Kiből lesz a cserebogár? - Schönbaum Ági, diáklány

Folytatjuk a már jól ismert "Kiből lesz a cserebogár?" sorozatunkat, amelyben mindig egy olyan "diákunkat" mutatunk be, aki tehetségével, szorgalmával, kitartásával kiemelkedő eredményeket ért el a rajzolás és a festés terén.

Ma Schönbaum Ágival 27 éves, diáklánnyal ismerkedhetsz meg, akivel mi is csak 2014 áprilisában találkoztunk először. Áginak egyetlen cél lebegett a szeme előtt: "grafikus akarok lenni és be akarok kerüni álmaim fősulijára"

Blog schagi 04 - ValdorArtrajztanfolyam>>> elvégzése után nem állt meg az alapoknál, mindig többet és többet szeretett volna tudni. Végigjárta a pasztell>>> és a festő>>> tanfolyamainkat a kezdő szinttől a mester kurzusokig. Az elmúlt egy évben összesen 11 napot töltöttünk együtt rajzolással, festéssel, pasztellezéssel.  

Ági maga így írt élményeiről:

Hála Nektek vettek fel ebbe a suliba (a pasztell tanfolyam tigrise volt a vizsgáztató tanár kedvence) és Nektek köszönhetem, hogy a vizsgáim is sikerültek, mert a tanfolyamokon tanultakat az órákon is tudom használni. Anatómiára kellett csontvázat rajzolni, és mint kiderült, nem csak színesben lehet hasznosítani a "foltlátást", hanem fekete-fehérben is rendkívül hasznos tud lenni.

Szeretném megragadni az alkalmat és még egyszer köszönetet mondani a festőtanfolyamért, mert az ott készült portrénak hála egy jeggyel jobbat kaptam anatómia órán. A tanár teljesen el volt ájulva és többször is megkérdezte, csakugyan én festettem-e. A tevés képpel hasonló sikerem lett és lassan kezdem elhinni (tanárom szavaival élve), hogy nem is vagyok reménytelen eset:o) 

Mindegyik képemre büszke vagyok, mert mindegyik sikerélmény!

Blog schagi 08 - ValdorArt Blog schagi 13 - ValdorArt
Blog schagi 17 - ValdorArt Blog schagi 16 - ValdorArt
Blog schagi 11 - ValdorArt Blog schagi 15 - ValdorArt

Mi csak a kezdő lépéseket mutattuk meg Áginak! Az úton, midőn egyszerű diáklányból igazi portré rajzoló művész lett, neki kellett végigmennie.

Kitartásával, szorgalmával mára már azt is elérte, hogy felkérésre készít portrékat grafitceruzával, szénnel, pasztellkrétával, akril festékkel azért, hogy fedezze tanulmányai költségét.

Ha Te is szeretnél egy profi portrét szeretteidről nem kell mást tenned, mint küldj egy fotót Ági e-mailcímére (schoenbaumagnes@gmail.com), válaszd ki a technikát, a kép méretét és máris a kezedbe tudhatod a legszemélyesebb ajándékot, amit csak adhatsz szeretteidnek!

Egy portré remek ajándék esküvőre, születésnapra, évfordulóra, ballagásra, karácsonyra. 

Keresd Schönbaum Ágit és egyeztessetek a részletekről!

Blog schagi 18 - ValdorArt


Készen állsz a saját történeted hőse lenni?

mentor program tárt karokkal várja új tagjait! Csatlakozz ehhez a szuper jófej közösséghez és legyél a saját történeted hőse!

Mit kapsz ha csatlakozol?

  • több száz órányi oktatóanyag korlátlan hozzáféréssel!
  • személyes mentorálás, ami felgyorsítja a fejlődésed!
  • havi 2x2 órás tanító és kérdezz-felelek webinár
  • szuper jófej közösség, akik támogatnak!
  • 6 értékes bónuszajándék, közel 220.000 Ft értékben!
  • zárt Facebook csoport, ahová feltöltheted a munkáidat!

Ha úgy érzed benned is több van és végre szeretnéd magadból kihozni a maximumot, akkor várunk téged is szeretettel! 

ÉRDEKEL A MENTOR PROGRAM>>>

, full_html
 
, településről erre a tanfolyamra jelentkezett: