16 év a művészet szolgálatában – Ünnepeljük együtt a Valdor Art születésnapját!
Idén különleges évfordulót ünneplünk, hiszen 2008-ban indult útjára a Valdor Art, és azóta rengeteget fejlődtünk, változtunk, de a szenvedélyünk és célunk változatlan: segíteni mindenkinek, aki szeretné felfedezni és fejleszteni művészi képességeit.
Ez alatt a 16 év alatt számtalan emlékezetes pillanatot éltünk át, rengeteg tanítványt indítottunk el művészi útján, és mindig igyekeztünk alkalmazkodni a világ változásaihoz. Gyere, elevenítsük fel együtt ezeket a csodás emlékeket!
A kezdetek – Egy álom megvalósulása
2008-ban indultunk el utunkon, amikor is kezdetben még csak felnőttek számára szerveztünk kezdő tantermi rajztanfolyamokat, majd hamarosan gyerektanfolyamokkal is bővültünk.
Mivel a tanfolyamaink gyorsan népszerűvé váltak, és egyre nagyobb érdeklődés volt a továbbfejlődés iránt, így elkezdtünk foglalkozni a haladóknak szóló festészeti, pasztell- és rajztanfolyamokkal is.

Lépésről lépésre – Táborok, könyvek, mentorprogram
Közkívánatra idővel elindítottuk a Rajz- és Festőtáborokat is, amelyeket a festői Balatonnál rendezünk meg azóta is, jógázási lehetőséggel kiegészítve. Ez a kombináció valóban egyedülálló és rendkívül népszerű lett, így a táboraink helyei igen hamar be szoktak telni.
Az évek során eljutottunk odáig is, hogy elkészítettük minden tantermi tanfolyamunk online változatát, hogy minél több honfitársunk tanulhasson tőlünk, akár országos, akár világszinten!
2019-ben újabb nagy lépést tettünk, ugyanis létrehoztuk a Mentorprogramot, amely máig töretlen sikerrel működik, segítve az elkötelezett tanítványokat a fejlődésben. A Mentorprogram létszáma évről évre nő, így mára már több mint 800 diákunk tanul tőlünk ebben a formában.
Az évek alatt 2 könyvet is írtunk, amelyekben összefoglaltuk tudásunk legjavát mind a felnőttek, mind a gyerekek számára, hogy otthon is bárki megismerkedhessen a rajzolás alapjaival!

Az új korszak – Streaming tanfolyamok és új otthon
Az idei, 2024-es év újabb mérföldkövet hozott számunkra: a modern igényekhez igazodva elindítottuk a streamelt tanfolyamainkat is. Ezzel pedig még közelebb hoztuk a művészetet azokhoz is, akik távolról szeretnének csatlakozni hozzánk.
Ez alatt a 16 év alatt a folyamatos bővülésnek köszönhetően többször is költöztünk. A kezdetekben a IX. kerületben, a Ráday utcában tartottuk a tanfolyamokat, majd a MagNet Közösségi Házban, 2020-ban pedig már saját helyre költöztünk, azonban idén újabb szintlépés következett ezen a téren is, hiszen elindítottuk a Valdor Art Központot a II. kerületben!
Az új hely lehetőséget adott arra is, hogy bővítsük kreatív programjaink számát, így már nem csak a rajzolás és festés iránt érdeklődők találják meg a helyüket nálunk, de várnak mindenkit a különböző workshopok is: pasztellfestés, olajfestés, üvegfestés, selyemfestés, szoborkészítés, élményfestés, valamint helyet adunk a Művészetterápiának is!

Eredményeink – Számokban is sikeres 16 év
Az elmúlt 16 évben:
- 26.976 résztvevő vett részt Rajz- és Festőtanfolyamainkon, és ez a szám folyamatosan növekszik.
- 2 könyvet is írtunk, melyek segítenek a felnőtteknek és a gyerekeknek elsajátítani a rajzolás alapjait.
- 9 kiállítást szerveztünk, ahol tanítványaink bemutathatták alkotásaikat. (Nézd meg az idei év kiállításának összefoglalóját ITT.)
- 79 tanítványunk sikertörténetét osztottuk meg veletek a "Kiből lesz a cserebogár?" és a "Mit üzen a festő?" cikksorozatunkban. (Olvasd el őket IDE kattinva.)
- 25 alkalommal kaptunk meghívást televízió- és rádióműsorokba, köztük olyan neves programokba, mint a Mokka, a Ridikül, a Család barát és a Gerilla Bár. (Nézd meg a videóinkat ITT.)

Köszönjük mindenkinek, aki az elmúlt 16 év során velünk tartott!
Továbbra is elkötelezetten dolgozunk azon, hogy a Valdor Art közössége virágozzon és még több ember számára elérhetővé váljon a művészet öröme!
Nézd meg, hogyan tanulhatsz még tőlünk!