Te is azt hiszed, hogy a négyzetrácsos technika jobb agyféltekés módszer?

„Jobb agyféltekés rajzolás? Az a rácsos dolog, ugye?” – kérdezték tőlünk a közelmúltban. Sok iskola sajnos a mai napig úgy adja el a jobb agyféltekés technikát, hogy valójában csak a négyzetrácsos technikát „fejleszti tovább”, pedig ezzel éppen a legfontosabb részétől, a különleges látásmódtól fosztja meg a jobb agyféltekés módszert! Olvass tovább és elmondjuk a rajzolás lényegét!

Akik jártak már nálunk tudják, hogy jobb agyféltekés rajztanfolyamainkon elhivatottan adjuk át azt a tudást, amely a rajzolási képességek fejlődéséhez szükséges. Sikereinket mi sem bizonyítja jobban, mint diákjaink rajzai a képzés előtti és utáni időkből. A jobb agyféltekés rajztechnika azért is ilyen sikeres, mert nem csak különböző eszközök (mint például a ceruza, vagy a pasztellkréta) fogására és helyes használatára tanít meg, hanem az alkotáshoz szükséges új gondolkodásmódra is.
És a tévhitekkel ellentétben az új gondolkodásmód nem egyenlő azzal, hogy ráképzelünk egy négyzetrácsot a másolandó képre. A négyzetrácsos módszer egy technika csupán, amivel könnyebbé teheted magadnak a másolást, de ettől még nem számít új gondolkodásmódnak!
Sőt, ha jobban megnézed, klasszikus négyzetrácsos módszert már a kisgyerekeknek szánt foglalkoztató füzetekben is látsz – de nem lesznek jobb agyféltekés füzetek ettől…


Olvasd el mit írtak azok, akik NEM nálunk tanultak rajzolni!

Megfigyeltük, hogy idén egyre többször találkoztunk a KEZDŐKNEK szóló rajztanfolyamainkon olyan emberekkel, akik már elvégeztek máshol egy jobb agyféltekés rajztanfolyamnak nevezett tréninget! 

Májusban a rajz és jógatáborban is voltak 5-en! A kreativitás fejlesztő tréningen is 2-en! A kezdőknek szóló online tananyagainkat vásárolják meg olyanok, akik már végeztek máshol rajztanfolyamot! Sőt, most hétvégén az alap rajztanfolyam után még valaki elárulta, hogy részt vett már ilyen képzésen!

Amikor megkérdeztük, hogy miért jött el másodszor, azt felelte azért mert hiányérzete volt, nem sikerültek olyan jól az otthoni rajzai! Arra a kérdésre, hogy na és tanultál-e újat? Azt felelte, hogy legalább a fele nem hangzott el azon a tanfolyamon, mint amit itt elmondtunk neki!

Olyan alapfogalmak hiányoztak, mint

  • sablon rajz
  • negatív tér
  • nézőpont váltás
  • tengelyek
  • a rajzolás 6 lépése
  • térfigyelés

Így nem csoda, hogy nem tudott a tanfolyam után rajzolni!

"csak ott nem magyarázták el , hogy hogyan működünk"

Sziasztok! 

Nagyon jól működik az oldal, élvezetesek a videók. Jó volt nézni, voltam már ilyen tanfolyamon, csak ott nem magyarázták el , hogy hogyan működünk. Köszönöm, Mária

***

"én ilyeneket nem is tudok rajzolni"

Kedves Péter és Andi! 

Elvégeztem egy éve egy 4 napos jobb agyféltekés rajztanfolyamot. Talán szükségem lenne újra végigmenni az alapokon, mert nézve a nálatok készült alkotásokat, szerintem én ilyeneket nem is tudok rajzolni. Elmennék egy alapra újra. Köszönettel, B. Melinda  

***

"olyan ÚJ informáiót is hallottam, amiről ott nem is beszéltek"

Amikor megnéztem az ajándék filmjeiteket egy csomó olyan új informáiót is hallottam, amiről azon a tanfolyamon amin én volta, nem is beszéltek! Eldöntöttem, hogy megtanulom újból nálatok! O. Ella, Budapest

***

"valószínűleg bátrabb lennék"

Fantasztikus amit tesztek és mindenkinek elmondom, hogy ha rajzolni-festeni akar, ne menjen máshoz, mert itt minden megvan egy helyen. Egyszerű, érthető, követhető. Az is meg tudja tanulni a festést az online anyagodból, aki most lát életében először ecsetet. Remélem a pasztellnél is így fogom tudni követni. Csak azt sajnálom, hogy rajzolás alapjait nem Nálatok tanultam, valószínűleg bátrabb lennék!
K. Anita, Százhalombatta


Mi az a négyzetrácsos technika? Miért NEM javasoljuk?

Ez egy olyan eljárás, amikor képzeletben, vagy a valóságban segédvonalak segítségével kisebb részletekre osztod fel a lemásolandó képet.
A feladatok során egyszerűen „felkockázzák” a képet, és egy négyzethálós papírra kell lemásolni: a technikának köszönhetően könnyebb megtalálni a méretarányokat, ezáltal pedig sokkal inkább hasonlít a rajz az eredetire.
Akik komolyabban is szeretnének a rajzolással foglalkozni, azoknak ennek a technikának az elsajátítása nem lesz elegendő, hiszen NEM tanulják meg a negatív terek megfigyelését és a nézőpontok váltogatásának lényegét.  Mégis sokan sajnos a négyzetrácsos technikát elsajátító képzéseket is úgy emlegetik, mintha az is jobb agyféltekés rajztanfolyam lenne. 

A négyzetrácsos rajztechnika egy segédeszközt ad, amellyel csupán a dolgok, tárgyak egymáshoz viszonyított arányait figyelheted meg jobban. Kétség kívül a négyzetrácsos módszer jó arra, hogy arányosabb legyen a rajz és kisgyerekek esetén nagyon jól fejleszti a koncentrációs képességet, de több dolgot SEM tanulsz meg vele. Mint például a nézőpont váltást, a terek figyelését és a másképp látás képességét!


A tengelyes rajztechnika! Ezt preferáljuk!

Egy portré rajzolása esetében ez annyiból áll, hogy tengelyek segítségével pozícionálod bizonyos testrészek helyzetét, mint például a száj, az orr vagy a szemek. Élő és online tanfolyamainkon elmondjuk, hogy hová és miért pont oda húzd a tengelyeket, mert nagyon nem mindegy, hogy például a szem melyik részén megy át az a tengely?  A tengelyes technikával elkerülheted, hogy az arc később torzuljon, például az egyik fül lejjebb kerüljön a másikhoz képest. A másik amire lehetőséget ad, az a negatív és pozitív terek megfigyelése! Ezzel a technikával lehet leginkább elsajátítani a nézőpontok váltogatásának trükkjeit! Élő és online tanfolyamainkon a nézőpont váltást tanítjuk! Azt, hogy rajzolás közben minek kell a fejedben történnie ahhoz, hogy valósághűen tudjál rajzolni!


A mi rajztanfolyamaink azért is olyan sikeresek, mert:

A rajzoláshoz szükséges legfontosabb szervet,

az agyat,

azon belül pedig, a gondolkodást fejlesztik.

  • a szükséges rajztechnikákat és a látásmódot is elsajátíthatod az órákon
  • ha még ennél is magasabb szintre szeretnél fejlődni, nálunk további lehetőségek várnak Rád, mert megtanulhatsz még festeni és pasztellezni is!

Győződj meg róla saját magad, és iratkozz be

online>>> vagy

személyes kurzusaink>>> egyikére!


Válaszd a Valdor Art rajztanfolyamait rajztudásod továbbfejlesztéséhez, mert minden személyes kurzusunkat elkészítettük online verzióban is!

Tanulj meg rajzolni, festeni, pasztellezni a saját időbeosztásod szerint a világ bármely pontján!

 


Nézd meg, hogyan tanulhatsz tőlünk!

Tantermi tanfolyamok>

Online tananyagok minden korosztálynak>

Rajzkönyvek felnőtteknek és gyerekeknek>

Valdor Art "Alkoss Szabadon" Mentor program>

, full_html
 
, településről erre a tanfolyamra jelentkezett: