Hogyan készülnek a pasztell rajzok?

A cicás és a csónakos képek készítését lépésekben végigkövetheted!

Lefotóztam az egyes fázisokat, hogy Neked is megmutathassam

Macska

Először szénceruzával megrajzoltam a képet, a szemét és az orrát nagyon pontosan kidolgoztam, amikor megvolt, fekete pasztellceruzával erősen kihúztam. Ezután kevés színnel megrajzoltam a cica szőrének mintáit.

A következő lépésben további színekkel elkezdtem kidolgozni a fejet és a fület, a pasztellkréta élét-oldalát használva inkább vonalakat húztam, mint foltokat “festettem”. Az elején keményebb pasztellt használtam (Nupastel, Rembrandt), később egyre többet a puha rudak jöttek (Pannoncolor). Pasztellpapírra készült a rajz.

Amikor kezdett kirajzolódni a fej mintázata és színei, nekiláttam kidolgozni véglegesre az egyes részeket, egyik fül, aztán a másik, majd a fej felső része, utána az alsó része, a teste, végül a szeme. Az aprólékos részeknél (szem, orr) pasztell ceruzát is használtam.

A legvégén még erősítettem a kontrasztokat, mert minden rajznál ez a legfontosabb, a sötét-világos ellentétpárok kiemelése.

Gyere, kukkants bele, micsoda képeket tudsz már Te is festeni egy hétvége után!>>>

Csónakos kép

Először rajzszénnel és szénceruzával megrajzoltam a képet, arra figyeltem, hogy minden elem látszódjon, formájában és méretében, de a részletezést későbbre hagytam. Kivéve a csónakokat, mert ott élveztem az apróbb részletek felrajzolását is .

Ezután kezdődött a színek kiválasztása, és az első színfoltok felrakása. Itt a világos és sötét részeket csináltam meg először, majd következett pár középtónus, az volt a szándékom, hogy a kép minden részén legyen pár szín felrakva, hogy a későbbiekben lássam mindig az egész képhez viszonyítva, amin éppen dolgozom. Vegyesen használtam puha és félkemény krétákat (Pannoncolor, Sennelier, Rembrandt).

Ezután részenként haladtam, kiválasztottam egy-egy részletet, pl. pl. az egyik csónakot vagy a jobb felső sarokban a teraszos sziklát és megrajzoltam teljesen. Persze itt további színek kerültek a krétatartó dobozomba, hiszen főleg a szikláknál  sok-sok kis színfolt egymás mellett adta ki a végső formát. Mivel a Sennelier pasztell papírra festettem, aminek a felülete olyan, mintha extra finom csiszolópapír lenne, ezért sok-sok réteget tudtam egymásra rakni. Ez azért volt jó, mert ha nem találtam meg elsőre a pontos színt vagy árnyalatot, egyszerűen felülfestettem egy másikkal .

A tengernél pl. 10-12 fajta kéket is kipróbáltam, mire meglett az a 6-7, amivel végül megrajzoltam.

A legvégén még az előtérben erősítettem a kontrasztokat, jó kis sötét színeket raktam az árnyékokba (nemcsak feketét!) és jó sok fehéret a csónakok oldalára smiley smile.gif - ValdorArt.

Az elején, amíg a sziklákkal “vacakoltam” bizony jó adag türelemre volt szükségem, alig vártam, hogy a csónakokhoz érjek, de tudtam, hogy akkor lesznek “látványosak” ezek, ha a háttér is ki van dolgozva. Aztán amikor a csónakok és a tenger megvolt, már láttam hogy jó lesz a kép!

Péter


Nézd meg, hogyan tanulhatsz tőlünk!

Tantermi tanfolyamok>

Online tananyagok minden korosztálynak>

Rajzkönyvek felnőtteknek és gyerekeknek>

Valdor Art "Alkoss Szabadon" Mentor program>

, full_html

 
, településről erre a tanfolyamra jelentkezett: