2024. évi tábor helyszín keresés alatt!



Ahol a lélek megpihen! - Alkotó és festőtábor haladóknak!

Mi is ez az alkotó és festőtábor haladó rajzolóknak?
Ez egy olyan - első sorban felnőtteknek szóló, bentlakásos tábor - , ahol lehet festeni, porpasztell és vegyes technikát kipróbálni a plein air festészetet és napi jógafoglalkozáson lehet résztvenni.
A tábor ötletét a saját kreatív energiánkból merítkezve hoztuk létre 2010-ben, azóta minden évben teltházzal szervezzük!
Ez a tábor neked való!
Ha szeretnéd elvonultan, önmagaddal és a környezeteddel összhangban, rohanás nélkül, lélekemelő jóga órák közbeiktatásával megtanulni a színes pasztell rajzolást vagy a festés technikáját!
Tarts velünk korlátozott létszámú alkotótáborunkba!
Résztvevőink írták!
Köszönöm a képeket is és a lehetőséget is, hogy ott lehettem Veletek! Nagyon jól éreztem magam, most is! Igazi kikapcsolódás és feltöltődés volt egyszerre!
Én is remélem, hogy még találkozunk!
Kívánom, hogy sok ember részesüljön ebből a csodából, nektek pedig ehhez kívánok sok energiát, jó egészséget, kitartást és további sok sikert!
Ma behoztam a munkahelyemre a vitorlás képemet. Eddig 3 kollégám kérte már, hogy adjam el neki :) - egyelőre ragaszkodom a képemhez; helyette szívesen festek Nekik is, szóval hirtelen teli vagyok "megrendelésekkel".
Köszönök mindent, egy élmény volt ez a négy nap és a hatása még bennem van!
Ajándékozz életre szóló tudást egy számodra kedves embernek Karácsonyra!

Van olyan ismerősöd, családtagod, barátod, akiről tudod, hogy szívesen kipróbálná magát a rajzolás/festés világában?
Lepd meg egy életre szóló élménnyel, bármilyen alkalomra!
Írj nekünk az info@valdorart.hu email címre és mi személyre szóló ajándékutalványt készítünk a szerencsés kiválasztottnak!
Mindössze annyit kell tenned, hogy..
- Megrendeled és kifizeted a tantermi tanfolyamot / online tananyagot a saját nevedben!
- Rendeléskor a megjegyzés rovatba írd bele: Ajándékutalvány: XY részére
- Az ügyfélszolgálat elküldi Neked emailben a névre szóló utalványt és a pontos tudni valókat, amit kinyomtatva át tudsz adni az ajándékozottnak!
- Vehetsz bianco, azaz nem konkrét időpontra/tanfolyamra szóló ajándékutalványt is. Ez esetben írj az info@valdorart.hu címre, írd meg kinek a nevét írjuk rá az utalványra és a megajándékozott választhatja ki, hogy mikor milyen tanfolyamon fog részt venni.
Ha mindent ügyesen csinálsz, nem is fog számítani a meglepire, így tuti bomba sikert fogsz aratni!

Ez a tábor Neked szól!
Ha tudsz már valósághűen rajzolni
Ha szeretnél végre önmagaddal foglalkozni a kötelességek helyett.
Ha szeretnéd az ecset vagy a porpasztell használatát elsajátítani!
Ha szeretnél jógázni, de még soha nem próbáltad, vagy rendszeresen jógázol és erről a tábor ideje alatt sem tudsz lemondani!
Ha szeretnél maximálisan kikapcsolódni és teljesen elrugaszkodni a hétköznapoktól.
Ha már az összes tanfolyamunkat elvégezted a táborban lehetőség van az extrahaladó programunk elsajátítására, azaz kipróbálhatod a vegyes-technikát és a szabadtéri festést.
Gergő immár 7. éve visszajáró vendégünk a táborban!
Nézd meg a vele készült interjút!
Az egyik rajztábor után ezt írta nekünk:
"Most kezd letisztulni bennem az a tömény élmény, és sikerélmény amit az idei tábor nyújtott. Még ma is sokat gondolok vissza rá. Esélyes, hogy ez volt a legjobb tábor ami a "pályafutásomat" illeti.
Ennek oka, a sikerélményeim, a szabadságfokom, a jóga ami ismét felfrissített, valamint minden szempontból fontos és kiemelkedő a szombat esti tábortűz után történt hajnalig tartó beszélgetés/sörözés/bodzás-borozás. Azt hiszem ez eléggé rányomta a bélyegét arra, hogy az idei tábor személyesebb és mélyebb élmény volt számomra.
Nos, ennyit a filozófiai vonatkozásról. Örülök, hogy viszitek és csináljátok a tábort tovább."

Miben más a tábor, mint egy tanfolyam?
1. Jógázási lehetőség
Napi 1,5 órát jógázunk! A táborban a luna jógával ismerkedhetsz meg.
2. Teljes odafigyelés és kikapcsolódás
A hétköznapoktól távoli helyen, kényelmes balatoni környezetben, bentlakással a maximális ráhangolódás érdekében.
Nézz szét stúdiónkban!
Gyere velünk egy virtuális utazásra és nézd meg stúdiónkat belülről!
Kattints a képre és lesd meg, milyen csodálatos helyen tanulhatsz velünk, hogyha eljössz tantermi tanfolyamaink egyikére!
A kurzor segítségével termeink minden szegletét felfedezheted, így láthatod milyen inspiráló környezetben alkothatsz velünk.
Te jelentkeztél már?
Mi az, amit kipróbálhatsz a 4 nap alatt?
A táborban tudásszint és érdeklődés szerint, több csoportban szoktunk dolgozni! Szokott lenni egy festős csapat, egy pasztelles csapat, egy vegyes technikás csapat, egy szuperhaladó csapat.
A táborban megismerkedhetsz a festés alapjaival és haladó technikáival. Hogyan használjuk az ecsetet, hogyan keverjük ki a színeket? Kipróbálhatod a szabadtéri festést!
Porpasztell használatának alapjait és haladó technikáit. Hogyan használjuk a porpasztellt, milyen keverési technikák léteznek?
Vagy kipróbálhatod a szuper haladóknak szánt vegyes-technikát, amikor a festést keverjük a pasztell krétával.

Nézd meg milyen csodaszép képek születtek a táborban és kukkants bele a tábori hangulatba!

Hogyan fog telni egy napod?
10:00–18:00 festés, közben 1,5 óra ebédszünet
19:00-20:30 luna jóga
Záró esten tábortűz!
A jógaórák látogatása nem kötelező!
Hol lesz és milyen lesz az elhelyezés?
Mennyibe kerül a 4 napos alkotó és festőtábor programja?
A rajz és jógatábor teljes díját 3 részletben kell fizetni:
- részlet: Jelentkezést követő 8 napon belül előleg fizetendő.
- részlet: A csomagár fennmaradó részét legkésőbb a tábor megkezdése előtt 2 héttel kell utalni.
- részlet: A szállás és étkezés árát a helyszínen kell fizetni!
Válaszd az alkotó és festőtábort tehetséged továbbfejlesztésére!
Kattints a kis képekre és nézd meg a csomag tartalmát!
Ahol már találkozhattál velünk - Médiaszereplések
MTVA - Család Barát magazin vendégei voltunk
Tóth Frank Európa bajnok vízilabdázó lányait tanítottuk festeni a Duna World TV Család Barát Magazin műsorában!
DUNA TV Ridikül - Barangolás az agyféltekéink között
A beszélgetés témája: Barangolás az agyféltekéink között!
TV2 Mokka - Tud-e így rajzolni egy 3 éves gyermek?
Arról kérdezték a véleményünket, hogy a 2-6 éves korosztályt hogyan lehet, hogyan érdemes rajzolni tanítani.
Miért bízhatsz meg bennünk? Mert ÉRTED DOLGOZUNK!
- Szívügyünk a rajzolás a festés képességének átadása könnyen érthető és alkalmazható formában.
- Imádjuk ezt tanítani azért, hogy segítsünk kikapcsolódási formát, stresszcsökkentő módszert, tartalmas elfoglaltságot, új hobbit találni, ami feltölt, örömet ad, sikerélményhez juttat és növeli az önbizalmadat.
- A legfontosabb számunkra, hogy a rajzolás és a festés tanulásán keresztül építsük az önbecsülésedet és megtapasztald, hogy többre vagy képes, mint elsőre hinnéd magadról!

Kik vagyunk?

Valentin Péter és Dorogi Andrea a ValDor Art Alternatív Rajz és Festőiskola alapítói
- Hiszünk abban, hogy a rajzolás, a festés egy bárki számára tanulható tudomány!
- Hisszük, hogy az alkotás feltölt és örömet ad! Boldogabbá teszi az életet!
- A küldetésünk, a fő célunk, hogy átéld a sikerélményt! Megtapasztald át tudod lépni a saját korlátaidat!
- Pálcikaembertől a saját kiállításig 1 év alatt! - Mi ezt tudjuk garantálni Neked!
Akik ismernek minket ezt mondják Rólunk!
100%MEGBÍZHATÓSÁG
Csak olyat ígérünk, mondunk és teszünk, amit teljesíteni tudunk. Számíthatsz ránk!
100%SEGÍTŐKÉSZSÉG
Minden tanfolyamon mindenkire egyedileg odafigyelünk. Személyre szólóan segítünk Neked!
100%PROFIZMUS
Szakmailag felkészült oktatók vagyunk és kiváló pedagógiai érzékkel rendelkezünk. Átlendítünk a holtpontokon!
3 ÉRTÉK, AMIT CSAK MI TUDUNK NYÚJTANI NEKED!:
Komplett oktatási szisztémával rendelkezünk!
Nálunk mindent megtalálsz egy helyen, ami a rajz és festés tanulással kapcsolatos. Közérthető mégis szakszerű megfogalmazásban kínáljuk a tudást, így lesz a megfoghatatlannak tűnő művészetből bárki számára tanulható képesség!
Nem csak tanítunk, hanem a megvalósításban is támogatunk!
Személyre szabott mentorálásunkkal biztosítjuk, hogy valóban elsajátítsd a különböző technikákat. A közösségünk részeként inspirációt és konkrét útmutatást nyújtunk minden egyes lépésnél, hogy a művészeti utad során folyamatosan fejlődhess.
Nálunk a fókusz a személyes fejlődéseden van!
Odafigyelünk rád! Nem csak a tudást adjuk át, hanem biztatást, dicséretet, építő kritikát, kiállítás lehetőségét. Mindent megadunk, hogy épüljön az önbizalmad, az önértékelésed a rajz és festés tanuláson keresztül. Azért, hogy elhidd: többre vagy képes, mint elsőre hinnéd magadról.
23585
tanfolyam
résztvevő
5089
eladott
könyv
436
megtartott
tanfolyam
392
hűséges VIP
ügyfél
16
év
tapasztalat