Takács Timi inspiráló művészeti útja
A művészet és az önismeret külön-külön is mély utazás, de mi történik akkor, ha ezt a kettőt ötvözzük? Takács Timi, a Valdor Art Mentorprogramjának, valamint Oktatóképzésének egyik tanulója, ezt az egyedülálló kapcsolatot aknázza ki a saját módszertanában.
Érdekel, hogyan? Akkor ismerd meg történetét!
Itt megnézheted a Timivel készült 7 perces interjút!

Alkotói kezdetek
„Ez egy nagyon-nagyon régre nyúló történet, igazából azt mondhatnám, hogy mióta az eszemet tudom, azóta alkotok.” – meséli Timi.
Timi egész gyermekkorát végigkísérte az alkotás, ami abból is látszik, hogy már két éves korából is fennmaradt egy alkotása, amelyet édesanyja őrizgetett. Különösen szeretett édesapjával barkácsolni, ami sokkal jobban vonzotta, mint a konyhai tevékenységek.
Idővel pedig már nem csak rajzolt, de jött a kötés, a horgolás, a makramézás, a batikolás, később pedig az agyagozás, a dekupázs, a mozaik készítés és az üvegfestés is foglalkoztatta.
A festészet szeretete általános iskolás korához vezethető vissza, amikor szülőhelyén az egyik cukrászdában meglátta egy Van Gogh festmény reprodukcióját:
„Beléptem az unokatestvéremmel, hogy megyünk sütizni, és megláttam ezt a festményt, és nem is tudnám szavakba önteni, hogy milyen fantasztikus érzés fogott el. Emlékszem, hogy percekig álltam ott a festmény előtt, és szerintem tátott szájjal néztem, hogy Úristen, hát ez mennyire szép, és én is szeretnék így festeni.” – emlékszik vissza.
Ez az élmény vezette az olajfestészet kipróbálásához, majd autodidakta módon, különböző művészektől kezdett tanulni, míg végül 2018-ban találkozott a Valdor Art nevével és megnyílt előtte egy új út.
![]() |
![]() |
![]() |
Kapu egy új világba
Timi számára a Valdor Art Mentorprogram egy meghatározó állomás volt művészi útján.
„Nagyon jó csapatba kerültem, és élveztem minden egyes feladatot, a közös összejöveteleket, kiállításokat. Fantasztikus hangulat volt, és több barátság is kötődött ez alatt a sok év alatt” – meséli.
A program során számos technikát és művészeti irányzatot sajátított el, amelyek hozzájárultak művészi fejlődéséhez. Így esett meg az is, hogy Timi felfedezte az Opart stílust, amely azóta is meghatározó eleme művészetének:
„Nem gondoltam volna, hogy ennyire megfog, de a végére annyira erős kötelék alakult ki köztem és az Opart között, hogy azóta is készítek ilyen festményeket.”
Az Opart optikai illúziókat keltő dinamikus mintázatai találkoznak a realisztikus ábrázolással, ezáltal mélyebb jelentéstartalmat adva a műveknek. Ez a technika nemcsak vizuálisan lenyűgöző, hanem coachingként is rendkívül hasznos számára:
„Az Opart és a realisztikus festészet ötvözése egy olyan eszközt ad a kezembe, amivel mélyebben tudok dolgozni a klienseimmel.”
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A művészet és az önismeret ötvözése – Takács Művész-coaching
Timi művészeti útja nemcsak technikai fejlődésről szólt, hanem mély lelki utazásról is.
„Volt egy elég mély traumám az életem egy bizonyos szakaszában, és a festészet volt az, ami segített lelkileg kijönni abból a mély gödörből” – meséli. Ez az élmény később meghatározta, hogyan építi fel saját hivatását.
Ma már nemcsak saját magának, hanem másoknak is segít a festészet erejével.
„A klienseimmel is ezekkel a festményekkel dolgozunk, és napi szinten tapasztalom, milyen mélységeket tud elérni egy-egy alkotás. Ezek segítségével sokkal hatékonyabb a gyógyulás, és aztán a célok elérése az ügyfél szempontjából.”
A festészet és a coaching kombinációja egy olyan egyedi módszert hozott létre, amely mélyreható önismereti folyamatokat indít el.
„Kidolgoztam egy Takács Művész-coaching módszertant, amit már két éve tanítok is segítő szakembereknek. Számos coach, pszichológus, tréner, gyógypedagógus és kineziológus végzett nálam.”
A módszer különlegessége, hogy nem csupán a technikai festést tanítja meg, hanem mélyebb betekintést enged a művészetterápia hatásmechanizmusába is.
„A festés által egy olyan világba lehet eljutni, ahol megszűnik minden probléma, ahol önfeledten csak mi vagyunk, mi és az alkotás, mi és a festék. Egy kis időre eltűnnek a gondok, a fájdalmak. Ezt én nagyon fontosnak tartom, főleg a mai világban.”
![]() |
![]() |
![]() |
Timi története igazán inspiráló, hiszen arra tanít, hogy merjünk új utakat felfedezni! Ha szeretnél Te is elindulni művészi utadon, akkor csatlakozz a ValDor Art Mentorprogramjához, ahol minden technikát megismerhetsz és mindent megtanulhatsz, amire szükséged lehet ezen az úton!
Nézd meg, hogyan tanulhatsz tőlünk!