Rajzból üzlet – 18 évesen! Ismerd meg Réka történetét!

„Kilógok a sorból” – kezdi a történetet legfrissebb cserebogarunk. „Csodáló vagyok, nyitott szemmel járó-kelő. Néha úgy érzem, hogy borzalmas világban élünk. Nehéz így fénysugárként ragyogni. Néha tőlem is csak pislákolásra futja. Egyszer anyukám azt mondta: nem lehet mindenkit megmenteni. Szerintem téved. Mert én meg fogom próbálni. Ez a sorsom, mindig is ez volt.” Réka már most tudja, mi az ő hivatása: konduktor szeretne lenni, olyan ember, aki a mozgáskorlátozott emberekbe önt lelket és erőt. Nehéz hivatás, de úgy érzi, hogy erre született: másoknak segíteni.

De addig is, amíg tanulmányait folytatja, rengeteg szeretetet és szépséget ad másoknak, többek között a rajzainak és csodás pólóinak segítségével. 

Réka édesanyján keresztül érkezett hozzánk: te is emlékezhetsz korábbi cikkünkből Makai Kingára, aki egyáltalán nem akart rajzolni – mostanra pedig a lányára is átragasztotta ezt az új hobbit. Hát nem izgalmas, kiből lesz a cserebogár:)?

Blog Makai Reka portre - ValdorArt Blog Makai Reka inverz - ValdorArt

„3 éve kezdtem rajzolni nálatok. Úgy kezdődött, hogy anya nagyon jó rajzokkal jött haza, és én is úgy akartam tudni, ahogy ő. Vagy még jobban. Kicsit finomabban, mert anyának van egy kissé szabadabb, durvább, kevésbé részletes technikája, kicsit impresszionista néha. 3 éve voltam a húgommal és Szilvi lányával, Bogival Sopronban, nagyon élvezetes volt az a 3 nap, bár végig elégedetlen voltam a rajzaimmal. Ma már nem vagyok az. És akkor sem kellett volna annak lennem.


 Hobbiból biznisz – egy pólófestő története

Réka a festővásznon kívül egy másfajta anyagra is alkot: pólókra fest különleges alkotásokat, ráadásul több, különböző stílusban. Eleinte csak úgy, a családnak és barátoknak készítette őket, de mára már igazi kisvállalkozása van, az instagram oldalán és a készülőben lévő facebook oldalán keresztül bárki rendelhet tőle egyedi pólót.  

Blog Makai Reka cica9 - ValdorArt Blog Makai Reka rajzok13 - ValdorArt

„Ez egészen kis korom óta velem van. Apa, mezőgazdász lévén csak zöld pólókat hord, van belőlük itthon legalább 50 egyforma, ami elég unalmas. Amikor meglátták, hogy van egy kis tehetségem a rajzoláshoz, bíztattak, hogy fessek a pólókra. A mai napig hordja az egészen kezdeti próbálkozásaimat is. Ő volt az, aki az elejétől fogva ösztönzött arra, hogy osszam meg másokkal is ezt a képességemet, apa azóta is festett pólókat kap szülinapjára, karácsonyra. 

De mára sokat változott a kezdeti, gyerekes stílusom. Ugyanolyan pontossággal festem a pólókat, mint a „komoly” festményeimet, szuper jónak kell lenniük, olyannak, amilyet én is büszkén viselnék. Minden koncentrációm, képességem és pontosságom beleöntöm egy pólóba, mert, ha nem tetszik a végeredmény, akkor nem tudom eladni senkinek. Nem vagyok rá képes.

Blog Makai Reka cica - ValdorArt Blog Makai Reka cica4 - ValdorArt Blog Makai Reka cica7 - ValdorArt

Ez nem egy munka számomra, amit el kell végeznem. Ahogy az üres pamutba életet lehelek, ez egy csodálatos érzés, az alkotás élvezete. Minden pólómban ott vagyok egy kicsit én magam is, nekem ez többet jelent, mint hobbiból festeni. A pólóimmal azt hirdetem, hogy az emberek merjék felvállalni magukat, merjenek mások lenni.

Az interneten a pólóimmal szeretném megtalálni azt a csoportot, aki nem ismer engem, csak meglátja a képeket és azt mondja magában: ez tetszik, nekem is kell egy, vagy szeretnék egyet ajándékba.  Olyanoknak készülnek, akik fel merik vállalni magukat, ki mernek tűnni a tömegből egy nem hétköznapi pólóval.”

Blog Makai Reka halasz3 - ValdorArt Blog Makai Reka halasz - ValdorArt
Blog Makai Reka paci - ValdorArt Blog Makai Reka paci2 - ValdorArt

 A rajzolás, mint terápia

A rajzok sokszor a fájdalmamból, a rossz pillanataimból születnek. Minden képemen van egy kis fájdalom, egy kis feketeség, ami az én részem volt egykor. A legtöbb igazán jól sikerült képemhez kell valami stressz, boldogtalanság, hogy mire befejezem a képet, azt mondhassam magamnak: most már képes vagyok mosolyogni, mert ez a teher nem a szívemet nyomja többé, hanem a papírt. 

Blog Makai Reka rajzok2 - ValdorArt Blog Makai Reka rajzok8 - ValdorArt  
Blog Makai Reka rajzok3 - ValdorArt Blog Makai Reka rajzok4 - ValdorArt Blog Makai Reka rajzok6 - ValdorArt
Blog Makai Reka rajzok12 - ValdorArt Blog Makai Reka rajzok14 - ValdorArt

A kedvenc témám most már talán az embereket rajzolni. Szeretem, hogy vissza tudom adni azt, ami a mintán van. Ugyanaz az ember mosolyog a papíromon. Állatokat is imádok rajzolni, bár azt inkább nem élethű módon élvezem. A bolondos, elnagyolt állatfigurákat szeretem. Tájképet nagyon régen rajzoltam már, de nem is vágyok most rá. 

Legbüszkébb a fekete tűfilces csontváz-képemre vagyok, utána jön a néger, mosolygó lány, és Bucky, a tél katonája. Számomra nagyon sokat jelent az 1. kép ereje. Az ember ránéz és elkápráztatja az az erő, ami a lány mosolyából fakad. Buckynál  is sikerült megfognom azt a fájdalmat, amit a szívében érez, és ami az arcára vetül. (Ő egyébként a kedvenc karakterem a Marvel univerzumból. )”

Blog Makai Reka polok14 - ValdorArt Blog Makai Reka rajzok - ValdorArt
Blog Makai Reka rajzok9 - ValdorArt Blog Makai Reka szines - ValdorArt

Amikor azt meséljük valakinek, hogy a rajz képes megváltoztatni egy ember életét, sokszor kétkedő pillantásokat kapunk – hiszen ez csak rajzolás. Ez csak egy hobbi. Mégis, Kinga és Réka és Tamara és még számtalan más diákunk története bizonyítja, hogy néha csak egy új hobbi kell, hogy szebb legyen az életed…

Nézd meg Réka további alkotásait:
Kovács-Makai Réka, insta: egyedipolok22 
Ha Te is szeretnél egyedi pólot vedd fel vele a kapcsolatot: egyedipolok.kmr(kukac)gmail(pont)com

Blog Makai Reka polok10 - ValdorArt Blog Makai Reka polok3 - ValdorArt Blog Makai Reka polok5 - ValdorArt
Blog Makai Reka polok16 - ValdorArt Blog Makai Reka polok12 - ValdorArt
Blog Makai Reka polok4 - ValdorArt Blog Makai Reka polok6 - ValdorArt Blog Makai Reka polok8 - ValdorArt
Blog Makai Reka polok23 - ValdorArt Blog Makai Reka polok11 - ValdorArt Blog Makai Reka polok22 - ValdorArt
Blog Makai Reka polok17 - ValdorArt Blog Makai Reka polok18 - ValdorArt Blog Makai Reka polok24 - ValdorArt
Blog Makai Reka polok20 - ValdorArt Blog Makai Reka polok21 - ValdorArt

 


Készen állsz a saját történeted hőse lenni?

mentor program tárt karokkal várja új tagjait! Csatlakozz ehhez a szuper jófej közösséghez és legyél a saját történeted hőse!

Ismerd meg magyarország legnagyobb művészetkedvelő közösségét a ValDor Art "alkoss szabadon" Mentor Programot!

Mit kapsz, ha csatlakozol?

  • több száz órányi oktatóanyag korlátlan hozzáféréssel!
  • személyes mentorálás, ami felgyorsítja a fejlődésed!
  • havi 2x2 órás tanító és kérdezz-felelek webinár
  • szuper jófej közösség, akik támogatnak!
  • 6 értékes bónuszajándék, közel 220.000 Ft értékben!
  • zárt Facebook csoport, ahová feltöltheted a munkáidat!

Ha úgy érzed benned is több van és végre szeretnéd magadból kihozni a maximumot, akkor várunk téged is szeretettel! 

ÉRDEKEL A MENTOR PROGRAM>>>

 
, településről erre a tanfolyamra jelentkezett: