Publikációk
- MTVA - Család Barát Magazin
A riportban arról beszélünk, hogy gyerekeknél hogyan működik a módszer, hogyan érdemes velük együtt rajzolni?
- Film a százhalombattai felnőtt alap rajztanfolyamról
Második alkalommal jártunk itt, lelkes csapat jött ismét össze, a battai Halom TV készítette a riportot a tanfolyamon:
- Film a nyári gyerek rajztáborunkról
Egyhetes gyerek rajztáborunkban járt a Promontor Tv, a felsőtagozatos diákok mesélnek az élményeikről.
Az alábbi cikkünk a Kreativity oldalán jelent meg, egy másik pedig a Mamazin oldalán. Mindkettő az alábbiakban olvasható.
Kreativity-n megjelent cikkünk:
A jobb agyféltekés rajzolásról
A kreativitás nem elmélet, a kreativitás képessége elsajátítható a jobb agyféltekés rajzolás technikájával.
A jobb agyféltekés rajzolás olyan módszer, amiben a bal agyféltekés gondolkodást háttérbe szorítva, olyan hagyományostól eltérő rajz gyakorlatokat végeznek, amik aktiválják a jobb agyfélteke működését.
A négy napos tanfolyam alatt a résztvevők megtanulnak fényképről, művészi szinten, portrét rajzolni, de a technikák elsajátításával minden mást is képesek lesznek lerajzolni.
Az agyféltekék működéséről
A jobb agyfélteke elsősorban a látott dolgok felismerését, és ezen keresztül a térbeli eligazodást szolgálja. Jobb agyféltekénkkel ismerjük fel az arcokat, sőt azt is, hogy ismerős vagy idegen, fiatal vagy öreg, fiú e vagy lány. Jobb agyféltekénkkel fedezzük fel, értjük meg a beszéd hangsúlyát, a szavak mögötti közlendőt. A jobb agyféltekéhez tartoznak az érzelmek megélése és kifejezése. A jobb agyfélteke alapvetően ösztönösebb, ide tartozik a képzelőerő valamint az intuíció. A rajzolás alapvetően jobb agyféltekés tevékenység.
Bal agyféltekénk a tanult dolgokat irányítja, mint például a beszélt nyelv, a logikus, tudományos gondolkodás, az írás, az olvasás. Mindennapi cselekedeteinkben így alapvetően a bal agyféltekés tevékenységeinket használjuk.
A jobb agyféltekés rajzolás története
Az első könyv a jobb agyféltekés rajzolásról 1979-ben jelent meg az USA-ban. A módszerét eredetileg Betty Edwards és Roger W. Sperry, kaliforniai professzorok fejlesztették ki. Betty Edwards, akkor még iskolai rajztanár, úgy gondolta, hogy a rajzolás, a festés képessége nem veleszületett képességen múlik, hanem azt mindenki képes elsajátítani. Vizsgálatokat végzett olyan diákokon, akiknek nehézség volt lerajzolni a látott tárgyakat. Azt tapasztalta, hogy ezek a diákok nem azt látják, nem úgy látják a rajzolandó tárgyakat, mint a rajzolni tudó társaik. Roger W. Sperry Nobel díjas pszichológus munkája az agyféltekék működéséről világított rá, hogy az emberi agy két alapvetően eltérő gondolkodásmódot használ. A bal agyfélteke a verbális, a logikus, az elemző, a racionális stb., míg a jobb agyfélteke a non-verbális, az észlelő, a vizuális, az intuitív, a kreatív, a holisztikus szemléletű. Így lehetséges az, hogy rajzolás közben nem tudunk beszélni, elveszítjük az időérzékünket, nem érezzük az éhséget. Egyszerűen az aki tud rajzolni, átvált egy hagyományostól eltérő gondolkodás illetve látásmódba. Ez a felismerés vezetett a jobb agyféltekés rajzolás módszerének a kidolgozásához.
Miben különbözik a jobb agyféltekés rajz tanítás?
A hiedelmünkkel ellentétben a rajzoláshoz nem kell kézügyesség. Ahhoz, hogy tudjunk jól rajzolni annyi kézügyesség kell, hogy tudjunk írottan írni. Betty Edwards szerint a művészi szintű rajzolához 7 készséget kell elsajátítani:
1. A szélek érzékelése
2. A terek észlelése
3. Az arányok, viszonyok észlelése
4. A fények és árnyékok észlelése
5. A teljesség (gestalt) észlelése
6. Az emlékezetből rajzolás készsége
7. A képzeletből való rajzolás készsége
A jobb agyféltekés rajztanfolyamon az első 5 alapkészség elsajátításával foglalkoznak és olyan rajzgyakorlatokat végeznek, mint a fejjel lefelé rajzolás, vagy a negatív terek megfigyelése.
A jobb agyféltekés rajzolás hatása
A tanfolyamon elsősorban rajzolni tanulnak a résztvevők, de rajzolás csupán eszköz, és nem végcél. A tanfolyam elsősorban látni tanít! Ha képesek vagyunk más nézőpontból szemlélni a világot, képesek vagyunk a megismerésre. Ha megismerjük, képesek vagyunk a dolgokat úgy elfogadni, ahogy vannak. Ha elfogadjuk, képesek vagyunk békében élni önmagunkkal és képesek vagyunk harmonikus kapcsolat kialakítására környezetünkkel.
A tanfolyam során, ahogy csináljuk a gyakorlatokat és a jobb agyfélteke működésbe lép, más tudatállapotba kerülünk. A rajzolás segít a félelemek, stressz oldásában, önértékelési problémák kerülnek helyre, és nem utolsó sorban óriási önbizalmat ad. Az új látásmód elsajátításával másként érzékeljük embertársainkat, javulnak kapcsolataink. Az így tanult kreativitásunkat az élet más területén is alkalmazni tudjuk.
Mamazinban megjelent cikkünk:
- Rajztanfolyamot keresvén a fiamnak bukkantam rá a jobb agyféltekés rajztanulás lehetőségére. Mit jelent ez pontosan?
- A jobb agyféltekés rajzolás olyan módszer, amiben a bal agyféltekés gondolkodást háttérbe szorítva, olyan hagyományostól eltérő rajz gyakorlatokat végzünk, amik aktiválják a jobb agyfélteke működését.
A négy napos tanfolyam alatt a résztvevők megtanulnak fényképről, művészi szinten, portrét rajzolni, de a technikák elsajátításával minden mást is képesek lesznek lerajzolni
- Régebben egyáltalán nem lehetett erről hallani? Ennek ellenére alkalmazták, vagy ez egy új lehetőség a rajzolni vágyóknak?
- Az első könyv a jobb agyféltekés rajzolásról 1979-ben jelent meg az USA-ban. A módszerét eredetileg Betty Edwards és Roger W. Sperry, kaliforniai professzorok fejlesztették ki. Betty Edwards, akkor még iskolai rajztanár, úgy gondolta, hogy a rajzolás, a festés képessége nem veleszületett képességen múlik, hanem azt mindenki képes elsajátítani. Vizsgálatokat végzett olyan diákokon, akiknek nehézség volt lerajzolni a látott tárgyakat. Azt tapasztalta, hogy ezek a diákok nem azt látják, nem úgy látják a rajzolandó tárgyakat, mint a rajzolni tudó társaik. Roger W. Sperry Nobel díjas pszichológus munkája az agyféltekék működéséről világított rá, hogy az emberi agy két alapvetően elétrő gondolkodásmódot használ. A bal agyfélteke a verbális, a logikus, az elemző, a racionális stb., míg a jobb agyfélteke a non-verbális, az észlelő, a vizuális, az intuitív, a kreatív, a holisztikus szemléletű. Így lehetséges az, hogy rajzolás közben nem tudunk beszélni, elveszítjük az időérzékünket, nem érezzük az éhséget. Egyszerűen az aki tud rajzolni, átvált egy hagyományostól eltérő gondolkodás illetve látásmódba. Ez a felismerés vezetett a jobb agyféltekés rajzolás módszerének a kidolgozásához.
Idehaza ez egy abszolút új lehetőség a rajzolni vágyóknak.
- Ki oktathat ilyen technikát?
- Olyan személy oktathatja, aki ismeri a jobb agyféltekés rajzolás technikáit, maga is tud rajzolni, festeni, illetve kellő empátiával rendelkezik ahhoz, hogy a különböző karakterű embereket át tudja lendíteni az esetleges holtpontokon. Jelenleg ez hivatalosan nincs leszabályozva Magyarországon, nem köthető végzettséghez.
- Érdemesnek tartja -e gyerekek ilyen módú fejlesztését és miért?
- Igen, azonban a jobb agyféltekés rajzolás módszerét 11 éves kor felett ajánljuk, mert ettől a kortól kezdve csökken a képzeletből való ábrázolás iránti hajlandóság és a gyermek igyekszik a valós ábrázoláshoz közeledni. Nyaranta szoktunk csinálni a 11-14 éves korosztálynak jobb agyféltekés rajztábort, de ennek a korosztálynak lehetősége van a hagyományos, felnőtteknek szóló tanfolyamainkon is részt venni, de egy tanfolyamon maximum 2 gyerekkel tudunk külön foglalkozni. Ebben az esetben a gyerekek a felnőttekétől eltérő feladatot kapnak.
Hogy miért ajánljuk gyerekeknek? Mert az így szerzett kreativitásukat az élet más területén is alkalmazni tudják. A tanfolyam során, ahogy csinálják a gyakorlatokat és a jobb agyfélteke működésbe lép, más tudatállapotba kerülnek. A rajzolás segít a félelemek, stressz oldásában, önértékelési problémák kerülnek helyre, és nem utolsó sorban óriási önbizalmat ad.
- Alkalmazzák ezt a rajztanárok az általános iskolákban is?
- Úgy tudom a hivatalos tananyagban ez nincs benne, de olyan rajztanár, aki ismeri a jobb agyféltekés rajzolás módszerét egyénileg eldöntheti, hogy alkalmazza e ezt a tanítás során. Ismerek olyat, aki használja ezt a módszert a tanításba.
Betty Edwards szerint a művészi szintű rajzolához 7 készséget kell elsajátítani:
1. A szélek érzékelése
2. A terek észlelése
3. Az arányok, viszonyok észlelése
4. A fények és árnyékok észlelése
5. A teljesség (gestalt) észlelése
6. Az emlékezetből rajzolás készsége
7. A képzeletből való rajzolás készsége
A jobb agyféltekés rajztanfolyamon az első 5 alapkészség elsajátításával foglalkozunk és olyan rajzgyakorlatokat végzünk, mint a fejjel lefelé rajzolás, vagy a negatív terek megfigyelése. Ezeket a készségeket, az iskolában, ilyen formában biztosan nem sajátítják el a gyerekek.
- Aki egyszer megtanulta az örökre megtanulta mint az úszást, vagy felejthető?
- Nem ez nem felejthető, ugyanis a tanfolyamon elsősorban nem rajzolni tanulunk, nem rajztechnikákat sajátítunk el, hanem látni tanulunk. Látni úgy, hogy aztán le tudjuk rajzolni a körülöttük lévő világot. A hiedelmünkkel ellentétben a rajzoláshoz nem kell kézügyesség. Ahhoz, hogy tudjunk jól rajzolni annyi kézügyesség kell, hogy tudjunk írottan írni.
- Kezdőlap
- AKCIÓINK, KÜLÖNLEGES AJÁNLATAINK!!!
- Bemutatkozás
- Tevékenységeink
- ONLINE OKTATÁS - Rajzkészség fejlesztése, 1-10 év
- Jobb agyféltekés rajztanfolyam - gyermek, 10-15 év
- Jobb agyféltekés rajztanfolyam - felnőtt, 15-99 év
- Jobb agyféltekés RAJZ ÉS JÓGATÁBOR - kezdő és haladó rajzolóknak
- ÚJ! Kreativitás fejlesztő tréning - CÉGEKNEK
- Haladó jobb agyféltekés színes festés - gouache
- Haladó jobb agyféltekés színes rajz - pasztell
- Rajzklub / 1 napos továbbképzés - haladó rajzolóknak
- Pszichológiai rajzelemzés - mindenkinek
- Tanfolyamok időpontjai, helyszínei, jelentkezés
- Táborok időpontjai, helyszínei, jelentkezés
- Képgaléria
- Áraink, Kedvezményeink
- Elérhetőségeink
- Vendégkönyv
- Hírlevél
- Publikációk
- Ajánlott oldalak
