Tehetség nélkül is megtanulhatsz rajzolni? Miért nem a tehetség a legfontosabb az alkotáshoz?
Sokan már azelőtt eldöntik magukról, hogy tudnának-e rajzolni vagy festeni, hogy egyáltalán megpróbálnák. „Nincs hozzá tehetségem.” „Nekem nincs kézügyességem.” „Másoknak ez ösztönösen megy, nekem biztosan nem.”
Pedig lehet, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a tehetségnek.
Konkoly Józsefné Margó, Mentorprogramos tanulónknak gyerekként kifejezetten jó érzéke volt a rajzoláshoz. Rajztanára művészeti középiskolába küldte volna, később szobrászművész tanártól is tanult. Mégsem indult el művészeti pályán. Nem azért, mert nem volt tehetsége, hanem mert nem volt elég önbizalma ahhoz, hogy jelentkezzen.
Évtizedekkel később, amikor csatlakozott a Valdor Art Mentorprogramhoz, már nem arra várt, hogy egyszer csak magabiztosabbnak vagy „elég tehetségesnek” érezze magát. Elkezdett rendszeresen, felépített rendszerben tanulni és gyakorolni.
A képei közötti különbség pedig látványosan megmutatja, mi történik akkor, amikor a tehetség kérdése helyett végre a tanulás, a gyakorlás és a fejlődés kerül a középpontba.
Valóban a tehetség dönti el, hogy ki tud megtanulni rajzolni?
A tehetség természetesen jelenthet jó induló adottságokat. Valaki könnyebben észreveszi az arányokat, másnak jobb a térlátása, megint más ösztönösen érzékenyebb a színekre. De egy jó indulás még nem ugyanaz, mint a tudás.
Margó története erre különösen érdekes példa. Felső tagozatos osztályfőnöke rajz szakos tanár volt, aki sokat foglalkozott vele, és azt javasolta, hogy művészeti középiskolában tanuljon tovább. Ő azonban nem jelentkezett.
„Nem volt elég önbizalmam a jelentkezéshez.”
Később ruhaipari szakközépiskolába került, ahol továbbra is tanult rajzolni. Szobrászművész tanárától művészeti anatómiát és olyan vizuális látásmódot sajátított el, amely később a különböző testalkatokhoz készített ruhák tervezésében is segítette.
Vagyis az érzék megvolt. A lehetőség is megvolt. Mégis az önbizalomhiány döntött. Ez azért fontos, mert éppen az ellenkezőjét mutatja annak, amit sokan hisznek. Nemcsak a „tehetségtelenség” érzése tarthat vissza bennünket. A tehetség sem visz messzire önmagában, ha nem merünk építeni rá.
Mi van akkor, ha én viszont tényleg tehetségtelennek érzem magam?
Talán ez a fontosabb kérdés. Mert aki eleve ügyesnek tartja magát, annak könnyebb elkezdeni. De mi történik azzal, aki ránéz egy realisztikus portréra, és azonnal arra gondol:
„Én erre biztosan nem lennék képes.”
A Valdor Artnál újra és újra azt látjuk, hogy az első nagy változás nem feltétlenül a képen történik. Hanem abban, ahogyan valaki gondolkodni kezd a saját képességeiről.
Amikor megtanulja, mire kell figyelnie az arányoknál. Amikor megérti a fény és az árnyék működését. Amikor egy bonyolultnak tűnő rajzot kisebb, követhető lépésekre bont. És amikor egyszer csak elkészül valami, amiről néhány nappal korábban még azt hitte, nem képes rá.
Az önbizalom nem a tanulás előfeltétele. Hanem az eredménye.
Nem előbb kell elhinned, hogy tudsz rajzolni, és csak utána kezdened tanulni. Sokkal természetesebb sorrend lehet az, hogy elkezded, megtanulsz egy új dolgot, sikerül valami, aztán még valami – és ezekből az apró bizonyítékokból lassan felépül az önbizalmad.
Margó 2022-ben a Realisztikus rajzolás mesterfogásai című Valdor Art könyvön keresztül találkozott velünk, majd 2023 márciusában csatlakozott a Mentorprogramhoz.
Onnantól már nem az volt a kérdés, hogy van-e benne elég tehetség.
Hanem az, hogy mi legyen a következő megtanulható lépés.
Miért fontosabb a rendszeresség a pillanatnyi ihletnél?
Talán ezt fogalmazta meg a legjobban saját maga:
„A Mentorprogram ‘rászorít’ arra, hogy rendszeresebben és tematikusan foglalkozzak az alkotással.”
Ebben a mondatban tulajdonképpen benne van a fejlődés egyik legfontosabb titka. Nem kell minden alkalommal ihletettnek lennünk. Nem kell minden héten ellenállhatatlan vágyat éreznünk a rajzolásra. És nem kell mindig tudnunk, mit kellene következőként gyakorolni. Sokkal többet számít, ha van egy rendszer, amely visszavezet az alkotáshoz.
A Valdor Art Mentorprogramban a tananyagok egymásra épülnek, új témák és technikák követik egymást, a gyakorlás pedig nem esetleges. Az ember nemcsak újabb és újabb képeket készít, hanem közben megtanul jobban látni, pontosabban megfigyelni, tudatosabban használni a tónusokat, a formákat és később a színeket is.
És éppen ezért érdekes egymás mellé tenni a kezdeti és a későbbi alkotásokat. Nem egyetlen hatalmas ugrást látunk. Hanem sok apró lépés összeadódását.
A tehetség önmagában nem tud gyakorolni helyettünk. Nem kér visszajelzést. Nem korrigálja a hibákat. Nem tanít meg egy új technikára.
A fejlődést a munka hozza létre. A jó tanítás pedig sokkal rövidebbé és átláthatóbbá teheti hozzá az utat.
Hogyan lesz a gyakorlásból önbizalom?
Érdemes megfordítani azt a gondolatot, amely miatt olyan sokan soha nem kezdenek bele:
„Majd akkor rajzolok, ha elég ügyes leszek.”
De hogyan lehetnél ügyesebb, ha addig nem rajzolsz? Ugyanez igaz az önbizalomra.
Ha mindig megvárjuk, hogy előbb magabiztosnak érezzük magunkat, könnyen éveket tölthetünk várakozással. Ha viszont elkezdünk dolgozni, minden elkészült kép adhat egy apró bizonyítékot arra, hogy képesek vagyunk fejlődni.
A Mentorprogramban ez különösen jól látható, mert az alkotó nem egyetlen pillanatképet lát önmagáról. Megmaradnak a korábbi munkák, közben születnek az újabbak, és egyszer csak egymás mellé kerül a „régen” és a „most”.
A változás sokszor ekkor válik igazán nyilvánvalóvá.
Margó jelenlegi képein már sokkal összetettebb karakterábrázolás, tónuskezelés és vizuális magabiztosság jelenik meg. Mégsem mondja azt, hogy készen van.
„Még nem érzem úgy, hogy rátaláltam volna a saját stílusomra.”
A realisztikus ábrázolás áll hozzá közel, de szeretne tovább kísérletezni, és a következő időszakban a festésben szeretne még jobban elmélyülni.
Ez is egy fontos különbség. Az önbizalom nem azt jelenti, hogy egyszer csak mindent tökéletesnek látunk, amit készítünk. Hanem azt, hogy már nem félünk attól, hogy van még mit tanulnunk.
Mi kell tehát valójában ahhoz, hogy megtanulj rajzolni és festeni?
Nem árt a tehetség. De valószínűleg sokkal kevésbé döntő, mint amekkora jelentőséget tulajdonítunk neki.
Fontosabb, hogy hajlandó vagy-e tanulni. Hogy újra előveszed-e a ceruzát akkor is, amikor egy részlet elsőre nem sikerül. Hogy kapsz-e olyan útmutatást, amely megmutatja, min érdemes változtatnod. És hogy van-e egy rendszer, amely segít folytatni, amikor a kezdeti lelkesedés már nem elég.
Talán ezért érdemes másképpen feltenni a kérdést.
Nem azt: „Van elég tehetségem ahhoz, hogy megtanuljak rajzolni?”
Hanem ezt: „Mi történne, ha végre adnék magamnak időt és lehetőséget arra, hogy megtanuljam?”
Mert a tehetségről könnyű véleményt alkotni még azelőtt, hogy elkezdenénk. A fejlődés viszont nem vélemény. Az látszik a képeken.
A Valdor Art Mentorprogramban nemcsak rajzolni és festeni tanulunk: a rendszeres gyakorlás és a személyes visszajelzések lépésről lépésre építik a tudást és az önbizalmat is.
Margó története jól mutatja, hogy nem az a legfontosabb kérdés, van-e elég tehetséged, hanem az, hogy adsz-e magadnak lehetőséget a fejlődésre.
A képei erre adják meg a választ.
Ha Te is szeretnél támogatással, személyes visszajelzésekkel és inspiráló közösségben fejlődni, szeretettel várunk a Valdor Art Mentorprogramban!
Nézd meg, hogyan tanulhatsz tőlünk!