Kiből lesz a cserebogár? Erent Márk és Bori, az ütős testvérpár

Cserebogár-rovatunk mai főszereplői rögtön ketten vannak: Erent Márk és Bori testvérek, akik mindketten lelkes tanítványaink. 11 és 13 évesek, pici koruk óta jó barátságban élnek együtt a régi, szép tárgyakkal – nem csoda hát, hogy mindketten kicsi koruk óta rajzolnak. Nem is akárhogyan!


Blog 2017 erenttesok 09 - ValdorArt Blog 2017 erenttesok 13 - ValdorArt

A testvérpár körülbelül 2 éve jár hozzánk, de a szépség és a művészet már pólyás koruk óta velük van, hiszen édesapjuk a szecesszió nagy rajongója, a nagybányai, gödöllői festőiskola tisztelője, aki sok szép, régi tárgyat vitt haza otthonába. Valószínűleg ezeknek (is) köszönhető, hogy mindkét gyerkőc már korán rajzolni kezdett. Az őket körülvevő szépség azonban kezdetben elvette az önbizalmukat: Bori hiába rajzolt szépen, mindig elégedetlen volt, Márk pedig nővéréhez mérte magát, és elvette a kedvét, hogy Bori képei szebbek és jobbak. 

Szerencsére azonban Bori egyik osztálytársa járt nálunk, és a képei láttán Bori is úgy gondolta, hogy szívesen megpróbálkozna a jobb agyféltekés tanfolyammal. Körülbelül ekkoriban történt, hogy Márk szomorúan ment haza, mert kinevették a lányok a rajzát az iskolában, ezért édesanyjuk, Melinda végül mindkét gyereket elhozta hozzánk. Kiderült, hogy mindketten jól rajzolnak, Márk képével csupán annyi volt a „gond”, hogy túl kreatív volt, és kortársai ezt még nem tudták értékelni. Amikor a nyári szünet és az alaptanfolyam után a két gyerek megmutatta a rajzait az iskolában, mindenki csak ámult.

Az alaptanfolyam utolsó napján Bori az önarcképét rajzolta meg, Márk pedig Harrison Ford, Indiana Jones arcképén mutatta be tudományát!

Mindketten ragyogó rajzot alkottak már az első tanfolyam alkalmával!

Blog 2017 erenttesok 06 - ValdorArt

 

 

Blog 2017 erenttesok 17 - ValdorArt

Azóta rendszeresen járnak a tanfolyamainkra mindketten, elvégeztek több a haladó képzést, a 3D-s oktatást, és nagy vágyuk a gyerekeknek szóló festőtábor is.


Képek, kreatív felhasználással

Az iskola mellett a gyerekeknek nem sok idejük jut rajzolásra, de azt maximálisan kihasználják: Bori például maga rajzolja a füzetborítóit, és ajándékba is sokszor készít képeket.

Leginkább az akvarellceruzát és a színezett szenet kedveli, Márk a drawing ceruza nagy barátja.

A képet Márk rajzolta akvarell ceruzával! A képet Bori készítette színezett szén ceruzával!
Blog 2017 erenttesok 15 - ValdorArt Blog 2017 erenttesok 05 - ValdorArt

Nagy rajongói lettek a 3D technikának, amit augusztusban tanultak, kedvenc rajzként mindkét gyerek az ott készített képet jelölte meg!

Márk egy kiskutyát, Bori a párducot alkototta!

Blog 2017 erenttesok 12 - ValdorArt
Blog 2017 erenttesok 11 - ValdorArt

 

A legkedvencebb kép pedig az a kisfiú-kislány páros, amit Bori az osztályfőnökének készített nászajándékul. Mondanunk sem kell, hogy nagy örömet szerzett vele, és az egész osztály a csodájára járt a képnek:)

A kép színezett szénceruzával készült, kétszeres nagyításban. A kép valós mérete A3-as méretű.

Bori 3 teljes napot töltött a kép megrajzolásával a tanfolyamon!

Blog 2017 erenttesok 08 - ValdorArt

Bori a párducot vegyes technikával
készítette: festés és pasztell együtt     


A fiú akvarell ceruzával készült

Blog 2017 erenttesok 10 - ValdorArt Blog 2017 erenttesok 07 - ValdorArt

Mi köze a rajznak a karatéhoz? 

A testvérpárnak nem ez az egyetlen közös hobbija: mindketten az iskolában kezdtek karatézni, ma az általuk művelt stílus hazai és nemzetközi mesteréhez járnak. Hatodik éve edzenek, mindketten lila övesek. A rajz és a karate pedig nem is tér el annyira egymástól, mint gondolnánk.  Ahogy édesanyjuk fogalmazott, mindkettőben, sőt, a család egész életében fontos a „hit, morál, művészetek szeretete. A harmónia újra és újra megteremtése magunkban és a külvilággal. Életünk szellemi, lelki gazdagítása, értékeink megvédése.” 

Blog 2017 erenttesok 01 - ValdorArt Blog 2017 erenttesok 04 - ValdorArt

Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy Márk a korához képest nagyon érett, összeszedett kisfiú. 

„Két nappal a 10. szülinapja után ment először rajzolni. Ez az alsó korhatár Andiéknál, és kicsit tartottam is tőle, hogyan fogja bírni, nem fogja-e megunni. De engem is meglepett, amikor Andi jelezte, hogy ritkán lát ennyi idős gyereket ennyire koncentrálni. Aztán negyedik osztály első félévében a tanító nénije is mondta, hogy sokkal összeszedettebb lett. Januárban 8 évfolyamos gimnáziumba felvételizett: a maximális 200 pontból 190-et ért el, így az egyik legmagasabb pontszámmal vették fel. Nagyon büszke vagyok rá!”

Márk rajzai ugyancsak kétszeres nagyításban készültek, valós méretük A3

Szén ceruza és fehér kréta
- két szín technika
Festés és pasztell együtt - Vegyes technika
Blog 2017 erenttesok 16 - ValdorArt Blog 2017 erenttesok 03 - ValdorArt
Márk akvarell ceruzával készült képei
Blog 2017 erenttesok 02 - ValdorArt Blog 2017 erenttesok 14 - ValdorArt

A cikk végén így újra visszanézve rajzaikat:

Bori és Márk nagyon büszkék lehetnek magukra!

Ahogy mi is nagyon büszkék vagyunk rájuk, akik a született tehetségüket egyre jobban kibontakoztatják, fantasztikus módon fejlődnek. Reméljük, hogy még sokáig rajzolnak nálunk:)


Készen állsz a saját történeted hőse lenni?

mentor program tárt karokkal várja új tagjait! Csatlakozz ehhez a szuper jófej közösséghez és legyél a saját történeted hőse!

Ismerd meg magyarország legnagyobb művészetkedvelő közösségét a ValDor Art "alkoss szabadon" Mentor Programot!

Mit kapsz, ha csatlakozol?

  • több száz órányi oktatóanyag korlátlan hozzáféréssel!
  • személyes mentorálás, ami felgyorsítja a fejlődésed!
  • havi 2x2 órás tanító és kérdezz-felelek webinár
  • szuper jófej közösség, akik támogatnak!
  • 6 értékes bónuszajándék, közel 220.000 Ft értékben!
  • zárt Facebook csoport, ahová feltöltheted a munkáidat!

Ha úgy érzed benned is több van és végre szeretnéd magadból kihozni a maximumot, akkor várunk téged is szeretettel! 

ÉRDEKEL A MENTOR PROGRAM>>>

 
, településről erre a tanfolyamra jelentkezett: