Ismerd meg Szőnyi Péterné Andrea történetét!
Ismerj meg egy remek történetet, ahol a művészet igazi családi hobbi! Andrea édesanyja is igen sokoldalú személyiség, az alkotás számos formáját megismerte már, kiválóan rajzol! Talán tőle fakad a család művészi érzéke?
Ez a történet Debrecenben kezdődik, Andrea 37 éve dolgozik pedagógusként. Csodás szakmájában gyermekeket tanít rajzolni, festeni. Egyébként két felnőtt gyerek büszke édesanyja! Lányával, Kingával rengeteg kreatív hobbit kipróbáltak a rajzolás mellett, mint a szalvéta technika, üvegfestés, textilfestés.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Egyébként Andrea már gyerekkorában is szeretett rajzolni, különleges technikákat elsajátítani. Az imádata gimnáziumban sem lankadt.
„Aztán a gimnáziumban már perspektivikus látásmódunkat fejlesztették. Máig emlékszem, hogy kukoricacsövet és kukoricaszemeket kellett szerkesztenünk, rajzolnunk, amit imádtam.”
![]() |
![]() |
Ezek után gondolom egy percig sem csodálkozol, hogy főiskolai felvételijén is jelen volt a rajz, ám az élet Andreát akkor más útra terelte!
„A főiskolai felvételin a rajz és a testnevelés szakkollégiumba is felvételt nyertem. Azért kerültem mégis testnevelés szakra, mert szükség volt rám a tornász csapatban.”
Munkája miatt azóta minden nap ecsetek és ceruzák veszik körül, és úgy érzi sikerrel adja át rajzolás iránti szeretetét a gyerekeknek!
![]()
|
Hogyan talált rá a mentor programra?
Andrea elmesélte, hogy a gyerekek kirepülése után extra szabadideje keletkezett, amivel kezdeni szeretett volna valamit! Ekkor tért vissza a rajzolás útjára, amiben gyermekei és férje is támogatják. Még egy kulisszatitokba is beavatott:
„A férjem, aki ugyan nem rajzol, a kritikusom is. Ha valamire azt mondja, hogy furcsa, akkor azt javítanom kell, mert még nem tökéletes.”
![]() |
![]() |
Sokszor meglepik különleges rajzeszközökkel, de két évvel ezelőtt olyat kapott, ami neki is új volt!
„Két éve egy gyönyörűséges fadobozos akvarell ceruzakészletet kaptam a fiamtól. Ennek használata még bonyolultabbnak tűnt, mint a pasztellceruza. Ekkor már szándékosan kerestem rá az interneten ilyen jellegű rajzkurzusra, így találtam rá a Valdor Art-ra, és a színesceruzás kurzusára.”
![]()
|
Egy csodás utazás kezdete volt, Andrea elmesélte két év alatt több, mint 100 grafit, pasztell és akvarell ceruzás képet készített!
A számokból sejtheted mennyire szeretett alkotni, de úgy érezte valami hiányzik. Rábukkant az egyik hirdetésünkre, ami egy szemrajzolós kihívás volt. Andrea belevágott, csatlakozott egyik zárt csoportunkhoz, ahol rátalált a mentor programra!
![]() |
![]() |
Miért döntött a csatlakozás mellett?
Andrea tanulmányozta a mentor program tematikáját, és rendkívül izgalmasnak találta! Felkeltette az érdeklődését, hogy megtanulhat alkotni szénnel és pasztellkrétával is. Remek új kihívásnak tartotta, hogy bővítheti repertoárját!
„Ugyan voltak kétségeim, hogy fog-e nekem sikerülni, de az az ígéret, hogy tanítanak, és hogy munkáimat mentorálják, a jelentkezés mellett szóltak.”
Mi volt a célja, ami a csatlakozásra késztette?
Azt már megtudhattad, hogy Andrea a rajzolás mestere, számtalan eszközzel készített munkákat. A festés azonban ismeretlen terep volt számára, de elhatározta, hogy elsajátítja!
![]() |
![]() |
Elképesztő képeket készít ugye? Szerintünk nagyon jó úton halad ebben!
Hogyan érzi magát a csatlakozás óta?
Andrea elmesélte, hogy mivel Debrecenben él nem tud részt venni a csoportos foglalkozásokon. Nem szívesen alkot mások előtt, ezért az online oktatás egyébként is közelebb áll hozzá!
Ennek ellenére ismeri csoporttársait, akikkel segítik és támogatják egymást!
„Sok segítséget, és biztatást kapok tőlük. A mentoroknak pedig nagy köszönettel tartozom a munkájukért, hiszen a véleményük, értékelésük segítségével tudok előre haladni.”
A mentor program egyik legnagyobb előnye, hogy korlátlanul hozzáférsz az online oktató videóinkhoz! Ezt Andrea előszeretettel ki is használja!
„Szuperek az oktató videók! Mielőtt elkezdek egy munkát, van úgy, hogy többször megnézem.”
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Érezhető a fejlődés a csatlakozás óta?
Andrea elárulta családja szerint hatalmasat fejlődött. Persze Neki is feltűnt csak egy másik nézőpontból!
„Ezt én abban látom, hogy amikor először, egy új rajzeszköz kerül a kezembe, az első munkámmal mindig nagyon megszenvedek. Az ezután következő rajzok vagy festmények már mindig könnyebbnek tűnnek.”
Látásmódja is nagymértékben fejlődött. Elmesélte, hogy jobban koncentrál a terekre, formákra, jobban észreveszi, ha nem hasonlít valami, így könnyebben kijavítja!
![]() |
![]() |
„Sokszor alkalmazom az itt tanultakat, és ilyenkor elforgatom a munkámat, hogy meglássam a hibát. Korábban gondot jelentett a portréknál a szem és hajrajzolás is. Nagyon sokat tanultam a mentor programban, főként azért, mert a mentorok olyan hibákat is észrevesznek, amit én nem látok.”
Képzeld mostanra már A/4-es méretnél nagyobb munkákon is dolgozik, amit elképzelhetetlennek tartott a mentor programhoz való csatlakozás előtt!
Andrea egyébként maximalista típus és sosem adja föl, jó jó…egyszer azért előfordult…
„…addig nem engedek el egy képet sem, amíg én elfogadhatónak nem látom. Kivéve az első akril tájképet.”
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Mi lett volna akkor, ha nem csatlakozik a mentor programhoz?
„Felgyorsította a fejlődésemet a program, hiszen ha nem csatlakoztam volna, nem rajzoltam volna szénnel, pasztellel, nem festettem volna akrillal.”
Andrea számára egyértelműen szerelem lett a rajzolás, festés. Elárulta, hogy hosszú órákra kikapcsolja, teljesen elveszíti a kapcsolatot közben a külvilággal! Ezt nevezem szenvedélynek!
![]()
|
Ami biztos, hogy továbbra is velünk marad, várja az új kihívásokat!
„Újra csatlakoznék. Természetesen folytatom tovább. Nagyon sokat kell még tanulnom a színkeverésről, ecsetkezelésről, és az olajfestésbe is szeretnék majd belemélyedni.”
Kihívásokkal teli 2. év
Andrea tovább folytatta a programot és hónapról-hónapra haladt a leckékkel. Voltak bizonytalanságok, amikor úgy érezte, hogy ezt nem fogja tudni megtanulni, de a mentorok, a társak segítsége mindig túllendítette a problémákon.
Az akril festést igen magas szintre emelte, kiváltképp a fekete alapra, cuppantós technikával készített festményeivel aratott osztatlan sikert! Ezekkel a képeivel a Valdor Art kiállításon is találkozhattak az érdeklődők!
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Már több, mint hobbi
Az alkotókedv a nyaralások alatt sem lankadt, bár csak a vázlat füzetét és a ceruzáit tudta magával vinni, mégis csodálatos protrék kerültek ki a kezei alól.
![]() |
![]() |
![]() |
Több technikába is belekóstolt, készültek monokróm, vegyes technikás képek, kipróbálta a portréfestési stílusokat és néha vissza-vissza kanyarodott az akril technikához is.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Kihívás, amit le kell győzni
Az olajfestés igazi kihívás volt Andrea számára, tolta, halasztotta, hogy belevágjon. Természetesen a program rugalmasságából adódóan erre minden lehetősége meg is volt, de aztán eljött a pillanat, amikor rászánta magát és lehet rögös volt ez az út és lehet még mindig nem a legkedveltebb technikája, de ez az első festményén nyomokban sem érezhető.
![]()
|
Minden tanítványunk fejlődősét örömmel követjük nyomon, biztatjuk őket, hogy nem szabad feladni, mert bár nem mindig hibátlan egy-egy alkotás, de minden egyes ceruza vagy ecsetvonással többet és többet enged láttatni magából az ember és egyre önfeledtebben tudja magát átadni az alkotásnak.
Gratulálunk Andreának és boldogan támogatjuk őt a további útján, hogy elérje mindazt, amit célként kitűzött maga elé!
Készen állsz a saját történeted hőse lenni?
A mentor program tárt karokkal várja új tagjait! Csatlakozz ehhez a szuper jófej közösséghez és legyél a saját történeted hőse!
Ismerd meg magyarország legnagyobb művészetkedvelő közösségét a ValDor Art "alkoss szabadon" Mentor Programot!

Mit kapsz, ha csatlakozol?
- több száz órányi oktatóanyag korlátlan hozzáféréssel!
- személyes mentorálás, ami felgyorsítja a fejlődésed!
- havi 2x2 órás tanító és kérdezz-felelek webinár
- szuper jófej közösség, akik támogatnak!
- 6 értékes bónuszajándék, közel 220.000 Ft értékben!
- zárt Facebook csoport, ahová feltöltheted a munkáidat!
Ha úgy érzed benned is több van és végre szeretnéd magadból kihozni a maximumot, akkor várunk téged is szeretettel!