ReferenciákBüszkeségeink

BÜSZKESÉGEINK

Ismerkedjünk meg a „Kiből lesz a cserebogár” című sorozatunk következő szereplőjével, Magyariné Icával. Ica megtette az első lépést egy új világ felé, ahol a hobbiból hivatás lett, és ahol a művészet, terápiás erejével az élete minden területén változást hozott.

Olvasd el a cikket!

Hogy mi mindenre lehet jó az, ha valaki szeret és tud rajzolni? Csodás alkotásokat készíthet a maga és környezete örömére, kiállítást rendezhet, eladhatja a rajzait és festményeit, sőt, taníthatja másoknak mindazt, amit ő maga már megtanult. Vagy akár (!) - hála a mai kor már mindenki számára elérhető technológiai vívmányainak - rajzfilmet is készíthet otthon, a saját nappali szobájában, és azt a nagyközönség elé tárhatja, ahogy azt Beatrix története is igazolja.

Ismerd meg a történetét!


 

Amikor követjük egy tehetséges művész útját, gyakran megtapasztalhatjuk azt a lenyűgöző fejlődést, ami az alázatos tanulásból és a kitartó gyakorlásból születik. Csorba Kázmér esetében ez a fejlődési út nem csak a művészet világába vezetett, hanem most egy önálló kiállításig is eljutott.

Kattints és ismerd meg történetét!


A Valdor Art csapata mindig is bátorította diákjait, hogy merjék megmutatni tehetségüket a világnak. Nagy örömünkre már nem egy kiállításról számoltunk be neked, most pedig újabb büszke pillanathoz értünk, Ollé Béláné Ibolya csodálatos sikertörténetéről szeretnénk beszámolni neked.

Kattints és ismerd meg!


 

Az alkotó világ, a művészet és a képzőművészet csodálatos világának valódi gyöngyszemét szeretnénk bemutatni neked - Tóth Zsuzsát, a Mentorprogramunk másodéves hallgatóját.

Ismerd meg Zsuzsát és tudj meg mindent kiállításáról!


 

Barbarának, Mentorprogramunk Elit csoportos tanulójának most önálló kiállítása nyílt egy másik művész társaságában. Összesen 15 képe tekinthető meg a Krúdy Estek keretében Budapesten, aminek nagyon örülünk.

Gortvay Barbara kiállításáról most itt olvashatsz!


 

Dr. Fülöp Judit mentorprogramos tanítványunk 38 évre félretette művészi álmait, most pedig már a harmadik kiállítása tekinthető meg! Hatalmas öröm ez számunkra is, nagyon büszkék vagyunk rá és arra, hogy a világ elé tárhatja csodálatos munkáit!

Kattints és ismerd meg a történetét!


 

Elképesztő öröm és büszkeség számunkra, amikor egy tanulónknak sikerül valóra váltania az álmát, eljutni a saját kiállításig! Nemrég Vinczéné Sáró Lizinek is sikerült, hiszen művésztársával karöltve megmutathatta munkáit a nagyvilágnak!

Kattints és ismerd meg a történetét!


 

Egy nagyon különleges embert szeretnénk bemutatni ebben a cikkben, Beatrix, aki évek óta tanul nálunk és hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Az út rendkívül hosszú volt, de mostanra olyan magasságokba jutott, hogy több kiállításon megjeleníthette már képeit, és közeleg első saját kiállítása is! 

Kattints és olvasd el a vele készített interjúnkat!


 

Mai cikkünkben Pillár Erzsébetet mutatjuk be, aki nyugdíjasként jelentkezett hozzánk, és csakhamar olyan szintű fejlődést mutatott, amit sok fiatal is megirigyelhetne. 8 hónap alatt több online rajztanfolyamunkat is elvégezte!

Nézd meg képeit olvasd el történetét!

Barbara mindig is szeretett alkotni, legyen szó rajzolásról vagy barkácsolásról. Ilyenkor nem gondol semmire, kikapcsolja a világot maga körül. Az interneten keresgetett gyakorláshoz filmeket és ez adta neki az ötletet, hogy inkább rajziskolát keressen, így talált ránk és csatlakozott a Mentor program elit csoportjához. Az álma, hogy olyan képeket rajzoljon, amit saját maga talált ki. 

Ismerd meg Gortvay Barbara történetét!


 

Baisánszki Erika Kecskeméten él férjével és egy élelmiszeripari nagyvállalatnál dolgozik minőségirányítási vezetőként. Lányai már felnőttek, elköltöztek otthonról. Korábban elvégzett egy agykontroll tanfolyamot és ezt tovább gondolva kifejezetten jobbagyféltekés rajzolás oktatást keresett. Szeretett volna épületeket, portrét festeni... Az elit csoporthoz csatlakozott, mert fontos szempont volt számára a havi rendszeres, csak önmagára fordított idő, és a fejlődés ígérete.

Olvasd el Erika történetét!


 

Anita porcelán festő akart lenni, de színtévesztése miatt ez az elképzelés nem valósulhatott meg, így teljesen más irányba indult. Jelenleg óvodában dolgozik és 3 gyermeke közül, a 20 éves lánya már ki is repült a családi fészekből. 4 éve, két festőest után úgy érezte, hogy megtalálta azt, amit igazán szeretne az életben. Szinte nulláról indulva eleinte önállóan, majd később csatlakozva hozzánk igyekezett valóra váltani az álmait!

Olvasd el Okvátovityné Riesz Anita történetét!


Bösztöriné Gróf Andrea pedagógusként dolgozik, rajzolni kisgyerekkora óta szeretett, de sose tanulta azt. Egy sikertelen felvételi miatt azonban hosszú-hosszú évekre a fiókba kerültek a ceruzái. Az élet másfele vitte, a munka és 3 gyermeke minden idejét kitöltötte, és hiába fektetett rengeteg energiát a tanulásba és szerzett 4 diplomát, valami mindig hiányzott az életéből.

Ismerd meg Gróf Andi történetét!


Ferencet már évek óta foglalkoztatta a gondolat, hogy ki kellene próbálni a jobb agyféltekés rajzolást, mert túlzónak találta azt az állítást, hogy mindenki tud rajzolni. Miután egy internetes boltban megvette Betyt Edwards erről szóló könyvét, a Google gondoskodott róla, hogy elárassza jobb agyféltekés hirdetésekkel. Ezek között volt a Valdor Art mentorprogramjának ismertetője is.

Olvasd el Bitter Ferenc történetét!


A rajzolás, festés örömet ad, és vígaszt nyújt, gyógyítja a sebeket, segít kiállni a megpróbáltatásokat. Ibolya életében nem alakultak felhőtlenül a dolgok, de az alkotás segítségével megnyugvást talált. Talán maga sem gondolta, hogy az évek alatt micsoda kincsre tesz szert a rajz-, festés tanulás által, de mára bátran és büszkén mutatja meg műveit családjának és a nagy világnak!

Olvasd el Ibolya történetét!


 

Sokan azért találnak meg minket, mert a pálcikaember rajzolásán nem tudtak eddig továbblépni. Vannak, akik szeretnek rajzolni, de nem elégedettek a tudásukkal. Dudás - Szabó Rózsa története igazán jó példa arra, hogy ha szeretsz alkotni, és hajt előre valami belső késztetés, hogy még jobb legyél abban, amit csinálsz, akkor igazán magas szintre is el tudsz jutni megfelelő segítséggel! 

Ismerd meg Rózsa történetét!


 

Bodó Barbara "rajz múltja" igen csak gyerekcipőben járt, amikor megismerkedtünk vele. Micsoda szerencse, hogy gyerekkori barátnője ekkor már a Mentor programunk tagja volt és felfigyelt Barbara új hobbijára és figyelmébe ajánlotta az online tanulás lehetőségét! Kisgyeremekes anyukaként ez volt a legjobb megoldás, hogy tovább fejlessze rajztudását!

Ismerd meg Barbara történetét!


 

Az egyik leggyakoribb kifogás, hogy miért nem vág bele valaki a rajzolás, festés tanulásába, hogy sokat dolgozik, nincs rá ideje! A mentor program szabad tanulási lehetőséget biztosít, úgy osztod be az idődet, ahogy szeretnéd. Akármennyit dolgozol, hatékonyan tudsz fejlődni! Erre tökéletesebb bizonyítékot nem is találhattunk volna, mint Éva története, aki azán tényleg sokat dolgozik, mégis űzi szeretett hobbiját!

Ismerd meg Éva történetét!


 

Ez a történet igazán különleges, hiszen Ágnes jelenleg is 8000 km-re tartózkodik országunktól, mégis nálunk bontogatja szárnyait! Olvasd el rendkívül érdekes sztoriját, és nézegesd meg elképesztő képeit, amit egyenesen az USA-ból osztott meg velünk!

Ismerd meg Ágnes történetét!


 

A rajzolás, festés remek családi időtöltés. Nem is gondolnád, hogy milyen folyamatokat indíthat be. Kitti kislányával kezdett közösen alkotni, ami teljesen megváltoztatta az életét! Kíváncsi vagy, hogy váltott ki ilyen változást?

Ismerd meg Pazonyi-Keller Kitti történetét!


 

A mentor program nem csak kezdőknek való. Andrea egész családja rendkívüli művészi vénával van megáldva, sőt ő maga kis nebulókkal szeretteti meg a rajzolás, festést! Kíváncsi vagy, hogy miért döntött úgy mégis, hogy csatlakozik hozzánk? Akkor feltétlenül olvasd el történetét!

Ismerd meg Andrea történetét!


 

Számtalanszor hallunk olyat, hogy valaki eltávolodik a hobbijától, sokszor örökre. Ez a történtet azonban boldog véget ért, hiszen Arnold egy kis noszogatás után visszatalált a rajzolás, festés útjára és azóta is csodálatos képeket készít!

Elolvasom Arnold történetét!


 

A legtöbb ember nem folytatja azt a hobbit, amivel kapcsolatban rossz tapasztalat éri. Éva nem így tett, mert rálelt a legjobb segítségre! Érdekel, hogy jutott el egy negatív élménytől a saját kiállítás gondolatáig!

Elolvasom Éva történetét!


 

Érdekel egy történet, ami szegeden kezdődik, és a végállomás a csillagos ég? Főhősünk Mária, aki szegeden matematikát tanított, de miután nyugdíjas lett nem tudott mit kezdeni a hirtelen szabadidővel. Jól sejted, elkezdett rajzolni, festeni, mostanra pedig elképesztő magasságokba eljutott!

Ismerd meg Mária történetét!


 

Ha érdekel egy igazi sikersztori, ezt mindenképp látnod kell! Hogyan válhat szerelemmé egy hobbi, aminek a kiváltó oka egy tragikus esemény volt? Olvasd el Zsuzsa történetét, aki egy miskolci rajztanfolyamon kezdte, mostanra pedig már a saját kiállításig is eljutott!

Elolvasom Zsuzsa történetét!


 

Már gyermekként is rajzversenyeken ért el komoly helyezéseket. Miután abbahagyta ráébredt mennyire fontos számára az alkotás! Ismerd meg egy hihetetlen különleges édesanya történetét! A mentor program csatlakozás óta szárnyal és elképesztő utat járt be!

Ismerd meg Ágota történetét!


 

Mit nyújthat a mentor program valakinek, aki a csatlakozás előtt már tudod bánni az olajfestékkel? Olvasd el Judit történetét és megtudod, miért döntött a csatlakozás mellett! A cikkben megnézheted a legjobban sikerült alkotásait is!

Elolvasom Judit történetét!


 

Ha imádod az inspiráló történeteket, akkor ezt szívből ajánljuk Neked. Megismerheted Gabi útját! Megcsodálhatod, milyen elképesztő fejlődésen ment keresztül mióta a mentor programunk tagja!

Elolvasom Gabi történetét!


 

A művészet és az alkotás mindenkié, képzettségtől függetlenül. Bárki gyönyörködhet benne, sőt, bárkiből válhat művész is! Nem hiszed?

Akkor olvasd el Horváth Julianna történetét!

A „Kiből lesz a cserebogár” sorozatunk következő szereplője Szöllősi Dorina, akinek a rajzhoz fűződő kapcsolat már az óvodában elkezdődött, és azóta is kitart. Problémák esetén mindig a rajz adott neki erőt – és reméljük, tud ebből töltekezni a közeljövőben is, amikor az anyaság új kihívások elé állítja…

Olvasd el Dorina történetét!

Az alkotás bizony nem csak a profi művészek kiváltsága. Mindenkinek más a szép, és a tökéletes. Sáró Liza úgy gondolta, hogy egészen az alapoktól kezdi, de rá kellett jönnie, hogy rekord gyorsasággal fejlődik.

Most az ő történetét olvashatod:)

Rég tudjuk, hogy a jobb agyféltekés tanfolyamunk többet ad annál, minthogy az emberek megtanulnak rajzolni – tanítványaink számtalan izgalmas mellékhatásról számoltak be, amikre magunk sem gondoltunk az elején. Mária viszont valami olyat mesélt, ami egyenesen szuperképességnek tűnik!

Ismerd meg a történetét!

Következő riport alanyunk Isztin Ibolya, aki tökéletes bizonyítéka annak, milyen fontos szerepet játszik egy jó tanár (vagy éppen mentor), a diák fejlődésében. Számára álmai megvalósítása már gyerekkorában elkezdődött, habár, mint a legtöbb nőnél, nála is volt egy kis szünet.

A folytatás azonban izgalmas lehetőségekkel várta!

Ismerkedjünk meg a „Kiből lesz a cserebogár” című sorozatunk következő szereplőjével, Árvai Andrásné Edittel. Egyéb elfoglaltságai miatt a festészetbe való elmélyülést mindig nyugdíjas éveire tartogatta.

Olvasd el a cikket!

Veled is előfordult már, hogy a sors meglepett valamivel? Például, hogy hosszú évek után egy egészen új lehetőséget adott neked arra, hogy újra hódolhass egy régi hobbidnak? 

Olvasd el Dr. Fülöp Judit történetét!

Mit jelent a rajzolás? Mindenkinek mást: felszabadulást, saját időt, megnyugvást, vagy éppen izgalmat. Bakóné Fekete Beatrix számára az alkotás nem szimpla örömforrás az életében, hanem egy hatalmas segítség is!

Neked mivel telnek a napjaid?

Mi a mentor feladata? Észreveszi a csiszolandó tehetséget, vagy a benne rejlő ambíciót. És hogyan válhat valakiből művész? Többek között erről is olvashatsz Szabó Zsuzsival folytatott interjúnkban!

Olvasd el a vele készített interjút!

Várszegi Ági főállású, elhivatott anya, aki 4 évvel ezelőtt „csak” egy hobbit keresett magának – így került az alapozó tanfolyamunkra. Arra azonban nem számított, hogy ez a kis hobbi az egész családjának életére hatással lesz …

Olvasd el Ági történetét!

Nagyon szeretjük a „Miből lett a cserebogár” cikksorozatot, mert sok hasznos visszajelzést, és persze szívmelengető véleményt kapunk a tanfolyamainkról. Kata viszont még ezeket is túlszárnyalta:) Nem is ragozzuk tovább...

Olvasd el, mit mesélt a Mentorprogram Elit képzéséről!

Minden tanítványunkat egyformán támogatjuk, segítjük a fejlődésben, de nem titok, hogy a mentorprogramot azoknak hoztuk létre, az átlagnál gyorsabban akarnak haladni. Nem csak a szuper-tehetségesnek, nem csak a fiataloknak vagy az időseknek – bárkinek, aki komolyabban veszi a rajzolást.

Ismerkedj meg Tünde történetével!

Árpád története inspiráló lehet mindenkinek, aki kételkedik a jobb agyféltekés módszerben – vagy magában. Ő is azt hitte, ő lesz az egyetlen, aki majd nem tanul meg rajzolni – és hatalmasat csalódott…

Olvasd el Árpi történetét!

Sokszor hangsúlyozzuk, hogy a rajzolás több mint művészet, vagy alkotás: egy olyan tevékenység, ami segít hátrahagyni a napi gondokat. Zsuzsa példája a legjobb erre, aki rajzolás közben nagyon sokat tanult a technikáról és magáról egyaránt.

Olvass tovább és ismerd meg a történetét!

Mi a rajzolás? Egyeseknek elfoglaltság. Másoknak munka. Hobbi, szenvedély, hivatás, unaloműző… Ahány ember, annyi definíció. Zsóka számára alkotás és teremtés, ami nem csak ceruzával a kezében valósul meg.

Olvasd el az interjút!

Sárosi Katalin valódi időzsonglőr, bőven szán időt önmagára és olyan tevékenységeket űz, amelyekben örömét leli. Hogyan fér bele mindez 24 órába? Katalin elmeséli!

Olvass tovább!

A legtöbb tanítványunk a rajz szeretet miatt jön el hozzánk (és marad nálunk:D), de vannak helyzetek, amikor a szerelem valami mássá növi ki magát. Réka nem csupán fantasztikus alkotásokat készít, de ezekből üzletet is csinált – 18 évesen, az iskola mellett!

Olvass tovább és a saját szemeddel is láthatod, hogy nincs lehetetlen:)

Marika egy vidám, életerős asszony, akit a több évtizednyi kihagyás, és a közelmúlt kihívásai sem tudtak eltántorítani a rajztól. Fantasztikus tájképei mellett életörömét és lelkesedését is érdemes eltanulni tőle:)

Olvass tovább és ismerd meg a történetét!

Batári Istvánt, rajzpályázatunk egyik győztese!

Riportsorozatunkban szeretnénk bemutatni nektek, hogy ahány ember, annyi művész létezik! Ma Batári Istvánnal beszélgetünk, aki legutóbbi rajzpályázatunk portré kategóriájának nyertese.

Olvasd el István történetét!

...hiányzott neki a flow-élmény, ezért belevágott, és beleszorította az amúgy sem laza napirendjébe a rajz tanulását és az alkotást. Hogyan csinálja? Hogy kezdődött minden?

Kattints és ismerkedj meg Kozima történetével!

Az alkotás és a tehetség nem mindig járnak egyértelmű utakon, néha lesből csapnak le rád. Szűcs Ildikó életébe egy ártatlan, talán egy kicsit piszkálódó kérdéssel tért vissza újra a művészet, és fenekestül felforgatta azt.

Kattints és olvasd el a történetét!


 
, településről erre a tanfolyamra jelentkezett: