Ismerd meg Antalvári Mária történetét!

Ha szereted a sikertörténeteket, ez biztosan az egyik kedvenced lesz! Ez a történet Szegeden kezdődik, és, hogy hol ér véget? A határ a csillagos ég!

Főszereplőnk Mária, sok-sok éven át egy szegedi középiskolában dolgozott, matematikatudással töltötte meg a nebulók fejét. A napjai most már kevésbé mozgalmasak, elárulta nekünk, hogy lassan betölti 68. életévét, és nyugdíjasként tölti jól megérdemelt pihenését!

Azóta lég üres térbe került, nem tudott mit kezdeni a hirtelen felszabadult idejével. Három csodás felnőtt gyermek édesanyja, akik három gyönyörű unokával ajándékozták meg. De sajnos az idő szalad, és az unokák is felcseperedtek, nincs szükség már rendszeres segítségre. 

antalvarimaria01.webp - ValdorArt antalvarimaria02.webp - ValdorArt

Mária elmesélte, hogy amióta férje elhunyt, és elköltözött a nagy családi házból, már a kertészkedés sem tölti ki idejét!

Ideje volt új elfoglaltság után nézni…jól sejted, az alkotás lett a hobbi!

antalvarimaria03.webp - ValdorArt antalvarimaria04.webp - ValdorArt

Ez nem is lenne olyan különös, sokan választják ezt hobbijuknak, de Mária megosztott velünk egy fontos információt!

„Tanulmányaim alatt soha nem volt siker élményem a rajz órákon, ezért elvesztettem a motivációmat és más tantárgyak felé orientálódtam.”

Nagyon változott a világ, hiszen elmondta, hogy olyan mértékben kikapcsol alkotás közben, hogy néha még enni, inni is elfelejt. Persze, változik a gondolkodásmódunk, de ez nem is olyan meglepő, ugyanis Mária egész családját átjárja a művészi véna!

„A szüleim egyszerű emberek voltak, apukám bányász, anyukám erdészeti munkás. Persze mindig mondtam, hogy anyukám kötött, horgolt, varrt, hímzett, kukoricacsuhéból szőnyeget, táskát font, apukám vesszőből alkotott kosarakat, vékákat. Bennük is ott rejlett a népművészet szépsége iránti fogékonyság.”

antalvarimaria05.webp - ValdorArt

Mária lánya is képzőművész, aki elképesztő bronz szobrokat készít, nem kérdés, hogy kitől örökölte tehetségét!

Az alapok tehát mindig is ott rejlettek benne, valami mégis hiányzott…hogyan lépett a következő szintre?


Hogyan talált rá a mentor programra?

Kezdetben internetről próbált lépéről-lépésre festegetni. Később egy nyitott rajzkörben bontogatta szárnyait heti két órában. Középiskolások és nyugdíjasok társaságában rajzoltak, festettek.

Az igazi áttörés azonban csak ez után következett! Rátalált weboldalunkra, és megtalálta ingyenes leckéinket, amik elnyerték tetszését. A bezártság miatt semmi nem maradt számára csak az internet, ekkor határozta el, hogy jelentkezik egy fizetős kurzusra!

Mária elmesélte, hogy régebben egy ismerősétől már hallott a jobb agyféltekés tanfolyamról, de úgy érezte nem tudna olyan portrékat készíteni, amiket mutogatott neki.

Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna…!

antalvarimaria06.webp - ValdorArt

Miért döntött a csatlakozás mellett? 

A csatlakozás előtt nem járt nálunk tanfolyamon, de szorgosan böngészgette ingyenes leckéinket.

„Már írtam az ingyenes kis filmekről. Azok nagyon jól felépítettek voltak és mindig elhúzták a mézesmadzagot az orrom előtt. Nagyon jó volt a marketing, mindig csak egy kicsit mutattak meg és ott lebegett a szemem előtt a folytatási lehetőség. Tulajdonképpen ezeknek hatására gondoltam úgy, hogy befizetek valamelyik képzési formára.”

De miért választotta pont ezt a programot egy egyszeri tanfolyam helyett?

Mert úgy gondolta, hogy nagyon jól felépített programról van szó, és, ha komolyan szeretne ezzel foglalkozni, akkor „csinálja rendesen”, tanuljon minél többet!

Mária elmesélte, hogy mivel egész életében hozzá volt szokva egy tantervhez a tanítás miatt, azt gondolta hobbija esetében is pont erre van szüksége a tanuláshoz.

antalvarimaria07.webp - ValdorArt antalvarimaria08.webp - ValdorArt
antalvarimaria09.webp - ValdorArt antalvarimaria10.webp - ValdorArt

Mi volt a célja, ami a csatlakozásra késztette?

Azt szerette volna, hogy egy kicsit ügyesebben fessen, de ezt azóta már jócskán meghaladta!

„Rengeteg mindent megtanultam, amivel nem is gondoltam, hogy foglalkoznom kellene ahhoz,   hogy szebben tudjak festeni.”

antalvarimaria11.webp - ValdorArt antalvarimaria12.webp - ValdorArt

Hogyan érzi magát a csatlakozás óta?

„Az igazság az, hogy el nem tudtam volna képzelni egy évvel ezelőtt, hogy ilyen szintre eljutok valaha is, ahol most tartok.”

Elmesélte nekünk, hogy a portré rajzolás mindig is a mumusa volt, de a sok gyakorlás meghozta gyümölcsét. Rengeteg új technikát ismert meg, aminek még a létezéséről sem tudott. Az új anyagok mindig nagy kihívást tartogatnak számára, de végül megszerette mindegyiket!

Mária egyébként részt vett alkotótáborunkon is!

„Nagyon jól éreztem magamat februárban Balatonföldváron, ahol végre néhány emberrel személyesen is találkozhattam.”

A nevek mellé végre arcok is kerülhettek. Nagyon jó volt neki olyanokkal együtt lenni, akikkel közös az érdeklődésük! Nagy öröm volt számára, amikor megtudta, hogy a jógázás is a tábor része, amit szintén nyugdíjas éveiben kezdett el!

antalvarimaria13.webp - ValdorArt antalvarimaria14.webp - ValdorArt

A csatlakozás óta kedvenc technikája is lett!

Erre a kérdésre azt mondta, hogy mindig is az akrilfestést szerette volna elsajátítani, de nyitott minden másra is, és megbirkózik az éppen aktuális feladatokkal!

„Még a pasztellkrétával is megbarátkoztam, pedig azt gondoltam, hogy ezekkel a bumfordi krétákkal nem lehet semmit megoldani.”

antalvarimaria15.webp - ValdorArt

Érezhető a fejlődés a csatlakozás óta?

A legtöbbet portréfestésben és a pasztellben fejlődött, hiszen itt a 0-ról indult. A formák és a negatív terek megfigyelése is teljesen új volt Mária számára. Ezekben is sokat fejlődött, de úgy érzi itt még nem érte el legjobbját!

A festékek színkeverése még mindig borsot tud törni az orra alá, pedig a pasztellnél egész könnyen boldogult vele!

„Andi mindig mondta, hogy csak egy „hangyalábszárnyi” narancssárgát rakjunk pl. bele, de az nekem soha nem sikerült. Így aztán sokszor akár 3 –szor is bele kell fognom, mire sikerül eltompítanom azt a kék színt és nem zöld lesz belőle.”

antalvarimaria16.webp - ValdorArt

A fejlődés tehát megkérdőjelezhetetlen, megkérdeztük tőle, mire a legbüszkébb!

„A képeimre mindenképpen, mindért megdolgoztam, úgy érzem mindből próbáltam kihozni azt, ami tőlem tellett. Magamra is büszke vagyok, hogy nem adtam fel.”

Mária maximalizmusa és kitartása segített neki abban, hogy ilyen sokat fejlődhessen egy év leforgása alatt, ami a képeit elnézve megkérdőjelezhetetlen! Ami külön boldogsággal tölt el minket az, hogy hozzátette, hogy a sok segítség nélkül nem sikerült volna!

De ez csak a kezdet…a határ a csillagos ég! Izgatottan várja a következő két évet, az új tudást és kihívásokat!

antalvarimaria17.webp - ValdorArt antalvarimaria18.webp - ValdorArt

Mi lett volna akkor, ha nem csatlakozik a mentor programhoz?

Mária elmonda, hogy élete legjobb döntése volt csatlakozni!

„Adott egy új célt számomra, nem savanyodom bele az élet nehézségeibe, amit látok a korosztályom néhány tagjánál.”

A vírus volt az, ami programunk felé terelte, előtte csak nézegette honlapunkon a kínált lehetőségeket. Sokat jelent számára, hogy mindig van egy aktuális feladat, ami értelmet ad az előtte álló napoknak!

Elmondta azt is, hogy a jó csapatnak köszönhetően nem volt annyira nyomasztó számára a bezártság.

antalvarimaria19.webp - ValdorArt antalvarimaria20.webp - ValdorArt

A mentor programunk lényege és elképesztő ereje pont ebben rejlik! Nem csak a képességeid fejlődnek, de egy lelkesítő, összetartó család részévé válsz, ami segít leküzdeni a gondokat!

Mária utolsó gondolata mégis többet ér minden szónál!

"Szerintem életmentő volt számomra ez a program."


Továbblépés a Mentor program 2. évébe

Mária lelkesedése és kitartó munkája meghozta gyümölcsét, a Mentor program 2. évében csak úgy ontotta magából a jobbnál jobb képeket. Kritikusan áll a képeihez és mindent belead egy-egy festménye tökéletesítésébe! Mindig igyekszik megfogadni a mentorok tanácsait, így haladva előre az úton, akril festményei is erről a kitartó munkáról tanúskodnak.

antalvarimaria21.webp - ValdorArt antalvarimaria22.webp - ValdorArt
antalvarimaria23.webp - ValdorArt antalvarimaria24.webp - ValdorArt
antalvarimaria25.webp - ValdorArt antalvarimaria26.webp - ValdorArt
antalvarimaria27.webp - ValdorArt antalvarimaria28.webp - ValdorArt

A közösség ereje

Az akril mellett elmélyedt az olajfestés rejtelmeiben is, gyönyörű tájképeit mindig nagy örömmel fogadják társai a Facebook csoportban.

antalvarimaria29.webp - ValdorArt antalvarimaria30.webp - ValdorArt
antalvarimaria31.webp - ValdorArt antalvarimaria32.webp - ValdorArt

 

Olyannyira jól haladt előre Mária a megálmodott útján, hogy 2021. októberében 3 képe is bekerült egy Amatőr alkotók kiállítására, majd 8 képet állíthatott ki Szegeden advent alkalmával! 

Gratulálunk, szívből örülünk a sikereinek és kíváncsian várjuk, hogy belevágjon a további technikák elsajátításába! 


Készen állsz a saját történeted hőse lenni?

mentor program tárt karokkal várja új tagjait! Csatlakozz ehhez a szuper jófej közösséghez és legyél a saját történeted hőse!

Ismerd meg magyarország legnagyobb művészetkedvelő közösségét a ValDor Art "alkoss szabadon" Mentor Programot!

Mit kapsz, ha csatlakozol?

  • több száz órányi oktatóanyag korlátlan hozzáféréssel!
  • személyes mentorálás, ami felgyorsítja a fejlődésed!
  • havi 2x2 órás tanító és kérdezz-felelek webinár
  • szuper jófej közösség, akik támogatnak!
  • 6 értékes bónuszajándék, közel 220.000 Ft értékben!
  • zárt Facebook csoport, ahová feltöltheted a munkáidat!

Ha úgy érzed benned is több van és végre szeretnéd magadból kihozni a maximumot, akkor várunk téged is szeretettel! 

ÉRDEKEL A MENTOR PROGRAM>>>

 
, településről erre a tanfolyamra jelentkezett: