Hihetetlen találkozás Bartilis Viktória festőművésszel!

A minap Veres Árpi tanítványunk egy megható posztot osztott meg a Facebookon, amiben elmesélte, hogy a gyergyó-csomafalvi 97 éves Bartalis Viktória néninél jártak látogatóban.

Viktória néninek van olyan képe, amit 1958-ban festett és azóta is ott lóg a falon. Ő az, aki viccesen azt mondta már nem akar festeni, ennek ellenére csak 2022 júliusáig, 32 csodálatos festményt készített!

Ez a nem mindennapi találkozás annyira megindított bennünket, hogy szerettük volna Viktória néni munkássága előtt leróni a tiszteletünket!

Ebben a bejegyzésben az Ő rövid történetét fogjuk elmesélni!


Pár szó régi kedves tanítványunkról, Veres Árpiról!

Olvashattad a bejegyzés elején a nevét, de nem vagyunk benne biztosak, hogy tudod ki Ő. 

Árpiról azt kell tudnod, hogy több éven keresztül erősítette a Mentorprogramunk elit csoportját. Ez alatt az idő alatt ontotta magából a szebbnél-szebb alkotásokat. 

A történetben az a vicces 2 hétig próbálta meggyőzni magát a kifogásokkal, hogy miért NE vágjon bele, mert amúgy meg volt róla győződve, hogy ezt kihagyni kár lenne, aztán a felesége meg néhány közeli barátja buzdítására jelentkezett az Elit csapatba.

Nézd meg milyen lenyűgözőek az alkotásai! Szerinted is megérte végül csatlakoznia? :o)

festmeny valdorart1 - ValdorArt festmeny valdorart5 - ValdorArt
festmeny valdorart9 - ValdorArt festmeny valdorart8 - ValdorArt
festmeny valdorart7 - ValdorArt festmeny valdorart6 - ValdorArt
festmeny valdorart4%20%281%29 - ValdorArt festmeny valdorart4 - ValdorArt
festmeny valdorart3 - ValdorArt festmeny valdorart1%20%281%29 - ValdorArt

 

Árpi egy csodálatos művész, de egy csupaszív ember, aki nem csak a saját örömére alkot, hanem az ő szavaival: "Akkor lenne teljesebb ez a tevékenység, ha nem csak örömet okozna, hanem alkalom adtán segítene." 

Képzeld még jótékonysági árverést is indított, ahol a befolyt összeget Tompa Klára gyógyulásának segítésére ajánlotta fel. A csoda megvalósult, a kép 60.000 Ft értékben kelt el!

Hozzá fűződik az egyik kedvenc idézetünk is, amit a mentorprogramunkról mondott:

"Ekkora szaktudást, egy helyen, ennyi idő alatt elsajátítani, megtanulni, kipróbálni máshol nem lehet! Emellett elmenni esztelenség lenne!"

És képzeld Árpi ugyanabból a kicsinyke faluból származik, ahonnan Viktória néni, akit most kicsit jobban megismerhetsz Te is :o)

 

festmeny valdorart10 - ValdorArt

Profi festőművész, aki sosem tanult festeni - Ő Viktória Néni!

18 éves korában ment férjhez, de sajnos a férjét besorozták katonának, majd később fogságba esett, így Viktória néni egyedül maradt a kisfiával. A szegénység élete jelentős részében kísértette, ezért minden eszközt megragadott, amivel plusz pénzt kereshetett a családja számára. 

Kezdetben képeket vart, de elmondása szerint túl lassan készültek el a remekművek. A megspórolt pénzét odaadta egy hölgynek, aki magyaroszágra utazott és megkérte, hogy hozzon neki festő eszközöket. 

  

bartilis viktoria valdorart - ValdorArt

 

1956-ban kezdett el temperával festeni. A tehetsége már akkor magáért beszélt, hiszen anélkül, hogy bárkitől is tanulta volna futószalagon gyártotta szebbnél szebb alkotásokat. Akkoriban nem volt internet, tv - azért ez hihetetlen ugye?

 

Még a családi házuk falát is egyedül festett ki és a mai napig ezek a motívumok díszítik a lakást! 

Viktória néni leginkább a természetről mintázott képeket, csendéletek, házakat, faluképeket készít.

 

bartilis viktoria valdorart%20%281%29 - ValdorArt

Egy nem régen készített interjúban így vélekedett a festésről:

 „Előszedtem, nekifogtam, s csinálgattam. Úgy belevetettettem magam a festésbe, hogy mást nem is láttam, csak festettem. Ezelőtt az asztalra tettük a festőt, s ott festettem, de most már kiszereljük az udvarra állványra, másképp nem megyen a virágfestés. De amíg tudtam, mindent megcsináltam, festettem. Most már nehezen megy, az ízületeim fájnak, de azért még a múltkor festettem egy rend képet. Inkább festenék most is, minthogy egész nap feküdjek. Mindjárt-mindjárt a lábujjkáimmal is festenék. Szerettem festeni, még a lábujjkáim is csinálják a fenyőfákat állandóan – gondolatban. De most már meg vagyok öregedve, pedig úgy szeretnék még festeni." (Forrás: Liget.ro "Az ember amíg él adjon": a 97 éves Bartilis Viktória )

 

bartilis viktoria valdorart%20%283%29 - ValdorArt

Mi ebből a tanulság?

Ha már régóta követsz minket, akkor biztosan hallottad már, hogy a rajzolás/festés, sokkal több mint egy szimpla hobbi:

  • pillanatok alatt aktív meditációs állapotba kerülhetsz általa,

  • segít levezetni a mindennapos stresszt,

  • segít fent tartani a munka-család-egészség egyensúlyát,

  • átélheted a kész rajz feletti sikerélményt

bartilis viktoria valdorart%20%282%29 - ValdorArt

 

Láthatod, hogy Viktória néni még 97 évesen is azt kívánja bárcsak alkothatna. És, ami ennél is fontosabb az alkotás, bárki számára megtanulható képesség, aminek semmi köze a tehetséghez. 

 

Ha szeretnél megtanulni rajzolni/festeni, akkor segítünk elindulni az úton. 


Szeretnél megtanulni rajzolni/festeni - segítünk elindulni az úton?

mentor program (ahol Veres Árpi is tanult) kapui jelenleg még zárva vannak. De a legjobbat hagytuk a végére! Októberben újra lehet csatlakozni, de már most fel tudsz iratkozni a várólistára!

Miért érdemes feliratkozni?

A várólistára feliratkozókat előnyben részesítjük a legközelebbi nyitásnál és kiemelt kedvezménnyel biztosítjuk a csatlakozást a programhoz.

Ha úgy érzed benned is több van és végre szeretnéd magadból kihozni a maximumot, akkor várunk téged is szeretettel! 

Kattints a linkre, kukkants bele ingyenesen a program oktatóanyagaiba és kulisszatitkaiba.

ÉRDEKEL A MENTOR PROGRAM>>>


Nézd meg, hogyan tanulhatsz tőlünk!

Tantermi tanfolyamok>

Online tananyagok minden korosztálynak>

Rajzkönyvek felnőtteknek és gyerekeknek>

Valdor Art "Alkoss Szabadon" Mentor program>

 
, településről erre a tanfolyamra jelentkezett: