Minden álom így teljesüljön! Íme Edit története

Régóta foglalkoztatta a képzőművészet, de egyéb elfoglaltságai miatt a festészetbe való elmélyülést mindig nyugdíjas éveire tartogatta. Amint nyugdíjba vonult, habozás nélkül ragadta meg az ecsetet és a ceruzát, hogy beteljesítse oly rég óta dédelgetett álmát és elkezdett festeni. Hosszú út vezetett a sikerig – de ma már talán nyugodtan mondhatjuk, hogy Edit álma valóra vált!

A Mentor programban készült grafit ceruzás rajzai

 

Nyugdíjas óvónőként ideje nagy részét a rajongásig szeretett unokáival tölti, a festészet mellett szeret kertészkedni, kerékpározni is. Alapító tagja egy színjátszó körnek, illetve életében nagy hangsúlyt kap a spirituális önfejlesztés is – szóval nyugodtan mondhatjuk, hogy Edit igazán aktív életet él.


Hosszú út a sikerig


Még munkája mellett, autodidakta módon vágott bele a festészetbe, festett is egy-két akril képet, de még is valamit hiányolt a képeiből. Amint hallott a jobb agyféltekés módszerről, azonnal tudta, hogy ez az, amire szüksége van, és miután a városában is elérhető lett a tanfolyam, az elsők között jelentkezett rá. De sajnos munkája miatt 4 hónap után félbe kellett hagynia.

A négy hónap alatt Edit főként grafittal dolgozott, a festés csak bakancslistás álom maradt. 2019-es nyugdíjba vonulásával egy időben bukkant rá az online tanfolyamunkra, és el is határozta, hogy belevág a mentorprogramba.

Megismerte a háromszín és inverz technikát

 

Korábban szerzett jobb agyféltekés rajzolós tapasztalati alapján javasoltuk neki, hogy ne a kezdő, hanem a haladó csoportba jelentkezzen, és ezt egy percig sem bánta meg!

„Nagy lelkesedéssel kezdtem el nézni az oktató videókat, végeztem a gyakorló feladatokat. Megismertem és kipróbáltam új technikákat. Szenvedélyemmé vált. Igyekeztem minden nap rajzolni néhány órát, lépést tartani a tanfolyam ütemével.
Rengeteg új ismeretet kaptam, sok újat tapasztaltam. Óriási segítséget jelentenek a videók, a facebook csoportban a visszajelzések egy-egy alkotásról. Ez az online módszer teljesen ideális számomra, mert legtöbbször csak este van időn megnézni a tanfolyam anyagát. Volt, hogy speciális problémám adódott egy képpel és messengeren kerestem fel Andit. Minden segítséget megadott a megoldáshoz. A többi mentor is nagyon támogatóan, maximális segítő szándékkal irányította figyelmemet a szükséges javításokra, hogy még jobb legyen az alkotás végeredménye.  Ezzel a támogatással már most olyan szintre jutottam, amit elképzelni is alig mertem magamról. Hálás vagyok mindannyiuknak.”

A program 5. hónapjától a pasztell technika volt terítéken

Blog valdor art arvai edit08 - ValdorArt Blog valdor art arvai edit13 - ValdorArt
Blog valdor art arvai edit09 - ValdorArt Blog valdor art arvai edit10 - ValdorArt

 

Öröm az ürömben


Most nagyon sokan vagyunk a világban bezárva. A hivatalos ajánlásnak és családja kérésének eleget téve Edit is önkéntes karanténban tölti ideje nagy részét, melyet a festésre és (Edit szavaival élve) a hiányosságok pótlására fordít. Kedvenc technikája a grafit és az akril, olajjal még nem kísérletezett. Próbálja minden témában kipróbálni magát, de számára az emberalakok festése a legizgalmasabb, nagy örömét leli szeretett unokái megfestésében.

Blog valdor art arvai edit11 - ValdorArt Blog valdor art arvai edit19 - ValdorArt Blog valdor art arvai edit20 - ValdorArt

 

A tanulás nem csak tudást ad…


A rajzolás Editet folyamatosan újabb és újabb kihívások elé állítja, ezért arra a legbüszkébb, hogy a tanfolyam saját kishitűségét segített legyőzni, amikor úgy érezte, hogy egyszerűen képtelen befejezni egy rajzot. Inspirálóan hat rá, mikor csoporttársai elkészült műveit látja, és egyben ez kellő motivációul szolgál, hogy ő is belefogjon egy-egy nehezebb témába. Elégedettség tölti el, amikor a korábban technikásnak, vagy akár lehetetlennek tűnő feladattal elkészül és az végleges formát ölt:)

Akril festményei

Blog valdor art arvai edit22 - ValdorArt Blog valdor art arvai edit24 - ValdorArt
Blog valdor art arvai edit23 - ValdorArt Blog valdor art arvai edit21 - ValdorArt

 


Editnek a festéssel, minden túlzás nélkül, egyik gyermekkori álma teljesült. Tiszában van vele, hogy még van mit tanulnia, de így is örömét leli benne, bearanyozza a nyugdíjas éveit. A munkához való alázatos hozzáállása és a munkába fektetett megannyi energia hatványozottan megtérül!

Blog valdor art arvai edit14 - ValdorArt Blog valdor art arvai edit15 - ValdorArt
Blog valdor art arvai edit17 - ValdorArt Blog valdor art arvai edit26 - ValdorArt Blog valdor art arvai edit27 - ValdorArt
Blog valdor art arvai edit16 - ValdorArt

 


Készen állsz a saját történeted hőse lenni?

mentor program tárt karokkal várja új tagjait! Csatlakozz ehhez a szuper jófej közösséghez és legyél a saját történeted hőse!

Ismerd meg magyarország legnagyobb művészetkedvelő közösségét a ValDor Art "alkoss szabadon" Mentor Programot!

Mit kapsz, ha csatlakozol?

  • több száz órányi oktatóanyag korlátlan hozzáféréssel!
  • személyes mentorálás, ami felgyorsítja a fejlődésed!
  • havi 2x2 órás tanító és kérdezz-felelek webinár
  • szuper jófej közösség, akik támogatnak!
  • 6 értékes bónuszajándék, közel 220.000 Ft értékben!
  • zárt Facebook csoport, ahová feltöltheted a munkáidat!

Ha úgy érzed benned is több van és végre szeretnéd magadból kihozni a maximumot, akkor várunk téged is szeretettel! 

ÉRDEKEL A MENTOR PROGRAM>>>

 
, településről erre a tanfolyamra jelentkezett: