Beatrix valóra vált gyermekkori álma: rajzfilmkészítés otthon!
Hogy mi mindenre lehet jó az, ha valaki szeret és tud rajzolni? Csodás alkotásokat készíthet a maga és környezete örömére, kiállítást rendezhet, eladhatja a rajzait és festményeit, sőt, taníthatja másoknak mindazt, amit ő maga már megtanult. Vagy akár (!) - hála a mai kor már mindenki számára elérhető technológiai vívmányainak - rajzfilmet is készíthet otthon, a saját nappali szobájában, és azt a nagyközönség elé tárhatja, ahogy azt Beatrix története is igazolja.
Egyszer volt, hol nem volt...
Amikor Beatrix hat évesen először látta a moziban Walt Disney Hófehérke és a hét törpe című rajzfilmjét, kifelé jövet kijelentette a szüleinek, hogy egy napon ő is rajzfilmeket fog készíteni. Azóta eltelt, több mint 40 év, de az álom kitartóan élt benne - a közgazdasági egyetem és a szakirányú munka hosszú időszaka alatt. Aztán amikor megszületett a lánya és a fia, az otthonlét során ismét felszínre tört benne az alkotás iránti vágy: hiszen a szíve mélyén mindig is történeteket mesélni és rajzolni szeretett. Rengeteget festett és rajzolt, kipróbált számos technikát az olajfestésen át a pasztell- és akril képekig.
Egy szép délutánon, amikor épp a kislányának, Berninek talált ki egy új királylányos történetet és rajzolt hozzá hercegnőket, a férje, Ádám, felvetette: rajzoljon meg egy teljes hercegnős mesét és illusztrálja is. Így született meg a Kreatív Királylányok magazin, ami már több, mint tíz éve van jelen a magyar piacon - egy mesét, színezőt és készségfejlesztő feladatokat tartalmazó, 4-8 éveseknek szóló gyermekkiadvány.
![]() |
"Rengeteg meseötlet van még bennem és nem tudom megunni a hercegnős rajzokat, évente négyszer jelenik meg a kiadványunk itthon, valamint már Csehországban és Szlovákiában is. Mindig alig várom, hogy újra írhassam és rajzolhassam a következő mesét, királylányokból sosem elég!" - meséli lelkesen Beatrix.
És hogy miként született meg a Kreatív Királylányok rajzfilmsorozat? "A véletlen műve volt." - emlékszik vissza Beatrix. - "Londonban élünk és Ádám pár napra hazautazott Budapestre. A visszaút során elkapta a Covid fertőzést, nem viselt maszkot sem a repülőtéren, sem a repülőgépen, hiába kértem. Erős lelkifurdalása volt, amiért ilyen "ajándékot" hozott haza nekünk, és mivel tudta, hogy a rajzfilmkészítés a gyerekkori álmom (és már amúgy is beszélgettünk róla), azt mondta, hogy – kárpótlás képpen - vágjunk bele."
![]() |
De hogyan lehet rajzfilmet készíteni otthon?
Első lépésként Beatrix kitalálja és megírja a mesét, vagyis elkészül a forgatókönyv. Ezután mindent elképzel úgy, ahogyan az majd a vásznon megjelenik, és elkezd mindent megrajzolni. Hercegnőket, tündéreket, hercegeket, állatokat, minden szereplőt. És minden tárgyat, a környezetet: külön - külön minden fát és bokrot és virágot. A kézi rajzok szkenneléssel kerülnek a számítógépre, ahol mindent ki kell korrektúrázni és színezni. Ha mindez készen van, Beatrix leül a mikrofon elé és felmondja a teljes mesét. "Imádok mesélni és játszani a hangommal, igazi kihívás, hogy én szólaltatom meg az összes szereplőt. Az pedig leírhatatlan öröm, amikor látom a rajzolt karaktereimet megmozdulni, életre kelni."
![]() |
![]() |
Ezután következik Ádám, aki főállásban informatikusként dolgozik, és a szabadidejében megtanulta egy rajzfilmkészítő program használatát. Ő rendezi be a háttereket, a felmondott szöveg szerint mozgatja a figurákat, összevágja a jeleneteket, és zenével, hangeffektekkel véglegesíti az epizódokat. "A munkám után esténként alig várom, hogy együtt leüljünk animálni, hogy kitaláljuk a jeleneteket, a szereplők mozdulatait, mimikáját, hogy miként jelenjen meg a Jó Tündér, hogyan essen a hó vagy miként keljen életre egy könyv. Igazi kihívás mindegyik rész."
![]() |
A Kreatív Királylányok meséket Beatrix és Ádám a Youtube-csatornájukra töltik fel, ahol bárki megnézheti őket, aki szereti a tanulságos, hercegnős meséket. "Eddig tíz mesét készítettünk, most dolgozunk a tizenegyediken és remélem, hogy még nagyon sokáig folytatni fogjuk. A történetek óvodás- és kisiskoláskorú gyerekeknek szólnak, Meseországban játszódnak és az ismert hercegnők - mint Hófehérke, Hamupipőke vagy akár Aranyhaj - legújabb kalandjait mesélik el. Mindegyiknek van üzenete, tanulsága, ugyanakkor igyekszünk elgondolkoztatni is, miközben a gyerekeket elvarázsoljuk Meseországba. Ez egy igazi, megvalósult álom nekünk, és őszintén remélem, hogy tartalmas szórakozás a kicsiknek."
Kattints a képre és nézd meg a meséket:
Ha szeretnéd Te is megvalósítani az álmaidat, akár csak Beatrix, tanulj velünk!
Válassz tanfolyamaink közül: