Rólunk mondtátok ...
Szárnyaltunk!
Hétmérföldes!
Megkaptuk a csizmát, megmutatták, hogy kell megkötni és kipróbáltuk.
Szárnyaltunk!
1. este: K.O
2. este: OK
3. este: Juhé!
A harmadik napon azt vettem észre, hogy úgy rajzolok, ahogy soha.
Nagyon elégedett vagyok, megtanultam hogy ábrázoljak, rajzoljak a megfelelő arányokkal. Ezeket előtte sose tudtam, nagyon örülük, hogy eljöttem, egészen biztosan jönni fogok még.
Egyszerűen, konkrétan és pontosan lett minden elmagyarázva. Azonnal értettem mindent, a kezdeti görcs hamar elmúlt és a harmadik napon azt vettem észre, hogy úgy rajzolok, ahogy soha. Maga a technika sokkal magabiztosabb volt, kreatív ötleteim támadtak, korábban csak maszatoltam.
Köszönjük az élményt, a sok tudást amit nyújtottatok!
Kedves Andrea és Péter!
Köszönöm szépen a lehetőséget és a nagyvonalúságot, amit tanúsítottatok gyermekem, Tamás Lilla, iránt. A lányok, Lilla és Anna, bár kissé elfáradtak a nagy "munkálatokban", nagyon jól érezték magukat és büszkén mutogatják festményeiket, rajzaikat.
Köszönjük az élményt, a sok tudást amit nyújtottatok, odaadásotokat, türelmeteket, segítőkészségeteket!
Üdvözlettel:
Tamás Mária, Lilla és Anna
Nem is tudom szavakkal kifejezni!
Óriási különbség az első és a harmadik napi tudás között.
Az oktató türelme, segítőkészsége átsegített a kezdeti nehézségeken. Az első nap után a harmadik nap befejező része, katarzis élményben részesített, nem csak engem, hanem az egész tanfolyamon résztvevő társaimat is!
Senki nem gondolta magáról ezt a "tehetséget"! Köszönjük.
Tetszik az is, hogy mindig előrukkoltok valami újdonsággal...
Drága Andi és Péter!
Csak látszólag tűntem el, mindent látok, mindent olvasok. Örömmel tölt el az a sok-sok kép, amit feltesznek a tanulók nap mint nap. Szóval nagyszerű munkát végeztek. Tetszik az is, hogy mindig előrukkoltok valami újdonsággal, és látszólag aprósággal is. ( pl. papírceruza tisztítása). Hálát érzek, amiért ismerhetlek Benneteket.
Hegedűs Eta
Úgy érzem tényleg mindent átadtok tudásotokból!
Kedves Andi, kedves Péter!
Nagyon örülök, hogy megvásároltam néhány anyagotokat! Úgy érzem tényleg mindent átadtok tudásotokból /ami egyébként nem kevés!/ Remélem egyszer sort tudok keríteni egy "élő" tanfolyamotokra is, vagy esetleg egy klubdélutánra, ahol személyesen lehet Veletek, és rajzoló társaimmal is találkozni!
Addig is próbálkozom itthon, - egyedül, illetve Veletek a képernyőről! :-)
Üdvözlettel: L. Rita
Videóblog - A papírsatírozó használata!
Kedves Andi és Péter!
Megint nagyon hasznos és fantasztikus dolgot találtatok ki! A legjobbkor, mert épp elkeseredtem, hogy elrontottam a legújabb rajzomat. A hátteret elkapkodtam...pedig csak a papírceruzával kellett dolgoznom rajta még egy kicsit, máris sokkal jobb lett! Köszönet érte! Még az ing mintáját is ezzel oldottam meg.
Küldöm Stephan Grapelli dzsesszhegedűs portréját, amit a mai videótok alapján javítottam.
Napsütéses szép napot, és hatalmas köszönet!!!
Körmöciné Marcsi
Elégedett voltam a képzéssel és a végére magammal is!
Az elején nagyon izgultam, hogy biztos nagyon béna leszek, de szerencsére nagyon szuper oktatónk volt. Soha nem éreztem, hogy siettetne vagy türelmetlen lenne. Elégedett voltam a képzéssel és a végére magammal is!
Szó szerint a pálcikaembertől a portrérajzolásig!
Szó szerint a pálcikaembertől a portrérajzolásig! Hihetetlen! Olyannyira, hogy már azt is el tudom képzelni, hogy fessek majd valami olyasmit, amit ki lehet - és érdemes - tenni a szoba falára!
Mindig szerettem rajzolni és nem zavart, hogy nem tudok. Most kiderült, hogy mégis, illetve, hogy ez tanulható és fejleszthető! Nem vagyok irigy ember, de a rajzkészséget mindig irigyeltem. Immár magam is megbírkózom a formákkal és tónusokkal. Igaz még csak alap szinten, de folytatni fogom. Mindent nagyon köszönök Péternek. Még biztos, hogy találkozunk egy másik képzésen, mondjuk a "pasztellen".
A legjobb döntést hoztam, hogy titeket választottalak!
Kedves Péter!
Nagyon örültem a dícsérő szavaidnak, bevallom nem gondoltam, hogy ilyen pozitív kritikát kapok. :) Örömömet tovább tetőzted, hogy ilyen részletes segítséget nyújtottál a további rajzoláshoz, ha elkészült, majd megmutatom. Hálás vagyok és méginkább megerősítetted, hogy a legjobb döntést hoztam azzal, hogy titeket választottalak.
További sikereket kívánok a munkátokhoz!
Üdvözlettel: Ágnes
Nagyon örülök, hogy elsőre ilyet rajzoltam!
Kedves Andrea és Péter!
Már nagyon régóta szerettem volna kipróbálni a jobb agyféltekés rajzolást és örültem , hogy rátaláltam Nálatok az online tanfolyamra.
A videók szuper jók, érthetőek. Így aztán el is készült az első rajzom.
Csatoltan küldöm és szeretném kérni a véleményeteket.
Én nagyon örülök, hogy elsőre ilyet rajzoltam, függetlenül attól, hogy látom, mi az ami nem tökéletes még.
Köszönettel:
Szabóné Filotás Csilla
Miskolc
Köszönöm a videót...nagyon inspiráló!
Nagyon szépen köszönöm a videót amit ma küldtetek nekem, igazán nagyon tetszik, nagyon inspiráló és motiválja az embert azonnali rajzolásra. Bevallom nagyon nagyon tetszik és már most nagyon elégedett vagyok azzal a résszel amit az előbb láttam.
Köszönöm az ajándék kedvezményt a művészellátóba is! Biztosan hasznát fogom venni, mert nagyon sok minőségi termék van. Örömmel nézem a videókat és nagy ihlettel és elszántsággal tanulok tovább.
Köszönöm hogy rátok találtam és hogy vagytok!
Baráti üdvözlettel:
Ina
A Rajziskola 10 éves születésnapjára kaptuk!
Ti teremtettétek ezt, nélkületek nem jött volna létre.
Annak idején kitaláltatok valamit, és a pillangó effektus hatása lám itt is megmutatkozik. Nem csak rajzolni, festeni tanítotok embereket, hanem adott kontextusba helyezve emberek életére vagytok, és lesztek hatással.
Létrehoztatok művészeket, látásmódot, nyitott szemet, belső utazást, barátságokat, holdudvarokat, b-közepeket, triumvirátusokat, ismerősöket, kiállítókat, műkedvelőket, rajongókat, követőket, munkahelyeket, élményeket..........
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ezt végigkövethettem, és talán némileg nagyobb rálátásom van arra (nyilván erről az oldalról), hogy Ti mit is csináltatok valójában:
Mert amit adott esetben Ti munkának éltek meg, az a másik oldalon állóknak (mint én is) menedék, egység, művészet, szabadság, elvonulás, és feltöltődés.
Óriási dolgot csináltok.
Legyetek büszkék rá.
Dabóczy Gergő
Még a szkeptikusabb nagyszülők is elámultak...
Sziasztok!
Köszönjük a képeket és a tábort, nagyon jól érezték magukat a lányok! A héten megmutatták pár embernek a rajzaikat, és még a szkeptikusabb nagyszülők is elámultak, amikor az utolsó napi rajznál az "Ugye, indigóval készítetted?" kérdésre nemmel válaszoltak. :-)
Üdv:
Maruzsa Marcsi
Az első önálló kiállítás megnyitó ünnepsége után...
Nagyon köszönöm a tegnapi napot Nektek! Az, amit eddig elértem, és amit még fogok, abban igen nagy és fontos szerepetek van. Ezek a szignifikáns események az életemben legalább annyira a Ti érdemetek, mint amennyire az enyém.
Nagyon örülök, hogy megismerhettelek Benneteket. Hálás vagyok, hogy rátok találtam annak idején, és felétek vitt az utam. Büszke vagyok Rátok, arra amit csináltok és ahogyan csináljátok. Örülök, hogy mint segítők, mentorok, tanárok, oktatók, útmutatóként jártok az ilyen kóborló, önmarcangoló, csapongó művészek előtt, mint én.
Örülök a barátságotoknak,megtiszteltek vele.
üdv,
Dabóczy Gergő
Egyszerűen fantasztikus az új, szemrajzolásról szóló anyagotok.
Követhető, gyakorlatias, logikus, aprólékos. Azt gondolom, hogy kezdőnek, haladónak egyaránt telitalálat. A bevezető leckét és a babaszemet rajzoltam meg eddig, amit csatolok... most készül a női szem, azt is fantasztikusan magyarázod.
A videók tökéletes felbontásban láthatók, jól követhető a magyarázat és a képi megjelenítés teljes összehangoltsága miatt. Többféle árnyékolási technikát mutattok be és ezt részletesen el is magyarázzátok az okokkal együtt. A letölthető, kinyomtatható anyagok nagy segítséget jelentenek.
Negatívumok. Nos, tudom, hogy ilyet is vártok a későbbi filmek elkészítéséhez.De NINCS.
Ez így tökéletes, egyedülálló és konstruktív.
Mesterné Gabi
Mindaz, amit csináltok, szívből jön...
Kedves Andi és Péter!
Hálásan köszönjük Nektek a mai estét, csodálatos szülinap volt ez a Ti 10 éves "gyermeketeknek". Minden perce arról tett tanúbizonyságot, hogy mindaz, amit csináltok, szívből jön, magas szakmai tudással fűszerezve. Nagyon büszkék lehettek rá! Mi pedig arra, hogy Janek nálatok tanulhat!
További sikeres sok-sok évet kívánok a Valdor Artnak!
Szeretettel: Zsöbe
Megnéztem a filmet a megnyitóról
Megnéztem a filmet a megnyitóról, sok mindenre számítottam arra azonban nem, hogy potyogni fognak a könnyeim. Érdekes érzés volt látni a rajzom egy ilyen felsorolás közepette, ahol olyan művek vannak, hogy az ember lélegzete eláll. Valóban éppen a kormányt forgattam a megnyitó estélyén, szerettem volna ott lenni, szerettem volna átélni azt a hangulatot, de hát Éva tervez fuvarszervező végez. Remélem mihamarabb sikerül élőben is látnom a kiállítást.
R.K. Éva
A kezdeti lépéseket Ti adtátok meg...
Kedves Andi és Péter!
Szívből gratulálok a kiállításhoz. Jó érzés lehet tudni, hogy a kezdeti lépéseket Ti adtátok meg, a mára már gyönyörű alkotás készítőinek. Mert fontos az alap. Talán még ennél is fontosabb, hogy a tanulókat biztatjátok, mert olyan valamit láttok bennünk, amiről nem is merünk álmodni. Ahogy mondjátok" A művész bennünk van". Ha valaki pár évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy egyszer látni fogom az általam készített képet egy kiállításon, bizony megmosolyogtam volna. És lám fantasztikus alkotások között, az én képem is látható. A sikerhez kell a Ti elszánt, kötelességtudó, szeretetteljes, őszinte, segítő, sokszor baráti személyiségetek is. És nem utolsó sorban a tudásotok, ami párosul jó pedagógiai érzékkel.
Szeretném megköszönni a kitartó munkátokat!
Szeretettel, Eta
A lelkesedésem töretlenül tart...
Kedves Péter!
Nagyon örültem a fotóknak, szuper ötlet részetekről, klassz volt végignézegetni a többiek rajzait, meg egyáltalán, hogy ez így megmarad majd emlékként.
A videókba is belekukkantottam már, azokat is nagyon profin megcsináltátok. A lelkesedésem töretlenül tart, megyek ma rajzpapírt venni, nehogy hétvégén ne legyen min koptatni a ceruzát…:):):)
Még egyszer köszönöm a múlt hétvégét, nagyon nagy élmény volt, egyelőre gyakorolgatok otthon, aztán jelentkezek és jövök majd a grafit után a „színesebb” tapasztalatokért is.;)
Rajzolni meg lehet tanulni és tanítani azt aki akarja...
Azt vallom, hogy rajzolni meg lehet tanulni és tanítani azt aki akarja.
Példa rá a Ti módszeretek is. Nem kell mindenkiből művészt csinálni,de ha az alkotás örömét sikerül átadni már megérte!
További sok sikert, és minél több tanítványt kívánok!
Üdvözlettel: Mihály
Boldogság volt így dolgozni!
Köszönöm szépen! Gyönyörű képek születtek, jó sokat dolgoztunk és jól elfáradtunk, de én minden percét élveztem! Nagyon köszönöm neked Andi az alkotáshoz való hozzá állásodat, a türelmes segítségedet, mikor már én majdnem feladtam te átlendítettél a nehéz részeken! Boldogság volt így dolgozni, nagyon sokat tanultam a három nap alatt, nem beszélve a jó kis csapatról!
Köszönet!! Szeretettel ölellek: Ibolya
A jobb agyféltekés rajzolás nagyon hathatósan segíti a kreativitást!
Kedves Andi és Péter!
Bátran állíthatom, hogy a jobb agyféltekés rajzolás nagyon hathatósan segíti a kreativitást, s sokkal nagyobb sikerekhez juttatja az embert, mint bármilyen más módszerrel történő rajzolási technika. Rendkívülien fejleszti a koncentrációs képességet, ez különösen a szétszórt figyelmű gyerekeknél hasznos, de egyúttal relaxál, kikapcsol is. Csak javasolni tudom mindenkinek!
Üdvözlettel: Takácsné Jutka
Tulajdonképpen kiszabadítottátok a szellemet a palackból!
Kedves Andi!
Gergővel elvégeztünk egy gyerek agykonroll tanfolyamot, és ott hallottunk a jobb agyféltekés rajzolásról. Amikor titeket megkerestelek, én azzal a kíváncsisággal tettem, hogy vajon egy olyannak, mint én, aki elvileg 'tud' rajzolni, mit adhat egy ilyen tanfolyam. Hát meg kell mondjam, nagyon is sokat!!! Tulajdonképpen kiszabadítottátok a szellemet a palackból! Végre felszínre tört ami olyan régen legbelül rejtve volt. Hazaérkeztem. Ehhez a legjobb tanítókat találtam meg, ami nyilván nem véletlen. : ))
L. Andi
Más is felismeri a rajzát. Követtem a tanácsokat!
Kedves Valdor Art!
Minap néztem az ajándék filmek közül a 3-7 évesek szüleinek szólót, mert a kisfiam (2013.02.12-én született) a napocskán és a pálcikaemberkén kívül nem rajzolt felismerhető alakokat, a védőnő pedig a 4 éves statuson erre rákérdezett. "Rajza felismerhető"?
Fel. Mondtam én, mert én elfogult vagyok és tudom mit akar rajzolni. De valójában mást nem tudott ezen kívül a két dolgon kívül.
Fél órát rajzolgattunk úgy, ahogy a videón javasoltátok és DÖBBENETES dolog történt a konyhaasztalunknál! Más is felismeri a rajzát. Követtem a tanácsokat!
Köszönjük!!!
Csatoltan el is küldöm mire jutottunk fél óra alatt. Másnap reggel pedig egyedül nekiült és újra lerajzolta a műveit! :) :) :)
A három rajz közül a pálcika emberes a régi,a másik kettő az új. Oda írtam ceruzával mi micsoda.
Minden jót kívánva!
Lukászné Dr Strényer Tünde
Jelentem, nem adtam fel a rajzolást.
Jelentem, nem adtam fel a rajzolást. Lassan, néha, de biztosan elkészül egy-egy rajz. Köszönöm, hogy lehetőséget kaptam tőletek ehhez a csodálatos dologhoz, és örömmel látom, sokaknak megadtátok ezt a szép élményt.
Fábián Mónika
Úgy érzem kitűnő alapot kaptam...
Nagyon sokat fejlődtem, tulajdonképpen pont ezért jöttem. Úgy érzem kitűnő alapot kaptam a tovább fejlődéshez, tovább lépéshez. Motiváltsággal fogok neki a rajzoláshoz.
Laza hangulatú, vicces társaságban rajzolgattunk. Péter nagyon érthetően magyarázott el mindent, türelemmel segített mindenkinek. Meg is lett az eredménye!
Határozott fejlődést tapasztaltam...
A megismert technikák által elsajátított ismeret alapján határozott fejlődést tapasztaltam.
Dinamikus volt. A megismert elméleti tudás azonnal kipróbálásra került és megtapasztalhatóvá vált az eredménye. Önbizalmat adott és további tanulásra ösztökél.
Elvárásaimon felül teljesítettem...
Az első napi tudásomhoz képest elvárásaimon felül teljesítettem a 4. napra.
Jó társaság, remek oktató. Mindenképp jó élményként fog megamaradni, és másoknak is szívesen ajánlani fogom.
Sok újdonságot tanultam,amit az iskolai tanítás során is kamatoztatni tudok!
Amint aktiváltátok az állatrajzos videókat, rögtön elkezdtem a rajzolást. Jelenleg rajztanárként dolgozom. Valójában kíváncsi voltam a jobb agyféltekés módszerre, ezért jelentkeztem nálatok az online tanfolyamra. Nagyon tetszenek a videók, sok újdonságot tanultam tőletek, amit az iskolai tanítás során is kamatoztatni tudok.