Ismerd meg Blumenschein Ágota történetét!

Ebben a történetben a főhős már gyerekkorában imádott rajzolni, sőt ez volt a kedvenc tárgya! Fokozva az izgalmakat már fiatalon elismert helyezéseket ért el különböző versenyeken! 

Mi történt azóta? Már az ötödik kiállítását rendezték meg a Magyar Nemzeti Galériában...najó ennyire, azért nem happy end a story. 

Választania kellett a hobbija és a hivatása között és sajnos a művészetektől hosszú időre eltávolodott!

"Ekkor még nem sejtettem, hogy mennyire sokat fog jelenteni nekem az önkifejezésben, egészen addig míg abba nem hagytam."

blumenscheinagota01.webp - ValdorArt blumenscheinagota02.webp - ValdorArt

 

Már biztos furdal a kíváncsiság, hogy kiről is van szó!

Nem más, mint Blumenschein Ágota, aki egy igazi energia bomba! 3 gyermek büszke édesanyja a hétköznapokban főállású anya. Korábban villamosmérnökként dolgozott. 

Saját bevallása szerint családanyaként az alkotás jelenteti számára a tökéletes kikapcsolódást!

"Szeretem megmutatni, hogy én milyennek látom a világot, azt a sok szépséget, ami körül vesz minket. Sok embernek fel se tűnik, én szeretem megfogni ezeket a dolgokat, és vászonra vetni. Ezenkívül a festés teljesen kikapcsol, energiával tölt fel."

blumenscheinagota03.webp - ValdorArt blumenscheinagota04.webp - ValdorArt
blumenscheinagota05.webp - ValdorArt blumenscheinagota06.webp - ValdorArt

Hogyan talált rá a mentor programra?

2019-ben Ágota testvére tanácsára elkezdett jobb agyféltekés rajztanfolyamok után kutatni az interneten! Mindenképpen ki akarta próbálni, de az időbeosztása miatt csak az online kurzus jöhetett szóba! 

Nem is kellett sokat böngésznie és rátalált az ingyenes anyagainkra! Ezekből elleshette a módszer alapelveit és eléggé felkeltette az érdeklődését a téma! 

Pár nap múlva egy nem várt email kopogtatott az ajtón: "Hé Ágota próbáld ki a 3 hónapos portrérajzolós mentor programunkat!"

Kapott a lehetőségen és be is iratkozott gyorsan! Megérte? Még szép!

"Hatalmas ugrást jelentett, rengeteget fejlődtem, de többet akartam. Alig vártam a mentorprogram májusi nyitását, jelentkeztem és most itt vagyok." 

Ágota már tudta, hogy májusban nyílik a legmagasabb szintű VIP képzésünk, ahol végre igazi kihívásokat találhat magának! Igen, a ValDor Art alkoss szabadon Mentorprogramról beszélünk!

blumenscheinagota07.webp - ValdorArt blumenscheinagota08.webp - ValdorArt
blumenscheinagota09.webp - ValdorArt blumenscheinagota10.webp - ValdorArt

 


Miért döntött a csatlakozás mellett? 

Ez a kedvenc kérdésünk, mert mindenkit más program elem győz meg a csatlakozásról!

"A mentorálás miatt csatlakoztam! Sokat segít hogy van visszajelzés arról amit csinálok, ha elakadok folyamatos segítséget kapok. Nagyon szeretem, hogy az összes online anyaghoz hozzáférek."

Képzeld Ágota a mentor program tananyagait használja, hogy gyermekeit is rajzolni tanítsa!

"Én az összes videot megnéztem arról, hogyan tanítsuk a gyerekeket rajzolni és alkalmazom is, rengeteget fejlődtek ők is. 

Erik (8 éves) elkezdett komolyabban festeni a lelkesedésemet látva. Akvarellel egyszerűen csodákra képes. :)"

Kulissza titok: Elmesélte, hogy a kettőjük képeinek köszönhetően úgy néz ki a lakásuk, mint egy galéria! :)

blumenscheinagota11.webp - ValdorArt blumenscheinagota12.webp - ValdorArt
blumenscheinagota13.webp - ValdorArt blumenscheinagota14.webp - ValdorArt

Mi volt a célja, ami a csatlakozásra késztette?

Első célkitűzés a valósághű rajzolás volt, amit mindössze 3 hónap alatt elért! Jöhetett a következő szint!

"Én mindig többet akarok kihozni magamból! A következő cél az volt, hogy élethű portrét tudjak festeni, és vissza tudjam adni azt amit látok, amit én látok, ahogy én látom."

blumenscheinagota15.webp - ValdorArt blumenscheinagota16.webp - ValdorArt

Hogyan érzi magát a csatlakozás óta?

Ágota szereti, hogy folyamatosan érezhető a fejlődés a jól felépített, tematikus oktatóanyagoknak köszönhetően! Külön kiemelte, hogy mennyire nagy segítség a mentorálás!

"Megkapom a személyes figyelmet, így gyorsan lehet fejlődni. Bár a fejlődéssel párhuzamosan nő a magamtól elvárt szint is, így mindig ott van az a kis elégedetlenség magammal szemben."

Elmesélte, hogy bár személyesen nem ismeri alkotótársait, folyamatosan követi a munkásságukat a tagoknak létrehozott zárt facebook csoportban!

Mindig érdekel minket, hogy a csatlakozás óta lett, melyik lett a kedvenc technika! 

"Akrilt szeretem még mindig a legjobban, az olaj is szerintem meg fog tetszeni, bár még csak bosszúságokat okoz, de nálam a tanuló fázis ilyen. A maximalista agyam nem képes elfogadni, hogy nem tudom tökéletesre megfesteni."

blumenscheinagota17.webp - ValdorArt blumenscheinagota18.webp - ValdorArt
blumenscheinagota19.webp - ValdorArt blumenscheinagota20.webp - ValdorArt

 


Érezhető a fejlődés a csatlakozás óta?

Ágotának korábban a rajz és az előrajzolás problémát jelentett, azonban mára ezeket az akadályokat simán veszi!

Mikor megkérdeztük, miben érzi a legnagyobb fejlődést ezt válaszolta:

"Látásmódom fejlődött a legtöbbet, képes vagyok apró részleteket is észre venni, ami eddig nem tűnt volna fel. A munkáim egyre pontosabbak, részletgazdagabbak. "

blumenscheinagota21.webp - ValdorArt

 

Mióta csatlakozott a mentor programhoz, arra a legbüszkébb, hogy önállóan tud olyan képeket alkotni, amikbe nem kell már később javítani!

"Olyan jó érzés, hogy megfestek valamit egy referencia fotóról és azt kapom visszajelzésnek, hogy ez igen, jó lett, gratulálunk. :)"

blumenscheinagota22.webp - ValdorArt blumenscheinagota23.webp - ValdorArt

 


Rossz döntés lett volna, kihagyni a mentor programot?

Úgy fogalmazott, hogy valószínű csak minimális fejlődést ért volna el a mentor program nélkül! Ha nem kapott volna a mentoroktól folyamatos visszajelzést a hibákról nem érhetett volna ilyen magaságokba, ilyen rövid idő alatt!

"Rengeteget számít a támogatásuk. Minden beküldött képből csak tanulok, mindig tudnak egy kis pluszt hozzátenni."

blumenscheinagota24.webp - ValdorArt blumenscheinagota25.webp - ValdorArt

Mikor megkérdeztük szerelem lett-e az alkotás, nagyon frappáns választ adott!

"Mindig is az volt, de most ennél is több. Az életem része. Nincs nap, hogy ne rajzolnék vagy festenék. Komolyan, nem tudok meglenni nélküle, alig várom a gyermekem délutáni alvását, hogy egy órácskát a festésnek szenteljek. Ha egy kép nem hagy nyugodni, hajlamos vagyok éjszaka is festeni. Elsők a gyerekek, de ha ők alszanak én biztos festek!"

blumenscheinagota26.webp - ValdorArt blumenscheinagota27.webp - ValdorArt

Külön öröm számunkra, hogy Ágota elmondta ma is újra csatlakozna a mentor programhoz és még sokáig szeretne velünk maradni! :)

"Annyi minden van, amire még nem volt időm. Érdekelne az élőben rajzolás/ festés. Szemezgetek a pasztellezéssel is. Még nem volt időm belevágni, látom a csoporttársak gyönyörű munkáit, és vannak képek, amik kimondottan azzal lennének szépek."


Készen állsz a saját történeted hőse lenni?

mentor program tárt karokkal várja új tagjait! Csatlakozz ehhez a szuper jófej közösséghez és legyél a saját történeted hőse!

Ismerd meg magyarország legnagyobb művészetkedvelő közösségét a ValDor Art "alkoss szabadon" Mentor Programot!

Mit kapsz, ha csatlakozol?

  • több száz órányi oktatóanyag korlátlan hozzáféréssel!
  • személyes mentorálás, ami felgyorsítja a fejlődésed!
  • havi 2x2 órás tanító és kérdezz-felelek webinár
  • szuper jófej közösség, akik támogatnak!
  • 6 értékes bónuszajándék, közel 220.000 Ft értékben!
  • zárt Facebook csoport, ahová feltöltheted a munkáidat!

Ha úgy érzed benned is több van és végre szeretnéd magadból kihozni a maximumot, akkor várunk téged is szeretettel! 

ÉRDEKEL A MENTOR PROGRAM>>>

 
, településről erre a tanfolyamra jelentkezett: