Így válik a szorgalmas diákból elismert művész!

Egy tanító számára a legnagyobb öröm az, ha valami olyat tud adni diákjai számára, ami valóban hasznukra válik, és amivel – ha csak egy picit is – hozzá tudnak tenni ahhoz, hogy a világ egy szebb, érzékenyebb, élhetőbb és élvezhetőbb hely legyen.

Ma egy kedves diákunk, Cseresnyésné Bécsy Zsuzsannát szeretném bemutatni Neked, akiből két és fél év leforgása alatt igazi művész lett.

De lássuk az elejétől, hogyan indult ez a történet!

2012 telén egy kedves, csillogó szempár jelent meg a jobb agyféltekés rajztanfolyamunk ajtajában. Ajándékként kapta ezt a lehetőséget, a szó szoros és átvitt értelmében is. 

Már az első órában feltűnt nekem Zsuzsa lelkesedése, elszántsága, és éreztem: az Ő esetében sokkal több van a háttérben annál, mint hogy szeretne megtanulni valósághűen rajzolni.

Tucatnyi kérdésével, határtalan maximalizmusával egész idő alatt a tökéletességre törekedett. Nagy alázattal fogadta be az új tudást és nem adta fel, ha elsőre valami nem úgy sikerült, ahogyan azt eltervezte. Újra és újra nekifutott, mindaddig, míg el nem érte azt a látványt, amit eltervezett. Vidámsága, optimizmusa, kitartása és lelkesedése a teljes csoportra motiváló hatással volt. Szinte szárnyalt körülötte mindenki, és alkotás közben szárnyalt ő maga is.

Az első munkák, amelyek kikerültek a kezei alól, mindenki tetszését elnyerték.

Zsuzsa 4 nap alatt akaraterejével, hinni tudásával tökéletesen megtanulta az élethű ábrázolás alapjait. De neki nem volt elég ennyi! Ő ennél is többet szeretett volna: a teljes képet és a komplex rajztudást!

Az elsők között jelentkezett festős, szén és pasztell tanfolyamainkra, ahol tovább fejlesztette meglévő,  stabil alapokon nyugvó rajzismereteit, tovább csiszolta technikai tudását és új látásmódokat, új ábrázolásmódokat és új ismereteket sajátított el.

Szorgalma, és az alkotásba fektetett munkája ismét meghozta a várt sikert.

További csodálatos művek kerültek ki a kezei közül:

 

2013 szeptemberében, alig másfél évvel a kezdeti szárnypróbálgatások után, végre beteljesedhetett öröme: egy saját kiállításon mutathatta be a közönségnek tehetségét.

Az első saját kiállítás 

2013 szeptemberében, a Központi Statisztikai Hivatal Keleti Károly utcai patinás könyvtárában ismerhettük meg Zsuzsa első alkotásait. Meghívott vendégként szemtanúja voltam annak, milyen érzéseket váltott ki a közönségből Zsuzsa nagyszerű érzéke a „tökéletes pillanat” ábrázolásához, a varázslatos, romantikus esti naplemente hangulatának közvetítése, vagy egy érzelmekkel teli, távolba meredő, fátyolos tekintet megfestése.

Eljött a pillanat, amikor művészetté érettek az alkotásai:

A kiállításról írt korábbi blog bejegyzésünket itt olvashatod >> 

Sokan mondják azt, hogy a jobb agyféltekés módszer ismerete nem egyenlő a művészettel, hiszen az csak másolás.

Szerintem hatalmasat tévednek azok, akik ezt így gondolják!

Zsuzsa története egy nagyszerű példája annak, hogyan képes az egyszerű tudás arannyá válni és művészetté lenni annak a kezében, aki nem csak ismerni szeretné ez a módszert, hanem komolyan szeretne rá építkezni alkotómunkájában.

Siker után siker 

S hogy fokozzam még egy kicsit a történetet, a végére hagytam a lényeget, amely ismét hatalmas büszkeséggel tölt el:

Zsuzsának nemrégiben egy nagyszabású kiállítása volt Pilisszentivánon…

A kiállítást a pilisszentiváni asszonykórus nyitotta meg. Az eseményt, és Zsuzsa kiemelkedő tehetségét a plébános, a polgármester és Valentin Péter, jobb agyféltekés rajzoktató is méltatta. A kiállításról a Pilis TV is tudósított.

Tehát büszkén mondhatom, hogy közreműködésünkkel ismét egy igazi művésszel lett gazdagabb a világ.

A kiállítás megnyitójáról készült TV felvételt itt nézheted meg>>>

 

Zsuzsa szebbnél szebb, szívet és szemet gyönyörködtető alkotásait itt tekintheted meg:

https://www.facebook.com/CsBZs/photos_albums

Ne feledd: mi csak a kezdő lépéseket mutatjuk meg! Az úton, midőn az egyszerű portrérajzoló igazi művésszé lesz, Neked kell végigmenned.

Csak rajtad múlik, hogy elindulsz-e és ha igen, mikor teszed ezt! 

Ami biztos: A ValdorArt-nál a legjobb kezekben leszel,akár kezdő, akár tapasztalat alkotó vagy!

Tedd meg itt az első lépést és sajátítsd el Te is ezt a fantasztikus képességet!>>>

Várunk szeretettel, és ne feledd: a MŰVÉSZ benned is ott van, csak elő kell csalogatni!

Valentin Péter és Dorogi Andrea

A ValdorArt alapítói