Rólunk mondtátok ...

Soha nem éreztem még magam ennyire "pont jól"!

Kedves Andi és Péter! 
Azt hiszem, bennem is valami hasonló gondolat fogalmazódott meg a tábor után, mint Juditban: életem egyig "legtelibb" hete volt, úgy gondolom, nekem se volt még részem/alkalmam ilyen intenzív feltöltődésben, soha nem éreztem még magam ennyire "pont jól", ennyire készen, ennyire kiegyensúlyozottan és még sorolhatnám. Azon kapom magam nap, mint nap, amikor mesélek a táborról valakinek, hogy annyira elragadnak az érzéseim közben, mint még soha! Olyan lelkesedés lesz rajtam úrrá, amiben ritkán van része az embernek. 
Szóval: KÖSZÖNÖM Nektek (meg a többieknek is, hogy ilyen jól  összejöttünk) és kívánom, hogy mások is éljék meg ilyen intenzíven ezt a tábort, tanuljanak meg ilyen könnyedén és lelkesen rajzolni, legyen része minél több embernek ebben a profi élményben! 

Szeretettel üdvözöllek Benneteket, remélem, lesz még alkalmunk találkozni! 
Makai Kinga

Kezdenek a helyükre kerülni a dolgok!

Kedves Andi! 
Több hetes munka után úgy érzem, hogy elkészült az életem első tájképének nevezhető festményem. Nagyon sokat dolgoztam vele, de végre ráéreztem arra, hogy a szárazecset technikával milyen izgalmas dolgokat lehet csinálni. Megéreztem festés közben a matt és a fényes színek jelentését. Talán kezdenek a helyükre kerülni azok a dolgok, amiket a videóban elmondtál.

Köszönöm az élményt! 
Forján Imréné, Irén 

Mi lett volna, ha a suliban így tanítanak rajzolni, festeni?

Szia Andi! 
Ha nem gond, egy kicsi referálok az újonnan megvásárolt festős filmekre! 
Nagyon jó!!!!!! Eddig minden érthető, tiszta világos, és alig várom már, hogy ecsetet fogjak a kezembe. Épp azon gondolkodom, hogy annak idején mi lett volna, ha a suliban így tanítanak rajzolni, festeni? Talán már akkor megtanultam volna. Helyette meg "itt van, rajzold le, ahogy tudod" volt. De nem mondták meg a fogásokat, melyik ecsettel mit lehet kihozni! Remélem a lányom látja majd, és sokat fog belőle tanulni!  

Köszönöm! 
Fábián Móni (Békéscsaba)

Nekem az online forma azért jön be, mert bármikor nézhetem, és visszanézhetem...

Kedves Andi!

Nagyon köszönöm, hogy előzeteseket kaphattam az online festő tanfolyam anyagából, már ebből is sokat tanultam. A színkeverést, portré festéshez pl. a bőr- és hajszínek kikeverését, az ecset használatot, hogy mi mindenre lehet egy lapos ecsetet használni, a késsel való festésről nem is beszélve, ami mindig egy misztikus dolog volt számomra. 
Tetszett a filmekben hogy nem vágtátok ki, amikor elrontottál valamit, hanem megmutattad, hogyan kell kijavítani. Megtanultam hogyan fessem a felhőket, a lombot, a havat.... és így tovább. 
Nagyon hálás vagyok azért is, hogy már  az online rajztanfolyam elvégzése után is kérdezhettem a festéssel kapcsolatos dolgokat, mindig választ kaptam, pedig nagy munkában voltatok-  készült a festő tanfolyam anyaga. 
Nekem az online forma azért jön be, mert bármikor nézhetem, és  visszanézhetem, ha elfelejtettem valamit, pl.  a színkeverésből. 
Nagyon jó, hogy közelről látom mit, hogyan csinálsz,  és  a gyorsításokkal nem kell végigülnöm az egész folyamatot. Így a filmek tömörek, lényegre törők. 
Alig várom, hogy láthassam a teljes tanfolyamot, mert biztos vagyok benne, hogy magabiztosabban tudok majd festeni, és talán szebben is.o) 

Üdvözlettel, dr. Barna Erzsébet

 

Igazi utazás volt számomra...

Kedves Péter! 
Nagyon köszönöm, hogy sok türelemmel és odafigyeléssel segítettél ezt a rajztechnikát, illetve módszert elsajátítani. Igazi utazás volt számomra a koncentráció képesség fejlesztése, a befelé tekintés, a lassítás az állandó pörgésből. Örülök, hogy mindezt megtapasztalhattam, nagyon jól éreztem magam. Sokat tanultam a többiektől is. S iparkodom hasznosítani a tanultakat munkám során.

Kívánok Neked és a Többieknek is sok sikert, s további szép alkotásokat: Evelyn   

 

Felfoghatatlan változáson mentem keresztül 4!!! nap!!! alatt!!

Kedves Andi! 
Egyszerűen lenyűgöző volt ez a tanfolyam!! Még most sem hiszem el, hogy én, aki életében állandóan kerülte a rajzórákat meg a ceruzákat, ilyen hihetetlen változásra vagyok képes. Mindenki el volt ájulva a rajzaimtól és persze meg is kérdőjelezték, hogy tényleg én rajzoltam- e őket. :).Ez persze nem is csoda, hiszen eddig tőlem mindenki csak firkálmányokat látott, most meg egy felfoghatatlan változáson mentem keresztül 4!!! nap!!! alatt!!..Ez azért valljuk be, elég hihetetlen!
..és a non plus ultra, hogy teljesen kikapcsolt a mindennapok problémáiból. Jó terápia volt!!
Na de egy szó mint száz, nagyon köszönöm az élményt, örülök, hogy megismertelek! Biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra találkozunk! 

Üdvözlettel: Németh Nóra

Minden nap sikerélménnyel mentem haza!

Kedves Péter, 
Nagyon köszönöm az anyagokat és örülök, hogy részt vehettem a tanfolyamon! Nagyon jól éreztem magam, minden nap sikerélménnyel mentem haza, profi volt a tematika, a tanfolyam ritmusa és ahogy megtanítottad az alapokat, most már csak rajtam / rajtunk múlik:)

Nagyon elégedett vagyok, mert pontosan azt kaptam, amit a honlapotokon mondtok / ígértek illetve teljesen megfelel a videó anyagokon látott filmeknek. Köszönöm :)

Üdv, Pálfi Kata (Ausztria) 

Szeretek rajzolni, és most már tényleg tudok is.

Én pár évvel ezelőtt voltam egy jobbagyféltekés rajz tanfolyamon. Képzőművész tartotta. Otthon próbáltam fénykép alapján portrét rajzolni, de valahogy nem volt az igazi. Most már tudom miért. A tanfolyamot azért kezdtem újra, a hiányérzeten túl, mert kellett egy hely, ahol csak a rajzzal foglalkozhatok. Szeretek rajzolni, és most már tényleg tudok is :).
Amit Tőletek tanultam: átkapcsolni a jobb agyféltekére néhány egyszerű gyakorlat segítségével, melyik ceruzával milyen árnyalatokat lehet elérni, előkészíteni a portrét, a negatív és pozitív tereket figyelni. Na és a gyurmaradír! Nem is gondoltam volna mi mindent lehet vele csinálni. Nagyon jól éreztem magam Veletek, jó kis csoport jött össze, várom a klubot, hogy újra rajzolhassak. Köszönök mindent! T. Zsuzsa (Budapest)

 

...nézve a nálatok készült alkotásokat, szerintem én ilyeneket nem is tudok rajzolni!

Kedves Péter és Andi! 
Elvégeztem egy éve egy 3 napos jobb agyféltekés rajztanfolyamot. Talán szükségem lenne újra végigmenni az alapokon, mert azóta az egy év óta nem is rajzoltam és nézve a nálatok készült alkotásokat, szerintem én ilyeneket nem is tudok rajzolni, elmennék egy alapra újra.

Köszönettel, B. Melinda 

Nagyon jól működik az oldal, élvezetesek a videók.

Sziasztok! 
Nagyon jól működik az oldal, élvezetesek a videók. Jó volt nézni, voltam már ilyen tanfolyamon, csak ott nem magyarázták el , hogy hogyan működünk. 
Köszönöm, Mária

...és tényleg kell a 4 nap!

Köszönöm szépen még egyszer ezt a 4 szuper napot. Tegnap este ültem a kanapén, elkezdtem figyelni a negatív tereket, aztán fogtam az iPadet és elkezdtem ujjal vázlatot rajzolni, amiből egy jó kis képregényes stílusú rajz lett - 1 órára eltűnt minden. Nagyon tetszik az újféle látásmód, amit adott, és ezt a munkám során is ki fogom használni.  
A legnagyobb félelmem a tanfolyammal kapcsolatosan az volt, hogy vajon megér-e 4 napot. Meglehetősen elfoglalt vagyok és nagyon megválogatom, mire fordítom az időmet, viszont így utólag egyértelműen azt mondhatom: abszolút megérte és felülmúlta a várakozásaimat! Szuperül fel volt építve az egész, és tényleg kell a 4 nap ahhoz, hogy a nulla tudástól eljuss egészen az élethű portréig.  
Zalaba Krisztián (ZALABA.EU)

Letörött a szarvam, amikor a kezeket rajzoltuk...

Bevallom, az első napokban kezdtem azt hinni, hogy tényleg nem akkora a fejlődés. Míg nem letörött a szarvam, amikor a kezeket rajzoltuk. Körül álltuk a végeredményt, és melyik rajzon akadt fenn mindenkinek a tekintete? Az egyik társam rajzára mutattak többen, ami lehet, hogy nem realisztikusan volt a jobb, viszont élénkebben volt satírozva (kontrasztosabban). Na, ez volt az a pont, mikor elhagytam a megszokott SABLONOMAT. És más szemszögből néztem a rajzolandó képeket.
Az a legnehezebb mikor valaki fejlődni megy, és neki magyarázzák meg, hogy másképp nézze, és hagyja el a megszokott dolgokat (sablont). Nálad sikerült! SEGÍTETT A TOVÁBBFEJLŐDÉSBEN!

Révész László (Sopron) 

Nagyon megszerettem magamat!

Drága Andi! 
Zötykölődöm hazafelé, és olyan öröm, boldogság van a lelkemben. Nagyon megszerettem magamat! Annyit néztem ma magamat, és igaz, hogy sok a ráncom, és lóg a szemhéjam, de megszerettem a számat, a szememet :) 
Fantasztikus 4 nap volt! Sosem feledem, megint változtam! Alig várom, hogy újra rajzolhassak! Hálás vagyok azért is, mer levetted milyen vagyok, hogy szárnyakat ad a dicséret, a biztatás.

Köszönöm! Jó éjt! 
Zsámboki Judit

Akinek eddig megmutattam a mai portrémat, mindenkinek leesett az álla...

Kedves Péter! 
Szeretném még egyszer megköszönni a tanfolyamot. Nagyon nagy élmény volt, igazán sokat kaptunk, jó hangulatban, nagyon kellemesen telt ez a 4 nap, és valóban olyat hoztál ki belőlem, amit álmomban sem gondoltam volna, hogy bennem van. Köszönöm a magyarázatokat, a sok segítséget és a biztató szavakat! :) Hála és köszönet, szép estét:  Zsuzsi 

ui.: akinek eddig megmutattam a mai portrémat, mindenkinek leesett az álla, hogy ezt én csináltam, mindössze 4 nap után... :))) 

Semmire nem úgy nézek, mint annak előtte...

Péter, Neked örök hálával tartozom a tanfolyamért, ami alapvetően változtatta meg a látásmódomat. A tanfolyam óta semmire nem úgy nézek, mint annak előtte, hanem hogy vajon mit lehetne ebből kihozni. A leggyönyörűbb pedig a belefeledkezés az alkotásba, amikor eltűnik a külvilág, eltűnnek a mindennapi gondok, minden egyszerűvé és világossá válik, csak úgy magától, kontroll nélkül jár a kéz és a szem... ez a szinte megváltozott tudatállapot maga a csoda, aminek a megismerését nem tudom eléggé megköszönni. 
Zih Kata (Bp.)

Azóta már élő modell alapján is rajzolok portrékat...

Kedves Andrea és Péter,
Két éve voltam az alap majd a haladó rajztanfolyamotokon és nektek köszönhetően megtanultam a jobb agyféltekés látásmódot. Azóta már élő modell alapján is rajzolok portrékat, valamint hamarosan elvégzem a grafikus OKJ iskolát is. 

Minden a ti általatok tanultakon alapul és sokkal gyorsabban és hatékonyabban haladok mindenben, mint a hagyományos módszerekkel oktatott diákok. 

Le a kalappal előttetek és ha valaki ezt nem hiszi el, akkor nyugodtan küldjétek hozzám. :)

Üdv.: Székely Kriszti (Bp.)

Az előző tanfolyam 70%-os volt, a tietek 100%-os.

Valaki hirdetett egy fél napos ingyenes tanfolyamot Pesten. A fél napos tanfolyamon elmondták a lényeget, talán még rajzoltunk is valamit, ezért jelentkeztem a 3 napos tanfolyamra. 

Aztán jött az e-mail-etek, muszáj volt belenéznem! Egyből megtetszett a Ti tanfolyamotok.... Látszott az egészen a profi szervezés. Nem is csalódtam, a maximumot nyújtottátok. Nagyon tetszett a hozzáállásotok. Az előző tanfolyam 70%-os volt, a tietek 100%-os. 

Dr. S. Edit (Győr)

Sosem gondoltam volna, hogy képes leszek túllépni az ovis szintű festésen...

Kedves Andi!

 Nem mondom, hogy most már hű de profi lettem, de végre nem úgy néz ki a kép, mintha egy kifestőkönyvből lenne :) A pasztell után kicsit fura volt a festék és a színkeverésnek ez a módja, mégis nagyon élveztem, mert festve sokkal könnyebb javítani. Minél több a réteg, annál jobb, szóval még elrontani se lehet. Mintha nekem találták volna ki :) Ráadásul a végeredményről el lehet mondani, hogy ez egész jól néz ki. Már csak gyakorolni kell, de a tanfolyam után megjött a kedvem és alig várom a következő kurzust!

Tényleg nagyon hálás vagyok mindenért! 

Üdvözlettel, S. Ági (Bp.)

Nagyon tetszik a tananyag, nem tudom abbahagyni...

Kedves Andi és Péter!

Nagyon tetszik a tananyag, nem tudom abbahagyni (de néha muszáj,mert mennem kell dolgozni)! Nagyon jó! :-) Örülök, hogy előfizettem az online festőtanfolyamra! Kár lett volna kihagyni! 
Üdvözlettel: Kerekesné, Ibolya (Sarród)

Nagyon meg voltam elégedve a tanfolyam anyagával, nagyon tartalmas.

Kedves Andi!  

Ebben az évben (2015) kezdtem el festeni és hogy a kezdeti nehézségek ne vegyék  el a kedvem, megfogadtam,  hogy az első 100 művem nem publikálom. Még csak 56-nál tartok! De hosszas vívódás után úgy döntöttem rátok bízom a döntést. Csatolok 4 képet és várom a visszajelzésed! Nagyon meg voltam elégedve a tanfolyam anyagával, nagyon tartalmas. Jó hogy bármikor hozzáférhető, visszanézhető. Látszik rajta, hogy jól meg van tervezve és sok munkátok van benne. Sokat tanultam belőle. 

Nem használtam korábban akril festéket és nem tudtam, hogy viselkedik... Továbbá nem ismertem a folyamatot, a fázisokat amin keresztül szépen fokozatosan készül el az alkotás. Pl.: a tanfolyam előtt nem gondolkoztam "rétegekben" egyszerre azonnal akartam megfesteni a tutit, aztán bosszankodtam, hogy nem sikerült. Azt gondoltam, hogy ha két-három óra (folyamatos) festés alatt nem sikerül megalkotni azt, amit szeretnék akkor én vagyok a béna. 

 A tanfolyam megértette velem, hogy a megfelelő technika mellett az idő is fontos. Megtanultam, hogy ha elég időt szánok egy alkotásra akkor már van esélye, hogy úgy nézzen ki, mint ahogy azt a fejemben látom. Köszönöm a lehetőséget! És remélem sokan rátok találnak és tanulnak tőletek. 
Pálffy Emőke, Pécs

Fejlődésemben az igazi áttörést az online haladó festőtanfolyam jelentette...

Fejlődésemben az igazi áttörést az online haladó festőtanfolyam jelentette, amit közvetlenül az élő tanfolyam után tanulmányoztam át. Az online tanfolyam vitathatatlan előnye, hogy a kérdéses fázisokat újra és újra megnézhetem. Ennyi magyarázat, ilyen részletességgel nem fért bele az élő tanfolyamba. Órákat ültem a monitor előtt és néztem Andi ecsetkezelését, színkeverését és hallgattam a mindenre kiterjedő magyarázatokak. Mindkét tanfolyam külön-külön is nagyon hasznos volt, rengeteg újat tanultam, de a kettő együtt adott lehetőséget arra, hogy bátrabban, szakmaibban álljak neki a következő portré festésének. Köszönöm Andinak az átadott tudást, a lehetőséget a fejlődésre. Különösen hálás vagyok azért, mert az akkor romokban heverő lelkemnek a tanfolyam (helyszín, program, csoporttársak) többet ért mint egy pszichoterápiás tanácsadás. Segítségével sikerült kijutnom a gödörből, újra lelkesen és önbizalommal telve alkotok. Újra érzem, hogy működik a jobb agyféltekém. :) Köszönet érte!
Horváth Lászlóné Kata, Paks

 

...hiánypótlónak találom a ceruzás filmeteket!

Nagyon izgalmasnak és hiánypótlónak találom a ceruzás filmeteket! Gratulálok hozzá! 
Bécsy Zsuzsanna, Bp.

Elsőre látom, hogy igazi kincsesbánya, tényleg benne van minden infó...

Kedves Andi és Péter! 
Megkaptam a tananyagot, épp csak belekukkantottam, mert dolgoznom kell (sajnos :-) ) de elsőre látom, hogy igazi kincsesbánya, tényleg benne van minden infó, ami szükséges ahhoz hogy gyönyörű ceruzarajzokat készítsünk! 
Kitaláltátok a kívánságomat, mert a múltkoriban tűnődtem azon, hogy de jó lenne egy színes ceruzás tanfolyam, ahol meg lehetne tanulni, a sokfajta típusú ceruza mi mindent tud, milyen papírt érdemes használni, milyen technika a rétegezés. Alig várom hogy megnézzem az összes videót! 
Tényleg olyan, mintha karácsonyi ajándék lenne :-) és nagyon felvillanyoz, milyen lehetőségek nyíltak meg előttem!
Köszönöm szépen még egyszer! Csodás napot kívánok nektek, az enyém az lett.:-)
Üdvözlettel, Fazekas Anna

Van összehasonlítási alapom...

Korábban elvégeztem egy három napos tanfolyamot, és van összehasonlítási alapom. A ti oktatási módszeretek más, bár nem vagytok itt és fogjátok a kezem, és nem kérdezhetek, mégis működik, s valamiért érthetőbbnek érzem. Dallos Emma (Kecskemét)

Nagyon tetszett az online anyag...

Nagyon tetszett az online anyag mivel pontosabban kifinomultabban tudom használni a rajz eszközt. Főleg az arányok rajzolásában sok segítséget nyújtott! Íme egy rajz, amit csináltam esküvőre ajándékba! 
Csizmár Győző

Öröm Veletek dolgozni, köszönet érte.

Kedves Andi és Péter! 
El szeretném mondani, hogy a videóanyag pontosan olyan, amilyet elképzeltem. Próbálkoztam pár éve hasonló anyagot venni, de sajnos nagyot csalódtam: Megkaptam drága pénzen a Betty Edwards könyvének rövidített változatát. Öröm Veletek dolgozni, köszönet érte. 
Üdvözlettel: Zsuzsa

Annyira örültem mint egy kisgyerek...

Nem gondoltam volna, hogy én valaha is tudni fogok ilyen élethű arcot rajzolni!
Annyira örültem mint egy kisgyerek és úgy éreztem meg kell mutatnom. :-) Így ahogy van, itt és most! Babinszki Anikó, Békéscsaba

Mély belső vágyódást éreztem...

Mielőtt belevágtam, olyan mély belső vágyódást éreztem, amit alig lehet szavakkal leírni. A Ti anyagotok rengeteg új információt ad, és főleg bátorságot.  Hegedűs Eta

Bővült a hand-made ajándékaim köre!

Köszi még1x, hogy megmutattátok az utat! Így bővült a hand-made ajándékaim köre!
Gyémánt Evelin

Bevallom, hogy soha nem voltam egy nagy rajztehetség!

Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy ilyen sikerélményben lehetett részem. Nem gondoltam, hogy online tanfolyammal ez fog történni velem. Nem sok bizodalmam volt, főleg miután lerajzoltam a saját arcképemet. Bevallom, hogy soha nem voltam egy nagy rajztehetség, mindig irigyeltem, azokat, akik tudtak rajzolni. 

Nem igazán van sok időm, emiatt sajnos nem tudtam volna bevállalni az élő tanfolyamot. 

Szóval, lerajzoltam magam és amikor megláttam, azt gondoltam, hogy a másik portrét kihagyom. 

Eljutottam a cicáig. Elkezdtem rajzolni az instrukciók szerint. Az elején kitágultak sokszor a szemeim, hogy Úr Isten ez nekem nem fog menni. Aztán észre sem vettem és ott volt a cica. Ennek a fotóját mellékelem. Biztosan nem tökéletes, de magamhoz képest óriási fejlődés nagyon hamar és boldoggá tesz. 

Nagyon lelkes vagyok. Mindenképpen folytatni fogom. Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget még egyszer.  Radóczy Zsuzsi 

Vevővélemény

 


 
, településről erre a tanfolyamra jelentkezett: