Ismerd meg Tóth Arnold történetét!
Sajnos számtalan olyan esetről hallottam már, hogy valaki érdeklődik az alkotás iránt, de az élet úgy hozza, hogy mégis felhagy ezzel a kiváló hobbival. Szerencsére ezek között a „rémtörténetek” között is akad olyan, aminek boldog vége van, és hősünk visszatalál a helyes útra!
Arnold Érden él menyasszonyával, Zsuzsával, és előszeretettel ragadott ceruzát a kezébe, ám ez valami okból kifolyólag abba maradt!
"Sok évvel ezelőtt rajzoltam időnként, majd hosszú időre feledésbe merült ez a kedves hobbi."
Egy kis rásegítéssel ugyan, de visszatért kedves hobbijához. De mi adhatta meg ezt a kezdő lökést? Jól sejted, mentor programunk!
Hogyan talált rá a mentor programra?
Arnoldéknál a rajzolás, festés családi vállalkozás, menyasszonya Zsuzsa eleve mentor programunk tagja volt. A pünkösdi alkotótábor előtt felmerült benne, talán Arnold is örömét lelhetné kedves hobbijában. El is jött a táborba, jobban nem is dönthetett volna!
„Remek hétvégét töltöttünk a Balaton mellett, ezután csatlakoztam én is a programhoz.”
![]() |
Miért döntött a csatlakozás mellett?
Arnold elmondta, hogy az alkotótábor rendkívül mély nyomot hagyott benne. Ízelítőt kapott a mentorálásból és a rengeteg közös élményből.
"Andi és Péter személyisége és oktatási stílusa az első pillanattól kezdve rendkívül szimpatikus volt számomra. Hamar jöttek az első sikerélmények, így azonnal beszippantott a Valdor Art világa."
Végig kísérte a táborban a társai elképesztő alkotásainak születését, és máris látta maga előtt, hogy egy fantasztikus út elején áll ő maga is!
![]() |
![]() |
Mi volt a célja, ami a csatlakozásra késztette?
Nagyon sokféle célkitűzést olvastunk már, de Arnoldé nem mindennapi! Nem saját fejlődése érdekében csatlakozott, persze fontos ez is. Neki mégis inkább az élményszerzés, és a közös alkotás öröme volt a fő szempont. Ez talán a legcsodásabb, amit eddig hallottunk!
![]() |
Hogyan érzi magát a csatlakozás óta?
"Rendkívül kellemes hangulatú, támogató légkörben alkotunk a mentor program foglalkozásain."
Arnold elárulta, fontos számára a támogatás, mert otthon, magától nehezebben veszi kezébe az eszközöket. Mentor programunk egyik lényege pont az, hogy közösségben alkossunk, támogassuk a másikat!
„A számos elismerés, biztatás mellett rengeteg gyakorlati tanácsot kapunk, így mindenkinél látható a folyamatos fejlődés.”
A legtöbb embernél rövid idő alatt kialakul melyik a kedvenc eszköze, technikája. Olvasd el Arnold válaszát!
„Bár voltak előzetesen kétségeim, de nagyon megtetszett a pasztellel való alkotás, ám mégis az elsődleges kedvenc az inverz technika lett számomra.”
![]() |
Érezhető a fejlődés a csatlakozás óta?
Arnoldnak sikerült az alkotás minden területén érezhető fejlődést elérni, amióta csatlakozott a mentor programhoz. Elmesélte nekünk, hogy úgy érzi az új látásmód kialakulásában és az eszközkezelés terén fejlődött a legtöbbet!
Őt magát is meglepte milyen magasságokba jutott el már most!
„Nem hittem volna, hogy realisztikus portrét fogok tudni rajzolni, de hála a Valdor Art remek oktatóinak,mindez mégis megvalósult. Nagyon jó érzés ránézni a képeimre és megállapítani, hogy képes voltam ilyen alkotásokra.”
![]() |
![]() |
Rossz döntés lett volna, kihagyni a mentor programot?
„Remek döntésnek bizonyult a programhoz való csatlakozás, ma sem tennék másképp.”
Arnold többször említette, hogy számára a közös alkotás élménye mindennél fontosabb, amit a program során minden alkalommal átélhet! Óriási segítség számára a személyes mentorálás, nagyon élvezi a csoporttársakkal töltött időt!
Az online oktatási forma nem olyan vonzó számára, mert a személyes kapcsolatok híve, de elárulta, hogy rendkívül pozitív, hogy a vírushelyzetben is zavartalanul folytathatta a tanulást!
„Úgy gondolom, hogy a program és a Valdor Art vezetőinek, munkatársainak erőfeszítése, munkája számos csoporttársamnak segít pozitív élményeket gyűjteni egy ilyen korlátozásokkal nehezített élethelyzetben is.”
Készen állsz a saját történeted hőse lenni?
A mentor program tárt karokkal várja új tagjait! Csatlakozz ehhez a szuper jófej közösséghez és legyél a saját történeted hőse!
Ismerd meg magyarország legnagyobb művészetkedvelő közösségét a ValDor Art "alkoss szabadon" Mentor Programot!

Mit kapsz, ha csatlakozol?
- több száz órányi oktatóanyag korlátlan hozzáféréssel!
- személyes mentorálás, ami felgyorsítja a fejlődésed!
- havi 2x2 órás tanító és kérdezz-felelek webinár
- szuper jófej közösség, akik támogatnak!
- 6 értékes bónuszajándék, közel 220.000 Ft értékben!
- zárt Facebook csoport, ahová feltöltheted a munkáidat!
Ha úgy érzed benned is több van és végre szeretnéd magadból kihozni a maximumot, akkor várunk téged is szeretettel!