ReferenciákTV és Rádió interjúk

Ahol már találkozhattál velünk - Rajzolással kapcsolatos TV és Rádió interjúk

Beszélgetés Árvai Péterrel, spirituális mentorral - A bennünk lévő örömforrás felszabadítása

A téma sokak számára érdekes lehet, hiszen napjainkban egyre nehezebben nyitunk önmagunk felé, és fordítunk időt olyan dolgokra, amik boldogabbá, elégedettebbé, felszabadultabbá tehetnének!

Nézd meg te is, hiszen ez az inspiráló beszélgetés segíthet abban, hogy megtedd az első lépést az örömteli élet felé!


PESTI TV GERILLA BÁR

A PESTI TV meghívott minket a Gerilla bár című műsorba, ahol a rajzolás stresszcsökkentő hatásairól beszélgettünk.


DUNA TV Ridikül műsora

A DUNA TV meghívott minket  a Ridikül című műsorba, ahol a téma a "Barangolás az agyféltekéink között" volt.


 

A TV2 - Mokka műsora

A beszélgetés apropója egy videó volt, amin egy 3 éves körüli kislány elképesztő ügyesen rajzolt. Ennek kapcsán beszélgettünk arról, hogy ez lehetséges-e,  gyakori-e, illetve hogy a 2-6 éves korosztályt hogyan lehet rajzolni tanítani.


Duna TV - Család Barát magazin

 A Duna World Tv Család Barát műsorának vendégei voltunk, ahol Tóth Frank Európa bajnok vízilabdázó lányait tanítottuk festeni!


Civil Rádió interjú

A Civil Rádió reggeli műsorában készült az interjú az Első Magyar Országos Online Rajzfesztiválról.

A beszélgetés témája: Honnan jött az ötlet a Rajzfesztiválra? Mit lehet megtanulni / elkészíteni 4 nap alatt? Kinek ajánjluk? Mitől profi egy kép?


MEX RÁDIÓ INTERJÚ  1.rész

A Mexrádióval közösen elindítottunk egy Boldogság Percek című sorozatot, aminek keretében 10-15 perces beszélgetős műsort hallhattok majd velünk a jobb agyféltekés rajzolásról. Hallgassátok meg az első részt! 

A beszélgetés témája:

  • Mi is ez a jobb agyféltekés rajzolás?
  • Hol a helye a rajztanításban?
  • Miért hivják jobb agyféltekésnek?
  • Honnan ered?
  • Tényleg jobb agyféltekés-e a rajzolás?
  • Hol és hogyan tudod megtanulni?

Aki kérdez: Lantai Tamás - a Mex Rádió műsorvezetője, 
aki válaszol: Dorogi Andrea - Valdor Art Rajziskola alapítója. 
Hallgasd meg a beszélgetést!


MEX RÁDIÓ INTERJÚ  2.rész

A beszélgetés témája:

  • Hány éves kortól érdemes tanulni a jobb agyféltekés rajzolást, és miért? 
  • Hány éves volt az eddigi legidősebb diákunk? 
  • Kinek érdemes ezt a módszert megtanulni? 
  • Mindenki meg tud tanulni rajzolni? 
  • Mi a motivációja az embereknek a rajztanulásra? 
  • Miért érdemes rajzolni tanulni? 

Aki kérdez: Lantai Tamás - a Mex Rádió műsorvezetője, 
aki válaszol: Dorogi Andrea - Valdor Art Rajziskola alapítója. 
Hallgasd meg a beszélgetést!


 MEX RÁDIÓ INTERJÚ  3.rész

A beszélgetés témája:

  • Milyen az élet a rajztanfolyam elvégzése után?
  • Hová lehet fejlődni?
  • Hogyan változtathatja meg az életedet a rajztanfolyam?

Aki kérdez: Lantai Tamás - a Mex Rádió műsorvezetője, 
aki válaszol: Dorogi Andrea - Valdor Art Rajziskola alapítója. 
Hallgasd meg a beszélgetést!


MEX RÁDIÓ INTERJÚ  4.rész

A beszélgetés témája:

  • Miben más a Valdor Art Rajziskola rajztanfolyama?

Aki kérdez: Lantai Tamás - a Mex Rádió műsorvezetője, 
aki válaszol: Dorogi Andrea - Valdor Art Rajziskola alapítója. 
Hallgasd meg a beszélgetést!


   MEX RÁDIÓ INTERJÚ  5.rész

A beszélgetés témája:

  • Mit kell fejben csinálni, hogy valósághűen tudj rajzolni? 
  • Mi ez a látásmód pontosan?

Aki kérdez: Lantai Tamás - a Mex Rádió műsorvezetője, 
aki válaszol: Dorogi Andrea - Valdor Art Rajziskola alapítója. 
Hallgasd meg a beszélgetést!


 MEX RÁDIÓ INTERJÚ  6.rész

A beszélgetés témája:

  • hogyan lehet azt a látásmódot, ami a valósághű rajzoláshoz kell, az élet más területén is használni?

Aki kérdez: Lantai Tamás - a Mex Rádió műsorvezetője, 
aki válaszol: Dorogi Andrea - Valdor Art Rajziskola alapítója. 
Hallgasd meg a beszélgetést!


 

MEX RÁDIÓ INTERJÚ  7.rész

A beszélgetés témája:

  • a gyerekek rajzkészség fejlesztésének lehetőségei 1 éves kortól tizenéves korig.

Aki kérdez: Lantai Tamás - a Mex Rádió műsorvezetője, 
aki válaszol: Dorogi Andrea - Valdor Art Rajziskola alapítója. 
Hallgasd meg a beszélgetést!


 

RÁDIÓ INTERJÚ  8.rész

Hallgatói kérdésekre válaszolunk! A kérdések:

  • Ki találta fel ezt a rajzoktatási módszert?
  • Többször, vagy több fajta jobb agyféltekés tanfolyamot érdemes elvégezni?
  • Van olyan, hogy valaki nem tudja elsajátítani a technikát?
  • Mik azok a negatív, pozitív terek, egyszínű formák?
  • Az online tanulási formával ugyanúgy meg lehet tanulni, mint a személyes tanfolyammal? Melyik a hatékonyabb?
  • A tanfolyam után később is kapunk segítséget, ha kérdésünk van?
  • Ha valaki már más technikával tanult rajzolni, el tudja sajátítani ezt a technikát? Lehet ötvözni más technikákkal?
  • Idősebb korban is ugyanúgy meg tudja tanulni az ember? (60-70 felett)
  • Boldogabb lesz az ember, ha le tudja rajzolni élethűen a dolgokat?
  • Mi vette rá arra, hogy ezzel a témával foglalkozzon?

Aki a kérdéseket tolmácsolja: Lantai Tamás - a Mex Rádió műsorvezetője, 
aki válaszol: Dorogi Andrea - Valdor Art Rajziskola alapítója. 
Hallgasd meg a beszélgetést!


 

MEX RÁDIÓ INTERJÚ  9.rész

Hallgatói kérdésekre válaszolunk! A kérdések:

  • Érdemes a gyereket már akkor tanítgatni hogyan rajzoljon, amikor elkezd rajzolni, könnyebben tanulja úgy megkésőbb a jobb agyféltekés rajzolást, vagy hagyni kell ösztönösen rajzolni?
  • Iskolákba oktatják valahol a jobb agyféltekés rajzolást?
  • Mikor jelent meg a könyve?
  • Mi a módszer lényege?
  • Milyen tehetség kell a módszer elsajátításához?
  • Hány éves kortól ajánlható ez a módszer?
  • Mi a módszer célja?
  • Mi kell még a művészi rajzoláshoz?
  • Van-e külön gyerekeknek való tanfolyam?
  • Ki számít kezdőnek, ki számít haladónak?
  • Milyen online tanfolyamok vannak?
  • Van-e külön fekete-fehér és külön színes rajztanfolyam?

Aki a kérdéseket tolmácsolja: Lantai Tamás - a Mex Rádió műsorvezetője, 
aki válaszol: Dorogi Andrea - Valdor Art Rajziskola alapítója. 
Hallgasd meg a beszélgetést!


 

MEX RÁDIÓ INTERJÚ  10.rész

Hallgatói kérdésekre válaszolunk! A kérdések:

  • Mi az előnye az online tanfolyamnak?
  • Miben rejlik az online tanfolyam lényege?
  • Hogyan működnek az online tanfolyamok?
  • Ki számít kezdőnek, haladónak és profinak?
  • Ki számít gyereknek és felnőttnek?
  • Ha a szülő együtt jön a gyerekével melyik tanfolyamot javaslod?
  • Mit lehet tudni a rajz és jógatáborról? Helyileg hol van ez a tábor? Mit fognak a résztvevők ott tanulni?

Aki a kérdéseket tolmácsolja: Lantai Tamás - a Mex Rádió műsorvezetője, 
aki válaszol: Dorogi Andrea - Valdor Art Rajziskola alapítója. 
Hallgasd meg a beszélgetést!


 

MEX RÁDIÓ INTERJÚ  11.rész

Hallgatói kérdésekre válaszolunk! A kérdések:

  • Kiknek szól a portré rajzolás mesterkurzus? Mit tanulsz meg ott?
  • Kiknek szól a festőtanfolyam, kiknek javasolt és mit tanulnak ott?
  • Kiknek szól a pasztell kréta tanfolyam és mit tanulsz meg ott?
  • Mi az a rajzklub?
  • Van e rajz és jógatábor haladóknak, illetve mivel foglalkozik?
  • Mi az a színes ceruzás rajztanfolyam és kiknek szól?
  • Mi az a vegyes technika tanfolyam?
  • Meg lehet-e tanulni portrét rajzolni valód modell alapján?
  • Van-e rajztanfolyam gyerekeknek?
  • A gyerekek is tanulhatnak haladó technikákat, tanulhatnak-e festeni?
  • Mit jelent, hogy VIDEÓMAGAZIN?

Aki a kérdéseket tolmácsolja: Lantai Tamás - a Mex Rádió műsorvezetője, 
aki válaszol: Dorogi Andrea - Valdor Art Rajziskola alapítója. 
Hallgasd meg a beszélgetést!


MTVA - Család Barát magazin - 2015 október

 A Duna World Tv Család Barát műsorának vendégei voltunk, ahol arról beszélgettünk, hogyan kapcsolódik a jobb agyféltekés rajzolás és festés a művészi alkotáshoz. Közben Emma festett, Zsuzsa pedig pasztell képet alkotott :).


MTVA - Család Barát magazin - 2014 november

A Család Barát magazin vendégeiként ezúttal a festésről beszélgettünk! Nézd meg hogy tudnak a gyerekek is festeni! Előd 10 éves, Gabó 11,5 éves!


MTVA - Család Barát magazin

A riportban arról beszélünk, hogy gyerekeknél hogyan működik a módszer, hogyan érdemes velük együtt rajzolni?


MTVA - Család Barát Magazin

Ebben az adásban az óvodásoktól a középiskolásokig bemutatjuk, ki mire képes. Meghívott vendégeink :-): Míra az óvodából, Nóri az alsó tagozatból, Bálint a felső tagozatból, Ferkó pedig a középiskolás korosztályból.


Riport a százhalombattai felnőtt alap rajztanfolyamról

Második alkalommal jártunk itt, lelkes csapat jött ismét össze, a battai Halom TV készítette a riportot a tanfolyamon:


Kiállítás Pilisszentivánon

Egy kedves "diákunk", Cseresnyésné Bécsy Zsuzsanna pilisszentiváni kiállításáról készült TV riportot ajánljuk a figyelmetekbe. Beszédet mond Valentin Péter, jobb agyféltekés rajzoktató! 11:11-nél kezdődik Péter megnyitó beszélde!

A kiállítás megnyitójáról készült TV felvételt itt lehet megnézni>>>


 

 RÁDIÓ INTERJÚ

Rádió interjú az online rajztanfolyamainkról! Főleg a gyerekeknek szólóról kérdeztek! Hallgasd meg Te is!

Érd FM 101.3 interjú>>> 



Klubrádió interjú 2015.03.05.

Hogyan működik a módszer? Miért érdemes megtanuli? Mit fogsz kapni? Márciusi rajztanfolyamunkon járt a Klubrádió csapata!

Hallgasd meg a beszélgetést Te is>>> 

 
, településről erre a tanfolyamra jelentkezett: