Bárkiből válhat profi – csak elszántság kérdése!
Az alkotás bizony nem csak a profi művészek kiváltsága: az igazi lényege a kreatív önkifejezés, ami nem értékelhető egy egyértelmű, mindenre igaznak mondható értékelési rendszerrel. Mindenkinek más a szép, és a tökéletes, így bizony akár egy kezdő alkotás is remekmű lehet! Sáró Liza úgy gondolta, hogy egészen az alapoktól kezdi, de rá kellett jönnie, hogy rekord gyorsasággal fejlődik. Most az ő történetét olvashatod:)
Hobbi, ami egyben szenvedély is
A hobbi lényege, hogy kikapcsolja az embert, egyfajta szórakozás, amire sokaknak nem igazán marad ideje. Egy főállású munka, vagy éppen a gyermeknevelés rettentően le tudja terhelni az embert, így nem ritka, hogy az ember pont az „én-időt” vonja meg magától. Ha pedig valaki nem a művészetből él, akkor bizony néha porosodnak az alkotóeszközök, és csak hosszú évekkel később kerülnek újra elő.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Sáró Liza 42 évig lelkesen és lelkiismeretesen dolgozott fizioterapeutaként, és csak nyugdíjazását követően tapasztalhatta meg, hogy milyen az, amikor az ember nem csak a munkába, vagy a gyerekekért rohan. Volt ideje megkeresni azokat az elfoglaltságokat, amelyek csak róla szólnak, és élménnyel töltik meg a mindennapjait. Így történt meg, hogy újra leült a zongora elé, sőt még egy egészen más művészeti területen is ki tudta próbálni magát.
Miből lesz a cserebogár?
Az alma nem esik messze a fájától. Ez Lizáék esetében is beigazolódott, amikor gyermekei tovább vitték édesanyjuk művészetek iránti szeretetét, és zene-, valamint képzőművészeti iskolákba jelentkeztek. Erzsébet mindenben támogatta őket, így gyermekei egymásra halmozták a sikereket. Fia, aki kibernetikus mérnök lett, gyerek korában gyorsasági repülő modellezéssel foglalkozott, 268km-es sebességgel világbajnok lett 17 évesen!
Egészen 64 éves koráig természetes volt számára, hogy saját vágyait háttérbe szorítsa, azonban eljött a pont, amikor végre önmagára is koncentrálhatott. Férje ösztönzésre jelentkezett is a jobb agyféltekés online tanfolyamunkra, aminek addigra az ingyenes oktatóanyagait már 3 éve követte:) Neki ennyi idő kellett ahhoz, hogy „szintet lépjen”, és az otthoni, autodidakta tanulás után beiratkozzon egy szervezett képzésre.
![]() |
![]() |
Bujkáló tehetség?
Nem telt el sok idő, mire Liza túl is volt a bemutatkozásán, ami nagy meglepetést okozott neki. Rögtön láttuk benne a tehetséget, és Andi a haladó tanfolyamokat ajánlotta neki, ami egészen új energiákkal töltötte fel. Ráeszmélt, hogy lehet, sokkal több van benne, mint azt ő gondolta volna, és ez az önbizalom segítette, hogy elég időt és energiát fektessen az alkotásba. Nem kellett sok idő és máris több célt is talált, amin dolgozhatott.
![]() |
![]() |
Mindenkinek vannak erősségei és gyengeségei
Liza boldogan mesélte, hogy korábban gyakran szórakoztatta magát akvarell, vagy éppen pasztell technikával készült képekkel, de elmondása szerint ezek a művek inkább az alkotás örömét hordozták magukban. Mindig is imádta a színeket, de nem igazán fordított időt arra, hogy komolyabban elmerüljön a technikai részletekben. Egészen addig, amig ránk nem talált, és a szeretett akvarell mellett a rajzolásban is ki nem próbálta magát. „Rajzolni előtte egyáltalán nem tudtam. Úgy gondolom, hogy kaptam egy nagyon komolyan és precízen felépített oktatást.” Liza azt mesélte, hogy a jól felépített tematikus tananyag határozottan a hasznára vált, arról nem is beszélve, hogy újra átélheti az alkotás örömét. Mint a legtöbb művésznek, számára is nehéz definiálnia, hogy egész pontosan hol tart most, de rettentő büszke arra, hogy mentorai, sőt még művész lánya is elismerően tekint képeire. Mi ez, ha nem valódi dicséret?
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Nem telhet el nap egy kis alkotás nélkül
Ma már a rengeteg más teendő mellett mindig szakít egy kis időt magára és szeretett hobbijára, ha pedig éppen nem az ecsetet markolja, akkor különféle közösségi felületeken barangol inspirációért kutatva.
A kedvencei között mindig lesz néhány gyönyörű, vízzel tarkított tájkép, vagy csodás őszi színekben pompázó természeti kép. Ha elkapja őt az ihlet, legszívesebben a pasztellkrétáért nyúl, de úgy érzi, lassan az akril technika is hasonló kedvencévé fog válni.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Liza szerencsés volt: bár hosszú ideig kellett rá várnia, végül megtalálta azt a helyet, ahol kibontakoztathatja a benne rejlő tehetséget – amiről korábban nem is tudott.
Vajon benned is szunnyad a rejtett rajzkészség? Vagy teljesen kétbalkezesnek érzed magad, de szeretnéd megtanulni, hogyan készíthetsz hasonló alkotásokat?
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A jobb agyféltekés technikában az a szép, hogy bárki megtanulhatja: akár van hozzá adottságod, akár „csak” a szorgalmad adott, a megfelelő technikai tudással előtted is megnyílhat a művészetek világa!
![]() |
Lizi bebizonyította, hogy kedvvel és szorgalommal igazi "alkotóvá" válik az ember!
Mindig hangsúlyozzuk, hogy nem szabad elhinni, ha azt mondják, neked ehhez nincs tehetséged! Igenis, ki kell próbálni és meg kell tapasztalni, hogy mennyi mindent meg lehet tanulni és gyakorlással, szorgalommal szinte már tökéletesre fejleszteni!
Az első év után Lizi is több tanítványunkkal együtt folytatta a mentor program második évét. Számtalan új technikai tudást szerzett, új kihívásokat állítva ezzel maga elé.
Kipróbálta a vegyes technikát és a tájképei élettel teltek meg. Majd újra grafit ceruzát ragadott és csendéleteken keresztül gyakorolta az élőből rajzolás tudományát.
Aztán megküzdött az olajfestéssel, és nem azért, mintha ez a technika nem ment volna, inkább sajnos az alapanyag akart kifogni rajta, amire allergiás lett. Nem adta fel! Allergiamentes olajfestékre váltott és lenyűgöző képeket festett vele!
Nézzétek meg Lizi alkotásait!Biztosak vagyunk benne, hogy nektek is sikerülne bejárni az általa megtett csodás utat!
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Nem telhet el nap, hét, egy újabb év alkotás nélkül!
Lizi tovább folytatta útját a Mentor programban 3. évében. A lelkesedése, az új technikák elsajátítása iránti vágy nem csitult benne és továbbra is hatalmas lendülettel alkotott az elmúlt évben.
"Nagyon köszönöm Andi! Úgy érzem elértem a célomat a Valdor Art tanítványaként. Megtanítottátok amit az “egyén” befogadni képes és kivetíteni önmagából."
![]() |
![]() |
![]() |
Legyen az Op Art, Kubista stílus, Kollázs, vegyes technika vagy épp akvarell, tobzódik mindegyikben.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Beleviszi a saját elképzeléseit egy- egy képbe, és örömmel osztja meg a Facebook csoportban alkotásait, ahol a többiek elismerő szavait bezsebelve kezdhet hozzá újabb és újabb festményeihez.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Készen állsz a saját történeted hőse lenni?
A mentor program tárt karokkal várja új tagjait! Csatlakozz ehhez a szuper jófej közösséghez és legyél a saját történeted hőse!
Ismerd meg magyarország legnagyobb művészetkedvelő közösségét a ValDor Art "alkoss szabadon" Mentor Programot!

Mit kapsz, ha csatlakozol?
- több száz órányi oktatóanyag korlátlan hozzáféréssel!
- személyes mentorálás, ami felgyorsítja a fejlődésed!
- havi 2x2 órás tanító és kérdezz-felelek webinár
- szuper jófej közösség, akik támogatnak!
- 6 értékes bónuszajándék, közel 220.000 Ft értékben!
- zárt Facebook csoport, ahová feltöltheted a munkáidat!
Ha úgy érzed benned is több van és végre szeretnéd magadból kihozni a maximumot, akkor várunk téged is szeretettel!